Fülszöveg: 

London, 1978. A tizenhét éves Diana Spencer egy pólómérkőzésen vesz részt. Mivel a fiatal lány az ország egyik legtiszteletreméltóbb nemesi családjából származik, nem idegen tőle ez a nagyvilági közeg. Otthonosan mozog az előkelő látogatók közt, és hamarosan flörtölni kezd Nagy-Britannia trónörökösével, Károly herceggel. Kevesebb mint három évvel később, 1981 júliusában az ifjú pár és 3500 meghívott már az évszázad esküvőjét ünnepli a Szent Pál-székesegyházban.

Diana a királyi család szigorú protokolljának nem tud megfelelni, ezért a beilleszkedés mindennapos kihívást jelent számára. Bár Károly nem viszonozza szerelmét, és Diana magányosnak, kirekesztettnek érzi magát az udvarban, a szívek imádott hercegnője mégis megtalálja a maga útját. A világ hamarosan a lábai előtt hever…

Szerintem: 

Diana kultusza az előtt tombolt, hogy

azt ésszel fel tudtam volna fogni. A halálakor gyerek voltam, nem is értettem a jelenséget. De így, mai fejjel érdekesebbnek tartom, hogy mi történt vele. Mert még mindig jelenség, és filmen, sorozatban, regényekben foglalkoznak vele.

Julie Heiland ugyanazokat az eseményeket járja körbe, mint amit a Korona, vagy éppen a Stewart-film. Indítja a tündérmesével: a fiatal, helyes lányka, akit elvesz a herceg az évtized esküvőjén. Benne van, ahogy a sajtó megőrül érte. Ahogy hárman nem férnek el a házasságban. A jótékonysági munkája, a távolodás a királyi családtól, és az a hév, ahogy a gyermekeit szerette. A betegsége.
Vagyis, Heiland meg tudja ragadni, hogy miért volt Lady Di akkora jelenség. Ahogy emberi volt egy olyan családban, ahol a tökéletesség és az érzelemmentesség maszkját kell mindenkinek hordania. Szépség, szív, figyelem.

Nagyon pozitív képet fest, egy ikont igyekszik úgy emberivé tenni, hogy semmit ne vegyen el a glóriából. Igen, Diana sok mindenért volt szerethető, de itt az árnyoldal is kap mindig mentséget. Ha az étkezési zavart nézzük. Belehajszolják, annyira elvesznek tőle minden kontrollt, hogy csak így tud valamit maga tenni. Plusz, mivel dicséretet nem kap, csak kritikát, egyfajta önjavításként is felfogható. Ducinak tartják? Akkor kihányja, amit evett. De a házasságát is lehet így nézni. Igen, ő is félrelépett, de itt ő volt az, aki a végletekig kitartott a férje mellett, és újabb esélyeket adott, míg Károly éveken át porig alázta.
Alapból én is a nő mellett vagyok ebben az ügyben, őt látom áldozatnak, de azért itt már túlzásnak éreztem, hogy mindig szentté avatják, mindig ő kap mentséget. Azért ennél lehetett volna jobban árnyalni.

Mivel az ő története annyira ismert, azt nem tudom írni, hogy újdonság lett volna benne. Viszont, az ismert történetet élvezhetően, kellően pörgetve meséli el. Egyensúly van az események, és ezeknek a személyre tett hatása között. Nőies, lélekrajzos is, de mellette ott van a házasság, a család története.

Ami viszont új, ahogy a szabadság küzdelme a történet. Heiland feminista irányba viszi, hogy a nő a saját lábára álljon. Hogy felvállalja magát, kimondja az igazat, harcoljon magáért. Volt egy szerep, egy kalitka, amiből ki kellett törnie.
Ehhez hozzájön, hogy többeket is agyonnyomott a korona súlya. Ki is mondják, hogy a család feladata, hogy szolgálja a koronát. Talán ezzel lehetett volna a többieket is érdekesebbé tenni, mert erős volt a Diana – család többi fele közti szembenállás.

Megírva különben jól van. Olvasmányos, belülről megfogott. Nincs túlírva sem. Gördülékeny.

Összességében a Diana jelenséget jól megfogja, és regényként is kellően fogyasztható. A hercegnőt emberi nagyságként, ikonként ragadja meg. Nekem jobban tetszett volna, ha kevésbé bálványozza Heiland, de lecsúszott így is.

Idézet: 

Lázadónak lenni még mindig jobb, mint elbukni, nem igaz?

Az élet nem mese, ahogyan ő sokáig hitte, hanem forradalom. Aki bátran él, annak az élete számtalan halálból és újjászületésből áll.