Fülszöveg: 

1938-ban, amikor a fiatal Erzsébet Görögországban megismerkedik a sármos Fülöp herceggel, a trón várományosa számára nem kérdés: ezzel a férfival akarja leélni az életét. A családja azonban ellenzi kapcsolatát a vagyontalan nemessel. Erzsébet mégis kitart választottja mellett, és már akkor megmutatkozik, milyen is ő valójában: erős akaratú, őszinte és szerény. A pár együtt birkózik meg Erzsébet legnagyobb feladatával, nevezetesen, hogy felkészüljön Anglia királynőjének a szerepére. A trónig vezető rögös út kemény megpróbáltatások elé állítja a fiatal házaspárt, az ezekkel való küzdelem nagymértékben meghatározza a királynő további életét.

Szerintem: 

Mivel most sok regény, életrajz jött ki II. Erzsébetről – párat már olvastam is és még fogok is –, engem az érdekelt leginkább, hogy mit tud ez a könyv, amiben

más tud lenni, mint a széles kínálat más tagjai.

Mivel az Ikonikus nők sorozat tagja, voltak elvárásaim. Nőktől, nemcsak nőknek, nőkről. Történelemmel, közelebb hozva egy másik korszakot és egy ismert személyt. Ez megvalósult most is. Több év történetét veszi át, a fiatal lánytól a II. világháború alatt a királynővé válás felé. Alapvetően Lilibet – a szerző jó érzékkel a becenevét használja, és nem emlékeztet folyton, hogy II. Erzsébet történetét olvassuk – van a középpontban, az ő érzései és döntései, az ő élete, de ez szorosan összefügg a korral, amelyben élt. Meghatározza, mit tehetett meg, mit vártak el tőle. Annyi nincs benne, hogy történelmi regénynek merném nevezni, de majdnem.

A sorozat, és ez a kötet is példaképeket igyekszik adni. Megmutatni, hogy mi volt az ikonikus személyben, amiért fel lehet rá nézni. Lilibet esetében ez a korona iránti hűsége. Alárendelte magát a feladatnak, amit el kellett látnia. Leküzdötte a félénkségét, feladta, ami nem fért bele a szerepébe. Áldozatokat hozott, és ebbe nem keseredett bele. Ugyanakkor meghúzta a határvonalat is – volt, amiért küzdött. Hogy Fülöp legyen a férje, leginkább. Kis túlzással eszembe juttatta egy másik Erzsébet történetét – Ferenc József szülei sem voltak boldogok, hogy kit akart a fiuk elvenni, de a férfi kiharcolta. Lilibet választásának sem örültek, és ő is kiharcolta.
Igen, mai szemmel sok mindennel lehetne vitatkozni. Engem is zavar, hogy a Windsor-ház miért ragaszkodik görcsösen régi szokásokhoz. Lassan tudnak csak változni. Fel lehet róni, hogy milyen anya volt – vagy nem volt – a királynő. Amit Margittal műveltek. A könyv ezekkel nagyon csínján bánik: annyit enged meg, hogy a főszereplőjének vannak pillanatai, amikor jobb anya akar lenni. De nem tudja tettre váltani az elhatározást. Ahogy a férje lehetséges szeretői kapcsán is struccpolitikát folytat. A regény ezeket elnyomja, és a pozitív üzenetre koncentrál. Ikont épít, és nem kritizál.

Érdekesnek találtam azt is, ahogy megjeleníti azokat a személyeket és eseményeket, akikkel és amelyekkel találkozhattunk többször is, más regényeknek és filmeknek köszönhetően. Az mindenképpen pozitív, hogy rájuk ismerni itt is. Nem éreztem úgy, hogy elszaladt Bast fantáziája és sok a kitalált elem.

Viszont, mégiscsak regény és egy nő van a középpontjában. Nagy a felelősségtudata, de meghatározó a személyében, a történetben, hogy kit szeret. Ez szerelmi történet is. Női történet is, hiszen belülről fejtegeti, mit rejtett a felszín.
Ez az, ahol az írónő elszabadulhatott. A maszk mögé nézett, és elmesélte, szerinte mikor mit érzett, gondolt, hogyan alakult a királynő titkos élete, ami nem a színfalak előtt zajlott. A regényhez ez kell és Bast ezt is tisztelettel tette. Szimpatikus, félénk, de kellemes alakot rajzolt nekünk, akit lehetett kedvelni. Az, hogy ez mennyire felel meg annak a képnek, amit magamban gondolok a királynőről, mindegy is. Ez Bast verziója. Kitalálta, megírta, működik.

Jó a felépítése, regényszerű. Éveket tud elegánsan átfogni, és nem volt olyan érzésem, hogy csak ugrál egyik eseményről a másikra. Egészen lányregényes, kellemes és jó olvasni, attól függetlenül, hogy magamban mit gondolok az ábrázoltakról.

Ami a problémám, az inkább a fordítás, de úgy általában a Windsorokkal kapcsolatban igaz. Angol királyi család – és nálunk mániásan fordítják a neveiket. Ezért is örültem annyira, hogy legalább a főszereplő Lilibetnek lett elsősorban meghagyva, és nem Erzsébetnek vagy Erzsikének. Én szívesebben olvastam volna Charles, George, Elizabeth történetét és nem György, Erzsébet, Fülöp és Károly kalandjait. Kizökkent, idegesít – de ez nem csak a regény hibája. Általános, hogy lefordítják a neveiket. Sajnos.

Az eredeti kérdésre visszatérve akkor tehát az a plusz, amiben ez más, hogy regényként a királynő fejébe és érzelmeibe mutat egy elképzelt betekintést. Nem csak tények sora, hanem egy érzelmesebb, női megközelítés.

Idézet:

Milyen kicsi és jelentéktelen, milyen védtelen az ember a hatalmas természettel szemben.