Fülszöveg:
Velence, 1957. Maria Callas, korának legnagyobb szopránja tökéleteset alkot a színpadon, e tökéletességért azonban nagy árat fizet. A hangja fokozatosan veszít erejéből, ezért az ünnepelt énekesnő szünetet szeretne tartani – amit sem az operavilág, sem a férje és menedzsere, Meneghini nem fogad el. Ebben az érzelmi és művészi válságban találkozik az asszony Arisztotélisz Onászisszal, a hajómágnással, aki fényűzésével elkápráztatja Callast egy földközi-tengeri jacht-körúton.
Csaknem egy évtizedes szerelmi kapcsolatuknak Jackie Kennedy vet véget. Ám a nagy Callas, az isteni díva, a szerelmes asszony, az ünnepelt sztár összetört szívét és lelkét titkolva játssza tovább a végzet asszonyát…
Szerintem:
Van egy pont a regényben, amikor
arról van szó, hogy a Callas már fogalom. Az is tudta, ki ez az asszony, ha nem szerette az operát. Maria Callas neve már az életében fogalom volt. Meg is őrizte ezt a státuszt, és legalább annyira ismert a szerelmi háromszöge, mint a munkássága miatt.
Ezt a kettőt teszi a középpontba Michelle Marly is. Tetszett is a kötetben, hogy maga az asszony is szenved azzal, hogy ő egyszerre a Callas, az énekes híresség és Maria, egy asszony. Aki mellé kerül, melyik énjét akarja? Van, akinek ő nőként tetszik, vagy a Callas fénye minden mást árnyékol? Még olyan pont is van a történet szerint, amikor Maria nagyon szenved, de a Callas megy és énekel, és eladja, hogy minden rendben – talán mondanom se kell, az esküvő időszaka ez.
A szerelmi szál a másik kiemelt téma. Maria Callas és Arisztotélisz Onászisz (A regény ezt a magyaros, kiejtés szerinti írásmódot használja, így megtartottam – de megjegyzem, nagyon nem tetszett.) története, amiért a férfi elvált és Callas párja lett, ha feleségül nem is vette a szintén miatta váló nőt. Majd a képbe került Jackie Kennedy és létrejött a nagyon híres háromszög. Amiről könyveket írnak máig, és ez is illik a sorba.
Az igazságot kétlem, hogy valaha megtudjuk. Marly a romantikus verziót választotta – nála Maria és Onászisz szerelme az igazi, és Jackie a hiba. El is van magyarázva, hogy Onászisz az USA megszállottja volt. A gyerekei azért az Államokban születtek, hogy állampolgárok lehessenek, amit az apjuk minden pénze ellenére sem érhetett el magának. Jackie meg az amerikai nő, az elnök özvegye – egy gyönyörű, hatalmas trófea. Érzelmekről szó sincs. Még az esküvő is olyan steril, hogy inkább tűnik üzleti tranzakciónak, amit egyik fél sem élvez különösebben. Azért bennem van egy kis kétkedő is: ha Onászisz visszakozni akart volna, mivel zsarolta volna bele Jackie családja a frigybe? Mivel lehetett fogást találni a világ egyik, ha nem a leggazdagabb emberén?
De, az eredeti gondolathoz visszatérve ez Callas és Onászisz története. Marly egy több idősíkon játszódó, ide-oda lépkedő történetben meséli el, és miközben érzem is benne az ötletet, olvasni nagyon nem szerettem. Felfogom, hogy miért van párhuzamban a két szál. A jelenben Maria próbálja feldolgozni a szeretett férfi árulását, és játssza a világnak, hogy nem tört össze. Közben visszagondol a kettejük megismerkedésére és hogyan lettek pár – hogy értéktelenedhetett ez az a történet Jackie mellett? Jól hangzik, de olvasva rémes ugrálni 2 évtized között. Rendezetlennek éreztem – a jelen szenvedése túl sok, a múltban is érzek túlmagyarázást, ha ott több is a cselekmény. Mert a megismerkedésükkor mindketten házasok voltak, ha egyik házasság sem volt az igazi. Onászisz szinte nyitott házasságot tartott fenn, Maria meg a menedzseréhez ment hozzá, aki jól ki is használta, hogy a felesége minden pénzügyet ráhagy. De Maria a neveltetése szerint komolyan vette a házasságát, és a másik férfinak le kellett vennie a lábáról, meg kellett hódítania, hogy megváltoztassa az életét.
Meneghini, Callas első férje különben az egyik, ha nem a legellenszenvesebb alakja a történetnek. Nem is férj, inkább pióca, aki a felesége hajcsára volt. Az mai szemmel különösen gyalázatos, ahogy a nőt teljes anyagi függésben tartotta, miközben Maria kereste a pénzt. Jackie Kennedy különben annak ellenére sem kap túl negatív fényt, hogy a történet logikája szerint ő a kapcsolattörő. Inkább az van kiemelve, hogy mennyire költekezett és milyen elkényeztetett életet élt.
Marly (a fordító?) stílusát szeretem, ez is olvasmányos. Érzelmek, zene, a cselekmény is gördülékeny, érthető. Bele van építve a szereplők többnyelvűsége, és igényesen könnyed is. Arról nem a szöveg tehet, hogy a cselekménnyel és a kiemelt részekkel akadt bajom: Maria érzelmi viharzása, a túlmagyarázás végig zavart.
A szerkezetét leszámítva regényként szerettem, most a cselekmény az, amivel küzdöttem. Szerelmi sokszögek, túlragozott érzelmek. Tőlem távolabb áll.
