Fülszöveg: 

Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) – a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt.

Szerintem: 

Michelle Marly ezen története hasonlít a szerzői sorozatban korábban megjelent regényéhez. Ott azt

mutatta meg, hogy Coco Chanel miképpen lett a Chanel, míg most azt látjuk, hogy Edith Piaf hogyan lett a Piaf. Bevallottan az erős, inspiráló nők élete érdekli, és Piaf életútjából is azt emelte ki, amikor az énekesnő ragyogott és sikerei csúcsán járt.

A történet alapmotívuma Pygmalion legendája. Edith életében Raymond volt az, aki felkarolta, meglátta benne a lehetőséget és sztárrá tette. Innen indulunk, majd 10 évvel később folytatódik a történet, amikor fordulnak a szerepek. Edith már Higgins, most ő a tanár. A fiatal Yves Montand, akit felkarol, tanít és szeret, míg az ő csillaga is nagyon magasba emelkedik. A zene iránti mély szeretet, a hivatásuk és ez a tanár – diák szál, ami végig áthatja a regényt.

Igen, mellette szerelmi történet is. Edith Piaf szenvedéllyel élte az életét, ennek részei voltak a férfiak is. Szeretett és játszott velük, és ebben a történetben sem csak a Montand-szerelem kap szerepet, ha az is a vezető szál. Feltűnnek a múltból férfiak, hiszen sok egykori kedves jelen maradt az életében, mint jó barát.
Marly nagyon igyekszik megragadni, hogy bár Piaf kicsike volt, nem volt különösebben szép sem, mégis mi volt benne annyira elragadó, hogy bárkit az ujja köré tudott csavarni. A nagy szíve, a zene iránti nagy szenvedélye is szerepet kap a történetben.

Egy másik összekötő elem lehet a La vie en rose születése – visszatérő elem, hogy Piaf a megírásán és a szövegén gondolkozik. De azért ez nem olyan alkotós regény, túl sok minden más fontos elem van benne. Montand kinevelése, a beszédórák, a műsorának összeállítás is mind nagyobb szerepet kap, mint a dal születése. De azt jól mutatja, hogy Piaf nem csak énekes volt, írt is.

A következő összekötő elem a történelmi szín. A háború mindjárt véget ér, már kezdik a kollaboránsok felelősségre vonását. Piaf is számot kell adjon a háború alatti tetteiről, és a történetben rendszeresen be kell mennie kihallgatásra, és bizonyítania kell, hogy nem dolgozott együtt a németekkel.
Arra is jó ez a technika, hogy Marly megtörhesse a történet lineáris elbeszélését és flashback jelenetekben visszahozza a múltat. Nem csak a háború alatti éveket, de abarátai megismerése, vagy egy-egy jellegzetes jelenet is megelevendhet a múltból.

Ezek adják a regény konfliktusait, vagy inkább kihívásait is. A szerelem és a tanári szerep. A fejében egyre hangosabb dal megszülése. Bizonyítani, hogy nem volt kollaboráns. A végére Marly szépen fel is old mindent, és egészen addig vezeti hősnőjét, hogy világsztár lesz saját jogon, nőként és egyedül.
A Montand-kapcsolat vége már előre vetíti, hogy a szerelem lesz az a terület, ahol nem tud nyerni. Yves mondhatni kiírásra kerül az életéből, mert nem akarja megélni a szerelem végét, mert Edith felméri, hogy a férfi növekvő sikere közéjük állna. Piaf nem tudna második lenni, és nem is akar. Neki igenis fontos, hogy híres énekesnő legyen, nem mással együtt, hanem magában.

A szerelem ihlet és fontos, de nem az a végcél. Még valami, amivel párhuzamot találok a Coco-regénnyel. Ott a szerelem illatba lett álmodva, az lett a No.5. Itt a szerelem egy világslágert ihlet, a La vie en rose-t. De egyikük sem a férfi miatt híres – Chanel és Piaf neve önállóan ragyog és lehet példa ma is.

Szerettem a könyvben, hogy Piaf személye mellett a világát is igyekszik megragadni. Jelen vannak élete szereplői, a barátai és társai. Így sok szereplő is megjelenik a lapokon. Talán igazi személyiséget nem kapnak, mert az a fontos belőlük, hogy Piaf számára mit jelentettek, de így is meg van ragadva egy korszak, a benne élő emberek, csak Piaf alakját a középpontba helyezve.

Mindez érzelmekkel, olvasmányosan, és igényesebben, mint egy romantikus regényben. Bőven van benne dalszöveg és versidézetek is. Kicsit talán sokalltam is, nem szorult rá a regény, hogy ezzel tűnjön irodalmibbnak. Bár igaz, legalább a cselekmény alátámasztja a betételüket, nem öncélúan kerültek be.

Jól sikerült regény lett, és szép emléke annak, hogy ki volt Edith Piaf, mit tett le az asztalra. Ráadásul élete egy olyan korszakát kiemelve, ami ritkábban van felelevenítve. Igen, én is a Piaf című filmet ismertem elsősorban, és most meg is lepett, hogy milyen kapcsolata volt az énekesnőnek Yves Montand-nal. Tudott újat mondani.

Idézet: 

Mindenhez a szeretet a kulcs, gondolta Edith. Szeretet nélkül senkik és semmik vagyunk.