Háborút lezárni próbáló, rendszert megdönteni próbáló, háborús.

10 év telt el, hogy Darrow és társai megbuktatták a Társadalmat. Musztáng vezetésével, aki az uralkodó és Darrow felesége, köztársaságot építenek fel. Arató továbbra is hadvezér, aki az utolsó ellenállót és seregeit igyekszik megtörni. A köztársaságnak, a politikusoknak azonban már elege van a harcokból, és békét akarnak kötni. Darrow látja, miért elhibázott lépés ez, és újfent mindent hátrahagyva a Vonítókkal küldetésre indul, hogy megmentse a felépített világukat. Közben a Perem közelében Lysander fiatalemberré érett. Egy elveszett világot szeretne visszaállítani, és amikor a Peremre kell menniük, döntést kell hoznia, hogyan lesz hatással a jövőre: a Lune-ház örököseként kirobbant egy újabb és gonoszabb háborút, vagy nevelőjére hallgat és a béke útjára lép. Közben egy tolvajt bérelnek fel, hogy ellopja a köztársaság legjobban őrzött kincsét, és így egy szélhámosnak és egy fiatal vörös lánynak szembe kell nézniük azzal, milyen emberek is igazán.

Új trilógia nyitánya, így annak is megvan az esélye a csatlakozásra, aki eddig nem kapcsolódott be a Vörös lázadásba. Az előző rész óta 10 év telt el, és Brown gyorsan fel is vázolja, hol tart most az emberiség. A szereplőket visszahozza, és természetesen jobb úgy olvasni, ha tudjuk, hogy jutottak oda, ahol most vannak, de érthető innen kezdve is a sorozat.

A hozzám hasonló, eredetit is olvasók készülhetnek egy nagyon más hangnemre és hangulatra. Az alap trilógiában, ha Darrow nagyon lent is volt éppen, reménytelennek tűnt minden, akkor is egy hősi eposz volt, amiben a hős rendületlenül haladt a cél felé és volt mindig remény is. Lehetett hinni abban, hogy a végére a szereplők majd teremtenek egy szebb világot, legyőzik a zsarnokokat és happy end. Pozitív húzása volt a legsötétebb percekben is, és volt abból is pár.

Most viszont elképzelni nem tudom, hogy lesz ebből olyan befejezés, ami olvasóként nem fog fájni. A szereplők, és a problémáik is felnőttek. Van új rendszer, de az sem tökéletes. Olyan ellenfelek gyülekeznek, hogy erről a pontról nem látom, hogy nyerhetnének ellenük. Emberileg, társadalmilag is nyomasztó a világuk. Már csak abba belegondolni, hogy a szép korábbi álmokat most hogy köpte szembe a realitás…

Egy összetettebb, keményebb kötet ez, amiben már nem csak a kalandok dominálnak. Az eddiginél sokkal komolyabb a társadalmi renddel kapcsolatos kérdéskör, és ahogy már írtam, most nem tudok szabadulni attól, hogy egyáltalán nem látom a lehetséges megoldást.

Bele kellett rázódni újfent ebbe a világba. Bár visszatérnek a korábbi szereplők, és megvannak a maguk kalandjai, újakat is kapunk és a korábbi mellékszereplők közül is van olyan, aki sokkal fontosabb szerepet kap most. Lysander, komolyan bajba vagyok vele. Annyira reménykedtem benne, nekem szimpatikus volt az a fiú. Most emésztem, mik járnak a fejében és milyen útra lép. Annyira nem akarom, hogy ő legyen a trilógiában az új Sakál… Annyi minden van benne, ami alapján ő lehetne a következő Hős – a tragikus múlt, az intelligenciája és az érzékenysége, az esze… de hogy mi lesz vele?

A teljesen új szereplőket tovább tartott megkedvelni, mert azt vettem észre magamon, hogy Arató, Sevro, Lysander fejezeteit várom. De ahogy Brown beindítja az eseményeket, és újra úgy pörgeti az eseményeket, mint korábban, faltam mindenki kalandjait. Izgalmas, változatos – még mindig képes a cselekményigényem abszolút kielégíteni, miközben meg tud lepni, fejleszti tovább a szereplőit és most komolyabbnak érzem a mögöttes tartalmakat is.

Amit várok, itt megvolt: izgalmas, volt min gondolkodni és a szereplőket is nagyon építi.

Egy rész még a polcomon vár olvasásra, de nem tudom, neki merjek-e állni. Ha annak is ilyen függő vége van, bekattanok, amíg megjelenik a 3/6. rész (attól függ, honnan számolok.)

Brown: A káosz évei – Mint sci-fi: 95% izgalmas és elgondolkoztató cselekmény, megkapó hősök és tartalmas is.

Szubjektíven: 85% komorsága nagyon fejbe vágott. Izgalmas, faltam, de tartok a folytatástól.