Ősi rejtélyt megoldó, kincskereső, gyerekes, családot egyesítő.

Marco árulása nem is kicsit viselte meg a csapatot. Ez azonban nem lehet elég indok ahhoz, hogy feladják. Mindenki élete a tét, és nem számít, hogy egy jóslat szerint Marco lesz Atlantisz királya. Nekik a következő nyom a fontos, ami újra Keletre vezeti őket. Egy mítoszokba vesző királynő, egy rejtvény, ősi kőkockák – a sikerhez azonban a csapatnak újabb nagy áldozatot kell hozni. Marco a nyomukban, és Jack a családja titkai miatt is szenved. Rá kell jönnie, hogy ki az anyja igazán, mi történt vele és mit csinál most. A fiúnak a szíve és az esze ellent mond egymásnak, noha neki kellene összefognia a fiatalokat, akiknek az ereje egyre nő, de ahogy idősödnek, úgy közeledik a haláluk napja is. Már kínzóbbak a tünetek, és Jack ideje is elkezd lejárni.

Lenne egy olyan tippem, hogy a Percy Jackson könyvek sikere hozta be ezt a sorozatot hozzánk. Ebben is mitikus kalandokba csöppennek különleges képességű gyerekek – csak éppen ez nem egy olyan jó sorozat, mint Riordané.

Jó ideje volt, hogy az előző köteteket olvastam, de annyira egyszerű az alap, hogy nem esett nehezemre megint visszakapcsolódni a történetbe. Ráadásul a szerző nagyon sokat ismétel is: nem egyszer elmesél korábban történt eseményeket, és a regény mitológiáját is többször átveszi. Így, nagy kihagyás után ez nekem most jól jött, de ha folyamatában olvastam volna, akkor szájbarágósnak mondanám.

A regény cselekménye egy nagy kaland, egy újabb kincskereső küldetés és versenyfutás a két csapat között. Lineáris, egyszerű és érezhetően a gyerekeknek van megírva. Elvileg komolyak a tétek, de itt ezt nem éreztem. Szinte kedélyes, noha drámai fordulatok vannak benne: a halálból visszatérő szülő, önfeláldozás, vagy éppen egy csapattag árulásának a megemésztése. Kevésnek éreztem és nem csak érzelemben, cselekményben is. Túl egysíkú, túl lineáris, számomra túl egyszerű.

A gyerekeket sem kedveltem meg különösebben. Egyszerre vannak gyerekes vonásaik, míg máskor olyanok, mint a kis felnőttek – ez tud irritálni. Ahogy pl. Jack az anyjába kapaszkodna, az nagyon egy gyerekre jellemző. Ott és akkor nem számít, hogy mit tett és melyik oldalon áll az anyja, csak az, hogy ő az anyja és szereti. Áldozatot hoz érte akkor is, ha az anyja a rossz oldalra állt, és elárulta az apját, őt is, a családot. Ugyanakkor Jack válik a gyerekek vezetőjévé, és felvállal döntéseket, vezet, korát meghazudtolóan. Hála égnek, legalább szerelmi szálakkal nem játszik, ahhoz tényleg gyerekek a szereplők 13 évesen.

Valahogy az alap történettel is vannak gondjaim. A képességeiket nem érzem elég nagyszabásúnak, és van, amit nehéz megfogni. Mit jelent pl. az, hogy az egyikük jó a kódok megfejtésében? El tudnám viccelni azzal, hogy biztos nyertese a kirakó versenyeknek, amiről különben a cselekmény is ejtett szót.
De miért kell olyan fiatalon halniuk?
Miért kellene Atlantisznak újabb király?
Több a kérdés, mint a válasz.

Azt legalább tudtam értékelni, hogy mivel az ókori világ csodái között nem csak görög volt, szélesebb a mitológiai merítése, mint a görög istenek és mítoszok világa.

Egy átlagos gyerekkönyvnek elmegy, de szerintem ennél sokkal jobbak ki vannak adva magyarul is.

Lerangis: Az árnyak kriptája – Mint gyerekkönyv: 55% kisebbeknek könnyen emészthető, mozgalmas – bár sok a kérdőjel.

Szubjektíven: 45% túl egyszerű és lineáris, még csak nem is igazán izgalmas vagy informatív.