Sorozatgyilkosos, bosszút álló, múltat rejteni igyekvő.

Jana egyik krízist kénytelen kezelni a másik után. Már éppen megbarátkozna a gondolattal, hogy Per egyre többet jelent neki és szeretné beengedni az életébe, amikor meghal az anyja. Jana ügyész, akaratlanul is felfigyel jelekre, ha idő is kell, amíg magában megfogalmazza, mit látott. Ennél is súlyosabb, hogy Danilo megszökik a börtönből és egyenesen Jana lakására megy. Zsarolni kezdi: ő nem csak a múltjának az ismerője és részese, de egyben bizonyítéka is van mindenre. Nála vannak Jana gyerekkori naplói, így romba dönthet mindent, amit a nő felépített magának. Ha Jana vissza akarja kapni, segítenie kell neki a szökésben. Közben a munkáját is el kell látnia: egy sorozatgyilkos tűnt fel, kezet vág le, nyelvet ki – vajon mi van a brutális tettek mögött?

Nem mostanában olvastam Jana előző köteteit, így járatni is kellett kicsit az agyam, hogy fel tudjam venni a fonalat. A kötetben nincsen semmilyen összefoglaló a korábban történtekről, és Schepp nagyon kevés dolgot ismétel át és ritkán utal az előzményekre. Pedig ehhez a kötethez kellenek az előismeretek!

Alapvetően két esetet tárgyal – egy ponton talán háromnak tűnt, de kettőről kiderül, hogy szorosan összetartoznak. Ott van a sorozatgyilkos esete, Jana anyjának a halála és Danilo újabb cselekedetei. Kiemelten a sorozatgyilkos és Danilo van benne.

Schepp megosztotta a szereplőket is: a rendőrök a gyilkos nyomában járnak, és haladnak nyomról nyomra. Közben egy ügyhöz kapcsolódó mentős pokoljárása lazítja a fejezeteket, akiről érezni, hogy fontos szereplő, ha sokáig homályban is marad, hogy vele hogyan kapcsolódik össze minden ügy. De fontos, hogy előre sokat szerepeljen – ő hozza be a történetbe a thrillerekre jellemző fenyegetettséget. Sok minden elcsúszott az életében, most retteg és majd ő adja meg a válaszokat, köti össze a szálakat.

Így a nyomozós rész, a krimi rendben is van a könyvben. Ha nem is nagyon izgalmas, logikus és szépen összeköti a szerző a szálakat. Mint egy kirakós, majd összeállnak a részek, és ez tetszett annyira a végén, hogy feledtetni tudta, mennyire nem szerettem az elején a nézőpontváltásokat, és hogy nem értettem, miképpen részesei ugyanannak a történetnek.

Amihez nagyon kell az előismeret, az Jana és Danilo története. Közvetlen folytatása az eddig megtudottaknak, és előzmények nélkül az indokok is elvesznek a történetben. Ez a csendesebb, ebben van a kevesebb esemény, de ez a sokkal feszültebb. Itt éreztem a nagyobb téteket és ebben volt benne Jana igazán – a rendőrségi nyomozásban alig bukkant fel párszor, még mellékszereplőnek is alig nevezhető benne, annyira kevés dolgot tett bele a nyomozásba.

De, vissza Danilo szálához. A hősnő, Jana Berzelius nem egy szerethető figura. Most határozottan az a véleményem alakult ki róla, hogy minimum szociopata. Alapból nagyon kevés érzelme van és ami mégis megérintené, attól szó szerint menekül. Hideg és tervező elme. Nem véletlenül Danilo ügyében lesz aktív: az a személyes biztonságát és kényelmét veszélyezteti, és Jana azt akarja védeni nagyon. Inkább taszít, mint átérzem, ahogy a saját szabályait is képes áthágni, hogy a kis kényelmes életét biztonságban tudja. Kétszínűnek érzem kissé? Azt hiszem, igen.

Még Danilo is szimpatikusabb volt, pedig ő aztán megint egy hidegvérű figura elég súlyos múlttal…

A lelkizést a már emlegetett mentős tette bele – aki férfi létére olyan szenvedőre és érzelmekkel viaskodóra lett megírva, hogy női karakternek is el tudtam volna képzelni.

Könnyen olvasható, érthető a szövegezése. A váltások mozgásban is tartják. Nincs rosszul megírva, de nem is emelkedik ki a széles skandináv krimi kínálatból.

Egyszer elment, de azért értem, miért nincs még magyarul kiadva a folytatása.

Schepp: Post Mortem – Mint krimi: 60% a kis részletekből ügyesen összeállít egy nagyobb képet a végére, van benne elég véres gyilkosság és Jana is súlyos helyzetben kell, hogy boldoguljon. Ő különben is egyedi.

Szubjektíven: 50% azt szerettem, ahogy a végére összeállnak a szálak. De az eleje unalmas volt és Jana egyre kevésbé szimpatikus.