Fülszöveg: 

Róka, az erdő rettegett gyilkosa bosszúra szomjazik. Egykori barátai elárulták, megcsonkították, és elkergették a trónról. Miközben ő tervet sző ellenük, a birodalomban lázadás készülődik, mert az uralkodót őrület kerítette hatalmába, a nép pedig megelégelte a zsarnokságot. Vajon ki lesz az, akin mindannyiuk sorsa megfordul? Farkas, a királyi gárda iszákos parancsnoka? Disznó, akinek a trónra és a királynéra fáj a foga? Menyét, a sarlatán? Kajmán, a tébolyult király? Vagy Borz, a kegyetlen nagyherceg? Egy biztos: Róka első vonításával kezdetét veszi a játszma, amely hamarosan vérbe borítja az egész erdőt.

Szerintem: 

Éjjel álltam neki olvasni, de nagyon hamar

rájöttem, hogy ezt a könyvet biztonságosabb, ha csak nappal veszem kézbe. Nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára olyan véres jelenetekkel teli horrort, ami megfeküdte a gyomrom. Nem gondoltam, hogy pont ez az állattörténet fog ennyire borzasztani – pedig de. Amikor Róka áldozatokat szed, belez, szinte a nyitányban kisnyulakat fordít ki és eszik meg, velem forgott a szoba.

Vagyis, nagyon meglepett mennyire sötét és véres ez a bosszútörténet. Egyik szereplő vérszomjasabb és gyilkosabb, mint a másik. Csak pár példa, mi van ebben: szemek kiszúrása, élve felfalás, máglyán megégetés és egyéb finomságok. Tobzódik az erőszakban, és elsőre ez bizony megcsapott.
A durva az, hogy még csak nem is ezek miatt érzem igazán dark fantasynak, igazi horrornak. Hanem a szereplők kegyetlen jelleme, más esetében az őrület miatt. Itt az alap, hogy a másik vesztére törnek, kínoznak és nagyon sötét trükkökkel élnek. Ha valaki ártatlan? Rendre azok a szereplők halnak kínhalált. Mint a Királyné, akit a jó férje élve máglyára küld, miközben a nő volt, aki tényleg a végsőkig hű volt hozzá és szerette.

A történet alapja, hogy Róka visszatér a halálból, és végezni akar az 5 árulójával, akik miatt majdnem elpusztult. A terve egyszerű, ha csak ennyi lenne a regény, nem igazán lenne izgalmas. De, van egy jó írói trükk hozzá.
Nem csak Róka a főszereplő. Török Ábel fogta az árulókat is, és váltogatja köztük az elbeszélést. Mindenki megkapja a maga fejezeteit, és így ugyanazt az eseményt akár 3-4 verzióban is megismerhetjük. Kifejezetten élveztem, ahogy a más-más szemszögek összeérnek, és az egyéni kalandok majd összeadódnak a nagy bosszútörténethez. Ami nem csak annyi, mert egyben egy lázadás története is, hogy megdöntsék az Erdő gonosz királyát, Kajmánt. (Az már egy másik történet, hogy a társadalom felső részén állók nem szabadságot, csak a hatalmát akarják.) Így követhetjük Rókát, akinek van egy őrült terve. Követhetjük Disznót, aki király akar lenni és a királynét a magáénak akarja, így puccsra készül. Követhetjük Menyétet, aki a népet lázítaná, és önös érdekből nemesek, mint Farkas, is mellé állnak.

Azzal azért szenvedtem, hogy antihősök tucatját kaptam, és nem volt kivel azonosulni. Elsőre azt hittem, majd Róka lesz, akinek drukkolok. Csak éppen ő egy mészáros, egy annyira kegyetlen gyilkos, hogy égnek állt tőle a hajam. Most hogy kedveljek egy olyan szereplőt, aki azzal szórakozik, hogy a gyerekeket ellopja a szüleik mellől, nagyon véresen megöli, megeszi és a maradványokat otthagyja emlékbe? Hiába kap ideológiát is, hogy ő az Erdő hangja, aki vissza szeretne térni az ősi rendhez, amikor az állatok még ragadozók voltak, és állatok. Nem gyümölcsevő, társadalomban élő emberré korcsosuló lények.
Az árulói mind ugyanilyen rémes alakok. Menyét, aki maga is áldozatként kezdte, most pl. kuruzsló, aki kínozza a betegeit jó pénzért, miközben azt hazudja, gyógyítja őket. Van olyan operációs jelenet, hogy szintén borzongtam tőle. Elment az kínpadnak is… És még ezzel együtt is ő a legkevésbé romlott.
Az a fajta regény, ahol mindenki annyira szörnyű, hogy nem is kellene senkinek nyernie és túlélni. Mondjuk, majdnem ez lett a vége.

Tetszett, ahogy megvan írva. A váltott szemszögekkel, a látványos jelenetekkel és a szereplők egyedi hangjával. Nem ugyanaz a hangja Farkasnak, Rókának és a többieknek. Visszaköszön az egyéniségük is a szövegben.
Szerettem azt is, hogy nem lett obszcén vagy káromkodásokkal teli. Itt a cselekmény elbírta volna, de értékeltem, hogy nem úgy lett megírva.

A világképe egyszerű, de van benne ötlet is. A helyszín kötött, az Erdő. Van történelme, zsarnokok váltják egymást az uralkodásban. A szereplők állatiasak, és az állat jelleme visszaköszön a szereplőben. De! Azt bírtam, ahogy itt az elkorcsosodás a civilizálódás másképpen. Ahogy az egyre inkább emberivé válás, ami a negatív előjelű. Róka ezt gyűlöli annyira, és azért is akar annyira az állati énjénél maradni.

Szörnyűek a szereplők, borzadtam a horror jeleneteken – és mégis, élveztem is ezt a regényt. Ha csak egy szereplő lett volna, aki nem gyomorforgató, új kedvencet is avatok.

Idézet: 

Ostoba az, aki a saját temetésére készül.

– Menekülj! Kajmán élve akar, hogy karóba húzathasson.
– Álmában.
– A királyokkal egyetlen baj van – felelte Farkas komoran. – Nekik valahogy mindig valóra válnak az álmaik.