Fülszöveg: 

Atlee Pine FBI-ügynököt a nővére utáni nyomozása ezúttal New Jersey-be vezeti, ahol egy régi ismerősével, John Puller katonai rendőrrel keresztezik egymást az útjaik.

Amióta az ikertestvérét, Mercyt elrabolták, Atlee Pine FBI-ügynököt megállíthatatlan vágy hajtja, hogy kiderítse, mi is történt valójában a nővérével.

Amikor már épp kifutna az időből, amit a főnökétől a nyomozásra kapott, végre rábukkan az eddigi legígéretesebb nyomra: a testvére elrablójának a személyazonosságára.

Atlee a feltételezett elkövető, Ito Vincenzo legutóbbi ismert tartózkodási helyére utazik New Jersey-be, ahol azonban váratlanul találkozik egy régi barátjával, John Puller katonai rendőrrel, aki egy másik ügy kapcsán nyomoz a Vincenzo család után.

Összefognak, és együtt nemcsak egy felső politikai körökbe vezető összeesküvés nyomára bukkannak, de azt is kiderítik, mi is történt Mercyvel sok évvel ezelőtt. Az igazság pedig mindent megváltoztat…

Szerintem:

Most tűnt fel, hogy ez kimaradt, hiszen a 4. részről már meséltem. Akkor, pótlólag...

Megértük, hogy Baldacci is összevonja a szereplőit és különböző világait. Így eshetett meg, hogy a Puller fivérek és Atlee Pine egy közös

nyomozást vezetnek. Az én egyik szemem meg sír, a másik viszont nevet.

Ugyanis Robert és John Puller kalandjairól szívesen olvasok. Robert különösen szimpatikus szereplő volt abban a sorozatban, de mindig csak kisebb szerepet kapott John mellett. Ebben a történetben viszont John lesérül és nem tud aktívan végig nyomozni, így Robert nagyobb szerepet kaphat. Egy rendkívül okos, taktikus és visszafogott férfi, szívesen láttam a főszereplők között.

Még az is rendben volt, hogyan lehet a két szereplőt és velük két szervezetet összehozni. Atlee ugyanis nem az FBI képviselőjeként lesz jelen, hanem szokás szerint a testvére esetét igyekszik felderíteni. A nyomok egy férfihoz vezetnek, aki meg éppen John Puller egyik nyomozásának alanya. Atlee szó szerinti belépése elrontja a katonai akciót, aztán persze segíteni akar helyrehozni a dolgot, és közben reméli, hogy Mercy hollétéről is többet megtud.

De pont ez az, amiért Atlee sorozatát már 3 rész után unni kezdtem. Nagyon el van húzva az a gyerekkori eset, és hiába tud meg mindig kicsit többet a nő, hogy mi és miért történt velük, már nem tud lekötni. Sokkal jobban élvezném, ha dolgozna, különböző ügyei lennének, és nem az lenne a visszatérő elem, hogy mennyire gyötrődik attól, hogy még mindig nem tudja, mi történt az ikrével.
Ahhoz még a két Puller is kevés volt, hogy új lendületet és mást színt adjanak. Ez elsősorban Atlee regénye, és a fő szálak az ő történetéhez, és nem a katonai esethez kapcsolódnak rá.

Zavar az is, hogy Atlee semmilyen fejlődést nem mutat. Kitartó, becsületes és akaratos, de van ez a gyerekkori trauma, amin nem tud és nem akar továbblépni. Ez a jellemének fő vonása, és már olyan, mint egy mindent elnyomó rögeszme. Bár, ez kell ahhoz, hogy ennyi részen át az lehessen a téma, hogy valahogyan mindig a testvére a dolgok alfája és omegája. És igen, most is megtudunk dolgokat, vannak Baldaccira jellemző meglepő húzások benne, de még mindig nincs végső válasz, még mindig mehet tovább ez a szál. Sajnos…

Szerencsére a stílus a szokott. Pörgős, gyors leírásokkal és párbeszédekkel. Az eseményeket is pörgeti annyira, hogy akkor se unjak bele, ha tényleg elegem van már abból, hogy mi történt Mercyvel. Arról nem is beszélve, amiket Atlee a végére megtud. Elég beteg egy család az övé, mit ne mondjak.

Valahogy majd a végén is átrágom magam, de egyre fogy a lendületem. Egy ideje ez a sorozata a szerzőnek, ami legkevésbé tud lekötni.

Idézet:

„- De hol van ebben az igazság?
– Ja, az sehol. A közösségi médiának semmi köze az igazsághoz. Csak az számít, hogy egy csomó pénz bejöjjön a hirdetésekből, amelyek olyan marhaságokat akarnak eladni az embereknek, amire egyébként semmi szükségük. És hát ennek a legszörnyűbb mellékterméke, hogy globális platformot kínálnak a társadalom legaljának, a végeredménye pedig, hogy az lesz az igazság, amiről meg tudod győzni az embereket. Orwell is pontosan erről írt.”