Fülszöveg: 

II. Erzsébet királynő nehéz helyzetben van. Nem elég, hogy az Egyesült Királyság népét megosztja a brexitszavazás, a palota úszómedencéje mellett holtan találják a személyzet egyik tagját. Vajon tragikus baleset történt, ahogy a rendőrség gondolja? Vagy valami sokkal baljósabb dolog áll a háttérben?
Miközben őfelsége válaszokat keres, megbízható asszisztense, Rozie egy értékes festmény nyomába ered, amely egykor a királynő hálószobája előtt lógott. Ám amikor Rozie egy fenyegető, névtelen levelet kap, a királynő már tudja, hogy sötét erők munkálkodnak – ráadásul túlságosan is közel az otthonához…

Szerintem: 

Már a sorozat 2. kötete, de még mindig nem döntöttem el, mit

szólok magához az alapkoncepcióhoz. II. Erzsébet, mint titokban a palotai ügyekben nyomozó személy és titkos igazságtevő? Szerethető, de meredek ötlet.

A jelen kötetben a személyzet egyik tagját találják meg holtan a medencében, amit a személyzetnek is engedtek használni. Ha ez nem lenne elég, a királynő egy rendezvényen észrevesz egy festményt, melynek a szobája előtti falon kellene lógnia. De nem ott van, és nem is adta kölcsön senkinek.
Így aztán két ügyben is nyomoz a csapat a 'főnök' vezényletével, kicsivel több mozgalmasságot csempészve a történetbe. Hiszen, ha az egyik ügyben nincs éppen haladás, elő lehet venni a másikat. Az meg gondolom nem lep meg senkit, hogy krimis szokáshoz híven a két esetről majd kiderül, hogy összefüggenek.

Kétségtelenül pluszt ad neki a környezet és amit a királyi világ működéséről sugall. Nem tudom, mennyi benne a hitelesség, de el lehet képzelni, hogy hasonlóan mennek a dolgok a színfalak mögött.
Plusz, kedélyes is a történet. II. Erzsébet ebben a történetben nagyon empatikus és van egy nagyon romantikus oldala is. Ha nyíltan nem is avatkozhat be sok mindenbe, a háttérből mindig tudja a megfelelő szálakat húzni. Érdekesnek is találom, hogy mennyire más az itt festett kép ahhoz képest, amit pl. a The Crown rajzolt. Itt egy olyan kedélyes, okos és érzelmekkel teli hölgyet kapunk, akit bárki szívesen látna a családjában. Árad belőle, hogy a szerző mennyire tiszteli, szereti a Windsor családot, és nagy szeretettel, nagyon kedves és értelmes embereknek ábrázolja őket, minden élt levágva.

Itt jegyezném meg, hogy merészen még be is ágyazza a történetet a megtörtént események közé. Téma a brexit, az amerikai elnökválasztás, és még véleményt is megfogalmaz a királynő nevében a szerző. Ehhez jönnek hozzá az olyan személyes részek, mint Harry herceg twiterezésével kapcsolatos megjegyzések, vagy a dédunokák emlegetése. Itt is szintén megvan a kettősség érzetem: egyrészt jó, hitelesebb tőle, másrészt valahol mosolyogtatni való, hogy Bennett a királynő és férje nevében foglal állását egyes világpolitikai témákban, ha ezt azért óvatosabban is teszi az érzelmi részeknél.

Természetesen a krimi szereposztása nem változott. A királynő az agytröszt, ő jön rá mindenre, de természetesen nem rohanhat maga a nyomok után és hallgathatja ki az embereket. Erre megvan a személyzete, fő helyen az asszisztensével, Rozie-val. És gonosz leszek, de ez a csapat most a szokottnál is kevésbé érdekelt. Próbálom megfejteni, mi zavart most Rozie-val kapcsolatban, és szerintem kilyukadok a magánéleténél. Valahogy húztam a szám azon, hogy viszonyt folytat az egyik kamarással, luxus nyaralgat vele elit helyeken, közben meg nyalogatja még a sebeit az előző kapcsolata és az exe miatt, akivel egy esküvőn össze is fut. Ha már továbblépett, minek kell háromszögesíteni a volt baráttal? Nem mintha bármibe is kezdenének, de akkor is.

A megoldás – a bűnügyeké – a végére meglesz és újfent van egy nagy, közös jelenet, ahol minden következményt ismertetnek. Kezdem sajnálni nyomorult rendőrt is, aki teszi a jelentést, aztán a királynő már mindent tud, mert mindent ő is rendezett el és fejtett meg. És megjegyzem, most sem tiszta, hogyan. Megvan a felismerés, beszámolnak az igazság tételéről, de hogy az miképp történhetett meg, homály fedi. Idegesít is, még mindig ezzel.

De, ismétlem, könnyed krimi, ami laza kikapcsolódás, igazi gonoszság és fertő nélkül. Szeretettel nyúl a szereplőihez és akkor is van egy kellemes hangulata, ha más dolgok tudtak is bosszantani olvasás közben.

Idézet: 

[…] soha nem éri meg szembeszállni a sajtóval a saját pályáján. Az ember garantáltan veszít. Csak idő kérdése.

Ha semmit sem mondasz, azzal mondasz a legtöbbet. Nem, megvan: Soha ne panaszkodj, soha ne magyarázkodj!