Fülszöveg: 

Noah Selvaggio nyugdíjas vegyészprofesszor magányosan éldegél New Yorkban. Szülővárosába, Nizzába készül, hogy megünnepelje nyolcvanadik születésnapját. Gyerekkora óta nem járt Európában, csak az édesanyjától örökölt fotók őrzik a II. világháborús történelmi múlt és a családi legendák titkait.
Telefonhívást kap a gyámügyi hivataltól: ő a legközelebbi rokona a tizenegy éves unokaöccsének, Michaelnek. A fiú apja nemrég meghalt, az anyja börtönben ül, ha Noah nem vállalja a felügyeletét, kénytelenek nevelőintézetben elhelyezni. Noah kötelességtudatból beleegyezik, hogy magával vigye a fiút a nizzai vakációra.
Sok minden megváltozott ebben a híresen elbűvölő tengerparti Mekkában, amelyben még mindig kísértenek a náci megszállás emlékei. A különös duó, amely egyszerre szenved a jet lag-től és a kulturális sokktól, hol a modern tömegkommunikáció eszközeivel, hol az idősek bölcsességével próbálja kinyomozni a múltat és megtanulni egymás nyelvét.

Szerintem: 

Emma Donoghue kötetei élvezetéhez

fejben érnem kellett. Olvastam már tőle, de csak az utóbbi időszakban vettem azt észre magamon, hogy mennyire hatnak rám. Pedig, nem is olyan kötetek, amelyeket különben szeretni szoktam.

A rokon egy nyaralás története – a nyolcvanas egykori kémikus viszi magával Európába, a szülővárosába a húga kiskamasz unokáját. A regény nagyjában Noah és Michael beszélgetnek, várost néznek, és ezzel össze is foglaltam. Mi több, intellektuális jelleget ad neki, hogy miről beszélgetnek. Noah sokat tud, és kémiától kezdve várostörténeten át művészetig és családtörténetig mindent megoszt a fiúval. Nagyon unalmas is lehetett volna, de ez a könyv a maga csendesebb módján kifejezetten izgalmas.

Mert nem is annyira a fix cselekmény a fontos, hanem a közben a személyekben végbemenő változás. Noah gyerektelen, Michael apja komolyan megbántotta az egész családot, és semmi kedve gyámnak lenni. A gyerek is bizalmatlan, még nagyban gyászolja az elhunyt anyai nagyanyját. Egy libikóka, ahogy megismerik egymást, ahogy próbálnak valamiféle kapcsolatot kialakítani maguk között. Tele van empátiával, ahogy Noah felméri a gyereket, átlátja, ki ő és honnan jött, hogyan bánjon vele. Pozitív, emberséges, és van abban valami melengető, hogy lehet még olyan ember, aki ezt megtenné egy másikért, ha rokon, ha nem.

Donoghue nagyon jó érzékkel egy családtörténeti nyomozással színesíti a cselekményt. Előkerülnek a régi fotók, Noah nagyapja híres fotós volt. Az ő történetét is meséli a gyereknek, és közben a saját anyja egy titkát is felfedezi. Noah végig sokkban is lesz, hogy mi derül ki az asszonyról. A szerző végig bizonytalanságban is hagyja az olvasót: hős vagy náci kém volt Noah édesanyja?

Így, miközben bejárjuk a modern fesztiválozó Nizzát, megelevenedik egy másik is. Amikor sztárok jártak ide nyaralni és Noah nagyapja fotózta őket. Majd jött a náci megszállás és a család titkos tevékenységbe fogott. De mibe is?

Ha ez nem lenne elég, még egy szál van, amivel feszültséget tud kelteni a történet. Noah unokaöccsének története, aki drogosként és tönkrement emberként, túl fiatalon halt meg. De ahogy most Noah a gyerek szemszögéből ismeri meg a történetet, egy más lehetséges múlt képe is felötlik neki. Szinte csak gondolatnyomozásként, de átgondolja azt az esetet is. Itt is a végsőkig húzva, hogy mi a legvalószínűbb, mi történt a fiatalemberrel.

Becsültem, hogy úgy képes izgalmas, majdnem nyomozásokat írni, hogy leginkább csak gondolkodnak a dolgokon és megpróbálják összeilleszteni, amit tudnak, miközben rengeteget beszélgetnek. Poirot büszke lett volna rájuk, mert ez bizony a kis szürke agysejtek munkája volt.

Mindez pazar környezetben, mert a szerző vette a fáradtságot, hogy életre keltse Nizzát. Illenek is a történetbe a nem túl hosszú, de jelen levő leírások. Útikönyvnek azért nem vinném magammal, de A rokon túrát simán lehetne szervezni a regény alapján.

Leginkább Noah lép elénk a történetben, de jó érzékkel jeleníti meg azokat is, akikről csak beszélgetnek. Tele van emberi alakokkal, hibákkal és egy-egy nagyszerű tettel. Ahogy most belegondolok, a cím velük többszörösen is értelmes. Mert nem csak Noah és Michael rokonok, a kvázi nyomozások tárgyai is rokonok. Ez családtörténet is, nem szokványos formában elmesélve.

Ízléssel, mondhatni szépirodalmi törekvéssel megírt kötet, de jól áll neki. Még humora is van, és átélhetően hoz olyan hétköznapi jeleneteket is, mint a veszekedés a kiskamasszal, hogy édesség és kóla helyett vizet és gyümölcsöt válasszon.

Sok mindent tudtam szeretni a kötetben. A szereplőit, a nyomozásokat, a városnézést, a nagybácsi és unokaöccs között finoman felépülő barátságot. Belemélyülő, finomabb történet. Azon ritka eset, amikor nem is hiányzott, hogy jobban pörögjön a cselekmény.

Idézet: 

Az utazásban pont az a lényeg, hogy megtanuljuk: nincs olyan, hogy normális.

Építs sok-sok szépet, aztán hagyd, hogy a kiskutyáid összekakálják, attól tartok, a franciák már csak ilyenek.