Fülszöveg:
Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.
Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.
Szerintem:
Tény, a Csütörtöki nyomozóklub sem a kedvencem, így nem volt jó jel, hogy
ahhoz hasonlítják ezt a regényt. De azért arra nem számítottam, hogy ennyire nem tudok majd mit kezdeni vele.
Már azzal kezdve, hogy ez meg mitől volt krimi vagy vicces? Egyáltalán, van valami értelmes cselekménye? Mert, ha össze kellene foglalnom, nem sok mindent tudnék mondani róla. Van pár szerencsétlen meg egy rossz helyzet és valahogy vége lesz.
Ok, azért ennél megy jobban is. Adott a végtelenül szerencsétlen Gary, aki utálja a munkáját, rossz értelemben álmodozó és magányos is. Egy este, egy bárban elbeszélget egy könyvet olvasó lánnyal. Mivel a nevét sem tudja, az olvasott könyv után Szacumának hívja magában. Mivel az ismerősét, akivel iszogatott előtte, még az este megölik, nem ártana alibiről gondoskodnia. Ami neki Szacuma. Így mondhatja, hogy ezért kezdi el keresni, noha szerelmi téren izgatja a lány.
De nem igazán lineáris cselekménye lesz, mert furcsa epizódok sorát építi majd egybe a szerző. Gary beszélgetéseit a fejében egy mókussal, amelyet látni szokott munkába menet. A szomszéd nénivel való fecsegése, meg Grace ügyködése, hogy feltörje a drive-ot, ami Garynél maradt a halott után. Néha meg Szacuma, vagyis Emily szemszögét kapjuk, akinek megismerhetjük a szintén nem túl szerencsés múltját a szüleivel. Aztán egy ponton összetalálkoznak, szembenéznek az utánuk járókkal.
Ez nem krimi. Ahhoz jobb íve kellene legyen vagy a nyomozásnak, vagy lennie kellene valami logikai felépítménynek az események mögött.
Azt már jobban értem, hogy humoros könyv miképp próbál lenni. Ha nem ennyire fárasztónak találnám, papíron érteném, miért lehet az vicces, hogy Gary a mókussal beszélget képzeletében, vagy a szomszéd kutyás öreglány kvázi a legjobb barátja. De ez annyira távol van tőlem, hogy leginkább csak húztam fel a szemöldököm, és még csak el se mosolyodtam.
Amit most pozitívumként tudok értékelni, hogy legalább túlírva nincs. A rövid fejezetekből egy rövid könyv áll össze. Sok a párbeszéd, kicsit olyan is, mintha poénok lennének egymásra pakolva, csak éppen nem tudok nevetni rajta.
Nekem valahogy fura az egész. A szereplők, a történet, de még a humora is. És nem hittem volna, hogy ezt írom, de ehhez képest a Csütörtöki nyomozóklubot is bírom.