Minden napra egy könyv

DeMille: Bábeli fogságban

2019. szeptember 03. - BBerni86

Terroristák ellen harcolós, gépeltérítős, arab-zsidó ellentétes.

New Yorkban nagyszabású konferencia készülődik, ahol egy asztal mellett arabok és zsidók beszélnének arról is, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten. A legnagyobb készültség mellett két géppel mennének a küldöttség tagjai. Ám már egy évvel korábban egy arab terrorista bombát helyezett el mindkét gépen. Az egyiket 9_3babeli_fogsagban.jpgdemonstrációból meg is semmisítik, a másikat eltérítik. Miközben az izraeli kormány és sereg próbálja kitalálni, mit tegyenek, az eltérített gép lezuhan az Eufrátesz völgyében. Az egykori Babilonban, ahol a túlélőket ellenséges arabok veszik körbe. A katonák igyekeznek összefogni a csapatot, és harcolni a túlélésért, míg a segítséget várják. Közben az egyik politikus, Miriam kénytelen zavaros érzelmeivel is szembenézni az egyik katona iránt.

Nem tudom mit vártam, de nem ezt. Most csalódott is vagyok cseppet, mert nem ilyen regényt akartam olvasni. Jó, legyen, mégiscsak tudom, mi a legnagyobb bajom. A romantika hiányzott nekem, minden téren. Azt hittem, a lezuhantak között többféle ember lesz, nagyobb érzelmek hullámzanak majd, és nem ilyen harcos, politikai, nem szimpatikus szereplős kötettel lesz dolgom.

Igen, van egy kiemelt szereplő, akit annyira utáltam, hogy végig drukkoltam, valamelyik arab sikeresen lője fejbe. Miriam, aki holokauszt túlélő; egy anya, aki elvesztette az egyetlen fiát. Egy feleség, akinek a férje vadászpilóta volt, és nem tudja a sorsát. Lezuhant, arab területen. Fogságba került vagy megölték? Ez alapján még bírhatnám is, de rögtön úgy ismerjük meg, hogy a szeretőjével cicázik. Már ennyi elég lenne nekem: ha várja haza a férjét és gyászolja, ne szedjen már fel mást! Majd, a zuhanás után Hausner karjaiba omlik. Naná, miközben életveszélyes helyzetben vannak, az arabok többször is rájuk támadnak és meg akarják őket ölni, ő talál időt henteregni egy újabb pasival a sivatagban. Szerintem, értitek, mit nem bírtam benne. DeMille nem is igazán tudja megindokolni, mit és miért tesz ez a nő.

A férfiak ábrázolása sokkal jobban ment neki. Hausner, aki német gyökerekkel rendelkezik, aki tökéletes kém. Akinek a képébe merik mondani, ha a szülei nem hagyják el Németországot korábban, kiváló náci lett volna belőle. Az ő gyökértelensége, az életét meghatározó etikai szabályok, egyáltalán az érzelmi világa sokkal hitelesebb és logikusabb. De, ha már itt tartunk, a terroristák is sokkal jobban el lettek találva, mint Miriam.

A regény cselekményének alapvetően három pillére van. Az egyik, amelyikkel a sok bajom volt, Miriam körül szerveződik. Magánéleti nyavalygás és szenvelgés, hiteltelen szerelmi szálakkal. A másik a politikai mondandó, amiből azt lehet kihámozni, hogy ezen a területen soha nem volt, és nem is lesz béke. Már az ókori időkben egymást ölték itt arabok és zsidók, ez már a történelem része, a jelen része. A harmadik az akciórészek. Részletesen le van írva, hogyan támadnak rájuk, hogyan védekeznek. Taktikákat alkotnak, harcolnak, megsebesülnek és meghalnak. Akciót gördülékenyen ír a szerző. Kár, hogy ebben a formában nekem ez kevés. Kellett volna mögé olyan érzelmi háttér, hogy drukkoljak a szereplők életben maradásért. Itt ez nem volt meg.

Nekem nem tetszett ez a könyv, újraolvasni biztos nem fogom.

 

DeMille: Bábeli fogságban - Mint akcióregény: 55% akciójelenetekben erős, az emberi történetek kevésbé álltak össze.

Szubjektíven: 30% volt egy szereplő, akit nagyon rühelltem. Az akció önmagában nem köt le.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6915015076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.