Minden napra egy könyv

Leo: Fekete doboz

2020. május 24. - BBerni86

Szerelmes, gyógyuló, múlttal szembenéző.

Mikki élete 3 éve összeomlott. Ártatlan járókelő volt, akit egy csapat férfi elkapott, brutálisan megerőszakolt és majdnem meg is ölt. 19 évesen már nem lát maga előtt jövőt, csak traumát és fájdalmakat. Elhatározza, öngyilkos lesz. Vesz egy repülőjegyet, hogy a családjától távol, békésen 5_24fekete_doboz.jpgmehessen el. A gépet azonban a vihar miatt nem engedik felszállni. A lány pedig belebotlik egy helyes fiúba, aki szintén Los Angelesbe tartott. Crush egy lemezt akart felvenni, és beindítani a zenei karrierjét. Mikki nagyon emlékezteti a múltja egy fájó darabkájára, így nem engedi elmenni. Együtt akarják kivárni a gép indulását, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kiderül, összeköti őket egy múltbeli trauma, egy ki nem adott könyv és egyre erősebb érzelmek is. Lehet, hogy egymásnak ők jelentik a gyógyulást?

Ennyire ellenszenves regénnyel ritkán sikerül összeakadnom. Pedig a fülszöveg alapján csak egy átlagos new adult történetre számítottam, esetleg némi drámával valami nagyon szerelmes mesére. Mivel erre nem igazán vagyok vevő, nem voltak magasak az elvárásaim. Éppen ellenkezőleg – bár a kiadótól olvastam már jó regényt, így azért minimális reményem volt.

Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a történet nem fog tetszeni. Mi több, a végére egyenesen meggyűlöltem. Rengeteg olyan döntés és esemény van benne, ami miatt nem simán rossznak találtam, hanem egyenesen károsnak, amit nem kellene senkinek sem elolvasnia.

1: a szerelem nem old meg mindent! Írom ezt úgy, hogy a mai napig szeretem a meséket és tudok szeretni romantikus regényeket is, amelyekben szinte mesebeli szerelmek vannak. Itt viszont van egy lány, Mikki – már a neve is. Tudjátok mi jutott róla eszembe? A narancssárga szemkötős tini nindzsa. De vissza a lányra. Mikki pszichés beteg, bipoláris. Érte egy nagyon súlyos trauma is, csoportos nemi erőszak áldozata lett, ami összetörte testileg-lelkileg, és súlyos fizikai következményei is lettek. Már öngyilkos is próbált lenni, most megint ez a terve. De jön Crush, és négy nap alatt megoldja azt, amit az orvosok és senki nem tudott évek alatt? Túl hihetetlen, és nem is működik. Pláne, hogy ez egy tipikus szerelem első látásra sztori. Egyszerűen nincs alapja, hogy ennyire egymásba szeressenek és ilyen végzetesen összekapcsolódjanak. Pláne, hogy Mikki minden téren rendbe jön a fiúnak hála. Mégis, hogyan? Nem is ragozom tovább, csak még jobban felidegesít.

2: most komolyan annak kell örülni, hogy Crush gyilkos? Csak a lövés, az még büntetőjogilag is megmagyarázható lett volna. Abban a helyzetben érthető, amit tett. Ahogy viszont eltussolta és elfedte a dolgokat, már bűncselekmény. Következmény? Semmi. Él nagy boldogan, legfeljebb lelkileg beletörve kissé. Ilyen nem lehet olyan regénybe, amit fiatalok is olvasnak! Ez simán rosszra tanít.

3: Mikki még a vallomását is meghamisította, hogy ne kelljen tanúskodnia a férfiak ellen, akik megerőszakolták. Nem, nem és nem! Ez szembe megy mindennel, amit el kellene érni. Ha bántanak, igenis vonják őket felelősségre és az áldozat mondja el a történetét! Az milyen érzés lenne ennek a szerencsétlen lánynak, ha elkapnak egy újabb lányt és vele is megcsinálják ezt? Mikki, nagyon elítélem, amit tettél!

4: Crush félredobja a jövőjét, és annyi minden terve, hogy a lánnyal marad. Ez megint milyen példa? Apu gazdag, tartsa el és akkor minden rendben van? Ettől is a hányinger kerülgetett. Crush a szemembe egy naplopó szerelmes idiótává süllyedt.

De, hogy valami pozitív is legyen. A fekete doboz motívuma még valahol aranyos is. A szöveg gördülékeny, minden utálatom ellenére gyorsan és könnyen végigolvastam a könyvet, olvastatta magát a szöveg.

A végszó azonban az lesz: kifejezetten rossz könyv, rémes üzenetekkel. Ne olvasd el!

 

Leo: Fekete doboz - Mint New Adult: 30% gördülékeny, gyorsan olvasható, de rossz üzenetekkel teli sztori.

Szubjektíven: 5% mindent szét lehet szedni: a karakterek, a szerelmük, a sztorit. Utáltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3215714554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.