Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Bokor: Szerelmek tavasza

2021. május 23. - BBerni86

Kosztümös, romantikus, érdekházasságba kényszerülő.

A Brunszvik-család neve jól cseng, ám az egykori vagyon már inkább csak emlék. A grófné egyetlen reménye, ha a lányait jól sikerül férjhez adnia. A két idősebbet, Terézt és Jozefint Bécsbe viszi, látszólag azzal a céllal, hogy Beethoventől vegyenek zeneórákat. A Brunszvik-család közismerten művészetpártoló. Valójában abban szerelmek_tavasza.jpgreménykedik, hogy Jozefin, aki a szebb és a fiatalabb, gazdag kérőre lel. A lány szépsége Beethovent is megigézi, aki ingyen vállalja a lányok tanítását, és titkon reménykedik egy viszonzott érzelemben, miközben Terézzel jó barátok lesznek. Feltűnik az idősödő Deym báró, aki vagyona látszatával udvarolja körül a lányok anyját, és Jozefin szépsége mellett a hozományára is szemet vetett. Ám a lány szeme egy tehetséges karmesteren és zongoristán, egy szép fiatalemberen akad meg. Sigismund azonban társadalmilag mélyen a lány alatt áll.

Bokor Pál történelmi regénye jól eladható azzal, hogy Beethoven és a Für Elise története. Vajon ki a halhatatlan kedves? Azonban olvasás után nem éppen Beethoven vagy a munkássága maradt meg a fejemben.

Kezdve azzal, hogy nem Beethoven a főszereplő. Talán az egyik kiemelt mellékszereplőnek nevezném, de messze nem ő van a középpontban. Ott Brunszvik Jozefin áll, akinek jól kell férjhez mennie. Mellette ott egy erős jellemű anya és egy okos, engedékeny nővér, aki szintén ebben az időszakban dönti el, hogyan alakítsa az életét.

Érdekes, mennyire történelmi vagy éppen romantikus ez a történet. A szereplői történelmi alakok, és nagyon sok minden egybe cseng azzal, ahogy a történelmi tények is közlik. Talán Sigismund alakja az, akit írói leleménynek érzek, nem valós alaknak, bár bevallom, nem néztem utána, élt-e ilyen nevű muzsikus a bécsi klasszicizmus idején. Az biztos, hogy a Sigismund – Jozefin szerelem inkább illik egy romantikus füzetbe, mint a történelembe.

Tudtam, mi lesz a végjáték és szerintem minden résztvevőnek egyértelmű, hogy hiába van három udvarlója a történetben a lánynak, egynek van valós esélye. A vagyon, a társadalmi rang meghatározza, kivel házasodhat. Az is mutatja, hogy ez nem romantikus történelmi, hogy Jozefin elfogadja ezt, és szó nélkül hozzámegy egy hozzá képest vénemberhez, aki az anyjához jobban illene, mint hozzá. Ugyan utána kicsit játszik a szerző azzal, melyik férfihoz milyen viszony köti, de nincsenek nagy konfliktusok vagy szenvedélyek.

Talán ezt hiányoltam is kissé. Mindegy, melyik szereplőt vagy melyik kapcsolatát nézem, minden sterilnek hat. Sigismund és Jozefin között nincs lángolás, a házassága is olyan személytelen a lánynak. Teréz, aki különben a legszimpatikusabb szereplő, minden józansága és hidegvére ellenére az egyetlen, aki küzdeni próbál a testvéréért. Ha neki nem is szerezhet happy endet, a saját útját megtalálja. Itt vannak a kezdeményei, hogyan kezdi meg a gyermeknevelő munkáját, ami majd az élete is lesz.

Azt viszem magammal ebből a kötetből, hogy milyen ketrecekbe zárta a nőket a nemük és a társadalmi helyzetük. Három egészen más jellem rajza: az anya és a két lánya. Csak Terézt tudtam megkedvelni, az anyjának nem szerettem a zsarnokoskodását, ha a kor szokásai magyarázzák is ezt. Jozefin meg… egyszerre áldozat is, de együttműködő fél is. Tudja, a helyzete mit tesz neki lehetővé, és aszerint lép hol meglepően naivan, hol nagyon csalárdan.

Beethoven alakjában egy-egy felvillanás van, ami emlékezetessé tette. Amikor kimondja, mennyire szeretne világot látni, utazni, de a hallása miatt nem mehet. Ahogy felvillan az apja alakja, aki megnyomorította a gyerekét, ha akkor még nem is tudták.

Történelmi regénynek korrekt: informatív és romantikus cselekményszálakkal dúsított. Könnyű olvasni, ha kissé érzelmileg sterilnek is éreztem. Egynek elment.

 

Bokor: Szerelmek tavasza - Mint történelmi: 70% érthető és könnyen olvasható, az ismert történetbe új színt hozó kötet.

Szubjektíven: 55% jól megfogja a témáját, jól ment a Teleki Blanka mellé. De az érzelmek?

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9016522328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása