Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Bíró: Ragnarök

2022. október 23. - BBerni86

Fülszövegragnarok.jpg

Valamikor a IX. század elején egy csapat svéd viking útnak indul, hogy tűzön és vízen átkelve megbosszulja otthona elpusztítását. Mindnyájan emlékeznek még rá, mikor szűnt meg az élet egykor virágzó falujukban, Eldhärden és környékén: amikor Nídhögg, a fekete dög megjelent, mindent letarolt, majd eltűnt az ismeretlenbe.

Kilencujjú Gudleif és huszonkét vakmerő embere felkerekedik, hogy a Vågbrytare fedélzetén nekivágjon az ismeretlennek, megkeresse a szörnyet, és a saját fészkében végezzen vele. Útjuk ismeretlen vizeken, idegen földeken és éjsötét erdőkön keresztül vezet, miközben az ő nyomukban is ott liheg egy titokzatos, sebezhetetlen harcos, aki Tyr Pajzsát viseli.

Szerintem

Azon merengtem, hogy minek

írjam ezt a regényt: történelmi regény mitológiával keverve? Vagy középkori mágikus realizmus? Aztán jött a megvilágosodás: történelmi fantasy. Ez annyira jól leírja, milyen is Bíró Szabolcs e regénye!

Hiszen a történet alapja történelmi. A vikingek hétköznapjai, a hatalmi struktúra, az egész történelmi környezet. Bíró még arra is odafigyelt, hogy nevekben, eszközökben, használt szavakban ezt a korszakot és népet idézze meg. Igaz, így szükséges volt nem egy szószedet, hogy értsük is, miről olvasunk, de ettől hitelesebb a regény. Viszont: hőseink települését egy sárkány rombolja el, ami mitológiai alak, bárhogy is nézem. (Bár az elején még merengtem, hogy van-e más, hétköznapi megoldás, de nem – ez egy sárkány. Nídhögg.) Majd a cselekmény két mitológia mellett alakul tovább: először az Arthur-mondakört emeli be, majd a skandinávoktól a világfát és a ragnarök idejét. (Ami a világvége, ha ennyit súghatok annak, aki nem látta a Marvelnél vagy nem olvasta Gaimennél.)

Vagyok annyira Camelot és Arthur, meg Excalibur rajongó, hogy némileg azért fintorgok ezen a verzión. Arthur a múltba vész, de itt még őrzik a kardját az örökösnek. Mivel nem Mordred Arthur egyetlen fattya és a vérvonal fennmaradt. Egyesíteni igyekszik a mítosz hős királyát egy hódító, háborús törzsi vezérrel, aki elvette, amit akart – vagyont, nőt, stb. Ez az, amit nehezen fogadtam be.

Azt sokkal inkább élveztem, ahogy a vikingek életmódja, az erőszak és a halál közelsége visszaköszön a szereplők életébe. Amikor a városukat felégeti a sárkány, Kilencujjú Gudleif képes lenne kibelezni Visburt, mivel a 13 éves kamasz a halott jarl fia, és Gudleif a címét akarja – még ha csak üszkös fa és szénné égett tetemek, amelyen uralkodhat. Örömmel mennek a halálba, ha harcban eshetnek el. Nekiesnek a túlerőnek, csalit játszanak a sárkánynak. Mondanom se kell, hullanak is a szereplők. Vannak egészen extrém halálnemek is benne.

A szereplőket nem érdemes jó – rossz skatulyákba belenyomni. Harcosok, kemény korban élnek, így egészen más az értékrendjük. Inkább egy ember – sárkány felállást érdemes kiemelni. Ami több is tud lenni ennél: mert a sárkány jelképezi a Ragnarök kezdetét, amit itt kivetítenek arra, hogy a viking kultúrának és Odinnak és meg a többi istennek leáldozott. A kereszténység kiszorítja, végez vele. Szélmalomharcot vívnak, legyőzhetik a sárkányt, de ezzel csak némi időt nyernek. A viking világnak vége lesz.

Ezt különben a regény vége is tükrözi. A főszereplők maradéka örülhetne, túlélték és legyőzték a sárkányt. Csak éppen a hajójukat megrongálták, ott ragadtak egy lakatlan szigeten minden ellátmány nélkül. A Merlin megszállta Yxsmed ugyan még kántál, de nagyon azt éreztem ki a történetből, hogy a túlélekkel majd végez a lakatlan sziget. Vagy az éppen alattuk kikelő sárkányfióka… Ahogy megmondták nekik: nem állíthatják meg az időt, és nem lesznek boldogok attól, amit a szigeten találnak.

A cselekmény pörgetve van, és ki van egészítve olyan kalandokkal, mint a nyomukban járó vérszomjas Thorsten elleni küzdelem. Nem egy hosszú regény, de annak tartalmas. Érdekes az is, ahogy a kötet rúnakövekre bomlik. Ezzel még jobban megidéz egy sagát.
Van benne két mese, de annak viking verziója. Az Aranyhaj (aki a medvék ágyában aludt, és megette a vacsorájuk) és a Vöröshaj (Piroska) – sötétek, véresek, de attól viccesek is, hogy ezeket a meséket lehet így is mesélni.

Ha nagyon hasonlítani akarom, akkor talán Crichton vikinges regénye jut eszembe, de csak a saga feldolgozás, a harcos csapat mitológiai ellenféllel szembenállása okán.

Érdekes volt, lekötött, de nem egy boldogító történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6417931585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása