Fülszöveg:
Amikor Auschwitz kapui bezárulnak mögötte, Anna Kamińska egy egyszerű mondattal menti meg magát és fiatal barátját, Esther Pasternákot a biztos haláltól: „Bába vagyok, ő pedig a segédem”. Ám hamar rá kell jönnie, hogy az azonnali halál talán kegyesebb lett volna, mint a földi pokol, ahova kerülnek. A tábor szülészete kegyetlen paródia, ahol a „szülésznők” az abortuszban jeleskednek, és ahol brutális módon eltávolítják az újszülötteket. A kivételt az igazán szerencsés szőke csecsemők jelentik, akik német nevelőszülőkhöz kerülnek – elvégre a Reichnak emberanyagra van szüksége.
Anna és Esther a lehető legtöbb gyermeket mentik meg az azonnali haláltól, és amikor felcsillan a remény, hogy a háború véget érhet, életveszélyes játszmába kezdenek. Az anyák számát tetoválják a táborból kimentett újszülöttekre, akiknek így talán egy nap esélyük nyílhat rá, hogy felleljék valódi családjukat… Ám Anna és Esther számára akadhat remény?
Szerintem:
Annyiféleképp nyúltak már ehhez a témához, de még mindig tudnak olyan történeteket elmondani, amelyek olyanok, mint egy tőrdöfés a szívbe. Amilyen jelenetek ebben a kötetben is voltak…
Talán ezzel kezdem, mert kísérteni tudnak. A történet