Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Ahnhem: A kilencedik

Fabian Risk 2.

2024. július 18. - BBerni86

a_kilencedik.jpgFülszöveg: 

Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian Risket megbízza a felettese, hogy titokban folytasson nyomozást. Fabian és kolléganője, Malin gyanúja egy hírhedt svéd sorozatgyilkosra terelődik.

Közben Koppenhágában holtan találják egy népszerű tévés személyiség feleségét. A vizsgálatot vezető Dunja Hougaard úgy véli, egy ismert dán sorozatgyilkos áll az ügy hátterében, a nyomok azonban egyenesen Svédországba vezetik.

Fabian és Dunja ismeretlenül keresztezik egymás útját, miközben egyre jobban belebonyolódnak egy világméretű összeesküvés felderítésébe, és ráébrednek, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint álmodni merték volna.

Szerintem: 

Hatásos a borító. Szeretném, ha bejönne nekem ez a sorozat. Ehhez képest azzal szenvedek, hogy

Tovább

Kollár: Újra a pályán

Kosársuli 2.

Fülszöveg: ujra_a_palyan.jpg

Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a bokáját edzés közben, és akivel minden elsőt megtapasztalhat.

Luca azonban hamarosan szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy egy párkapcsolatban sokkal több a kihívás, mint gondolta. Vajon normális a féltékenység? Miért ilyen nehéz őszintén kommunikálni? Kell ünnepelni a Valentin-napot és a hónapfordulókat? És miért van ennyi kérdés?

Közben a Kosársuliban továbbra is zajlik az élet, indul a második félév. Megkezdődnek a bajnokság mérkőzései, egyre több az edzés, egyre nagyobb a nyomás. És mintha Konrád újabban furcsán viselkedne.

Vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?

Szerintem: 

Jó példa ez a kötet arra, amikor zsánerben még jónak is tartom a regényt, csak a tipikus zsánerelemekkel való

Tovább

Fawcett: Emily Wilde tündérenciklopédiája

emily_wilde.jpgFülszöveg: 

Jóllehet ​Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna.

Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell Bambleby professzor érkezésével, aki Emily egyetemi riválisa, és szintén a rejtetteket kutatja.

Amikor a lehengerlő természetű férfi felajánlja Emilynek, hogy dolgozzanak együtt, a nő kénytelen elfogadni az ajánlatát, máskülönben fennállna a veszélye annak, hogy Bambleby kisajátítja magának az összes felfedezés érdemét. Ugyanakkor azt is tudja, hogy Wendell több annál, mint aminek látszik, és nem bízhat meg benne. Emily csakhamar azon kapja magát, hogy hiába szeretne tudományos távolságot tartani a ljoslandi szerzetektől, belekeveredik gonosz játszmáikba. Ha Wendell-lel együtt segíteni akar Hrafnsvik lakóinak, nemcsak a hőn dédelgetett tudományos objektivitását kell kockára tennie, hanem az életét is.

Szerintem: 

Nem az én találmányom, a fülszövegben is benne van, hogy A Hollókirályhoz hasonlítsák. Ezt most

Tovább

Vadas: Hátizsákomban a glóbuszom

60 év a világ körül

Fülszöveg: hatizsakomban_a_globuszom.jpg

Vadas ​Zsuzsa újságíró több mint 60 éve járja a világot. Keresztülutazott Afrikán, Ázsián, Amerikán és Európán. Jól érezte magát a maszájok társaságában, lakott az őserdők lombos fái között, igluban, vagy éppen a legelegánsabb luxushotelekben. Végigment a német meseúton, látta a Közel-Kelet mára megrongált műemlékeit, szánkózott gorálokkal, lovas kocsizott a hegyekben, úszott a végtelen óceánban. Könyvében nemcsak arra ad tippeket, hogyan járhatjuk be a világot, de arra is, hogyan kereshetjük fel a ma még ismeretlen, turisták által kevésbé látogatott területeket. Elvisz minket Panamába, Amerika egyik legolcsóbb, legpazarabb országába, Albánia felfedezetlen hegyvidékére és egyre szépülő tengerpartjára. Megismertet a maják szokásaival és kultúrájával. Elkísérhetjük Üzbegisztánba, a Côte d'Azurre, Monte-Carlóba, Kenyába és az Egyesült Államokba. Bemutatja Izrael, Jordánia, Egyiptom és Szíria különös kincseit. Ízelítőt kapunk tőle többek között az orosz, a brit, az olasz és a francia konyha remekeiből is.

Szerintem: 

A könyvnek a nyitó gondolata, amit én is kitennék legelőre. Utazni jó. Valóban, egyet tudok érteni. Akár azt is szívesen olvasom, hogy

Tovább

Campbell: Vitéz

Az elveszett flotta 4.

vitez.jpgFülszöveg: 

A szövetségi flotta John „Black Jack” Geary parancsnoksága alatt folytatja veszélyes útját a Szindikátus Világok területén keresztül. Geary számos kockázatos döntést hozott már a menekülés során, de amikor visszaküldi hajóit a Lakota-rendszerbe, ahol korábban majdnem megsemmisítették őket a szindikátusiak, a tisztjei megkérdőjelezik elméje épségét. A kétségbeesett húzás talán időt nyer nekik, ám miközben a parancsnok igyekszik egy lépéssel az ellenség előtt járni, a flottán belül is összeesküvők fenyegetik, akik legszívesebben leváltanák. Geary azonban tudja, hogy egységesnek kell maradniuk, különben a szindikátusiak széttépik őket… és hogy az emberi világok határán túl talán egy másik ellenfél is készülődik…

Szerintem: 

Tudnék azon morogni, hogy magyarul ez az utolsó megjelent rész. 6 kötetes a sorozat, ez a 4. rész. Már benne van, mennyire közel a cél és onnan hogyan alakulhat majd tovább a cselekmény. De el már nem olvashatom, csak ha angolul bevállalok két katonai sci-fit. Hát…
Vagyis:

Tovább

Childs: Hableányok, ne sírjatok!

Hableányok kíméljenek 3.

Fülszöveg: hableanyok3.jpg

Amikor Lily Sanderson úgy dönt, hogy Vízililiom hercegnőként Thalasszinia, a sellőkirályság trónörököse marad, tisztában van azzal, hogy nem könnyű pancsikálás vár rá a part menti habokban. Mivel az előző éveket a szárazföldön töltötte, abban sem lehet biztos, hogy elég ikra van benne egy birodalom vezetéséhez. De fejest kell ugrania a mély vízbe, ha Tellinnek tett ígéretét be akarja tartani, mert a fiú királysága megszenvedi a klímaváltozást. Lily hamarosan rájön, hogy a probléma hetedhét tengerre vonatkozik, ezért ki kell békítenie és együttműködésre bírnia a civakodó uralkodókat.

Amikor azt hiszi, végre kisimultak a hullámok, egy réges-régi törvény azzal fenyegeti, hogy örökre el kell válnia szerelmétől, a szárazföldlakó Quince-től. Sikerül-e együtt átúszniuk a nehézségeken?

Szerintem: 

Ezzel vége a sorozatnak? Én nem bánnám, mert már a 2. résznél is azt éreztem, hogy felesleges folytatás, és most

Tovább

Cameron: Beszüremlő fény

beszuremlo_feny.jpgFülszöveg: 

Kopp. Kopp. Kopp.
1943, Lengyelország, przemyśli gettó. A házban Stefania, a tizenhat éves katolikus lány és hétéves húga él. Családjukat, barátaikat elhurcolták vagy megölték.
Kopp. Kopp. Kopp.
„Halál a zsidókra és mindenkire, aki segítséget, ételt, menedéket vagy rejtekhelyet nyújt egy zsidónak.”
Kopp. Kopp. Kopp.
A ház padlásán Stefania tizenhárom zsidót rejteget.
Kopp. Kopp. Kopp.
Az éjszaka közepén az ajtóban két SS-tiszt jelenik meg.

Szerintem:

Azt sem gondoltam volna, hogy ez a regény fog annyira elkapni, hogy le se nagyon tudtam tenni. Pedig így lett – ez a történet nagyon egyben volt.

A történelmi korszak önmagában is

Tovább

Herbert: A Dűne eretnekei

Dűne 5.

Fülszöveg: dune5.jpg

II. Leto, az istencsászár nincs többé. A halálát követő másfél évezred technikai forradalma és népmozgásai gyökeresen átalakították az addig változatlan civilizációt. Emberek milliárdjai hagyták el a lakott bolygókat, és telepedtek le az univerzum új, feltáratlan zugaiban. Ám az ismeretlenből egy új veszély fenyegeti II. Leto egykori birodalmát. Valami, ami nemcsak a törékeny társadalmi rend összeomlását okozhatja, hanem a fűszer egyetlen forrásának a pusztulását is. Az új fenyegetéssel csupán egyetlen szervezet veheti fel a küzdelmet: a Bene Gesserit rend, mely a változások közepette is megőrizte ősi célját, az emberiség génállományának megőrzését – bármi áron…

Szerintem: 

Újabb őrült nagy ugrás és megint csak fogtam a fejem, hogy 'Mi van?' Megvannak a magam mélypontja Frank Herbert Dűne-regényeivel, és úgy érzem, megint elértem egyet.

Szinte sajnálom, hogy

Tovább

Carcosa árnyai

carcosa_arnyai.jpgFülszöveg: 

Kevés ​olyan szerző van a fantasztikus irodalomban, aki egyszerre összegző és újító, s hatása szöveges hagyatékán túlsugározva saját tradíciót teremt. H. P. Lovecraft közéjük tartozik. Rémtörténeteiben az elődöktől átvett elemek ötvözésével és átértelmezésével valami egészen újat és különlegeset teremtett: a „Cthulhu-mítoszt”, mely mindmáig hideglelősen borzolja az olvasók képzeletét és alkotásra inspirálja a horrorszerzők egymást váltó új nemzedékeit. Példátlanul gazdag hagyomány jött létre ily módon, mely immár több mint egy évszázadot ölel át, hiszen a mítosz legkorábbi motívumai még Lovecraft 19. századi ihletőinél bukkannak fel, követői pedig napjainkban is írják az új történeteket. A természetfölötti irodalomnak ebbe a vonulatába nyújtunk most betekintést, az anyag bősége miatt több kötetben. A tagolás tematikus szempontok szerint történik: a Cthulhu-mítoszon belül sorra vesszük az egyes tényezőket – alakokat, helyszíneket és motívumokat –, és időrendi lebontásban mutatjuk be az olvasónak, hogyan fejlődtek a kezdetektől mostanáig. Jelen kötetünk fókuszában Carcosa és a Sárga Király mítosza áll – egy szürreális álomvárosé és egy titokzatos istenalaké, akinek kisebb gondja is nagyobb, mint hogy oltalmazón őrködjön az emberiség fölött, bár egyes személyeket olykor kitüntet rettenetes figyelmével. Álom és valóság mosódik egybe a kötetünkben prezentált történetekben, a realitás határai nehezen kitapinthatóvá válnak, a tisztánlátás gyakran egyenértékű az őrülettel. A csokrot, amit átnyújtunk az olvasónak, száz év termésének legjavából válogattuk.

Szerintem: 

Tematikus antológia, vagyis az első gondolatom ilyenkor az, mi alapján kerültek be a történetek és mennyire jól sikerült a válogatás. Itt az eredmény felemás.

Hiszen, a

Tovább

Painter: Újra meg újra

Fülszöveg: ujra_meg_ujra.jpg

Emilie ​Hornby, a tizenhét éves gimnazista mottója: „A sors a balekoknak való. A szerelmet meg kell tervezni.” A tinilány ennek jegyében, szerelemtől ittasan, kicsinosítva indul iskolába az év legromantikusabb napján, február 14-én. Bár mindent előre lejátszott a fejében, és gondosan rögzített is a heti tervezőjében, Emilie élete legrosszabb Valentin-napját éli át. Egyik baj és csalódás jön a másik után, semmi sem úgy alakul, ahogyan megálmodta. Miután túljut az első sokkon, a nagymamájához menekül egy kis vigasztalásért, és ott hajtja álomra a fejét. Másnap reggel hatkor megszólal a telefonja ébresztője, és – ó, te jó ég! – újra Valentin-nap van. Az utána következő nap pedig…? Ismét egy rémes Valentin-nap!
Emilie egy olyan rémálomszerű időhurokban ragad, amelyből nem tud kiszabadulni, így aztán újra meg újra átéli az „első” Valentin-nap rémségeit.
Vajon meddig kell még szenvednie ebben a Valentin-napi purgatóriumban?

Szerintem:

Az időhurok jópofa zsánerelem tud lenni. Igaz, inkább filmeken kedvelem, de regényben is találkoztam már jól sikerült darabbal. Csak, kell bele valami plusz, ami kiemeli a többi közül.

Ez az, amit Painter

Tovább
süti beállítások módosítása