Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Martens: Sivatagi forgatás

2024. június 02. - BBerni86

Fülszöveg: sivatagi_forgatas.jpg

Nasrin ​gazdag katari családba született, és jómódban nevelkedett, ámde sehogy sem tudott megbékélni helyzetével és kiszolgáltatottságával. Miután kiharcolta, hogy férjhez menetel helyett egy angol egyetemre járhasson, „megfertőzte a nyugati kultúra”, és nem tudott többé visszailleszkedni saját világának elvárásaiba. Mielőtt akarata ellenére házasságba kényszerítették volna, Amerikába szökött, és Los Angelesben telepedett le. Nem volt könnyű, de pár év alatt sikerült bekerülnie Hollywood csillogó világába, és ha szupersztár nem is lett belőle, egyre több filmben játszott Nina Wonder művésznéven, és immár főszerepeket is kapott. A szerelemre és a nyugodt életre is rátalált Conrad, a fiatal, ambiciózus rendező mellett, aki élete nagy filmjét készül leforgatni, az Ezeregyéjszaka egyik meséjének átértelmezését, kedvesével a főszerepben – Katarban.
Nasrinnak döntenie kell. Cserbenhagyja-e jótevőjét és eltűri-e, hogy feltörekvő kedvese elveszítse élete álmát, avagy a Délibáb forgatása miatt igent mond a szerepre és hazatér szülőföldjére, ahol, ha felismerik, halálos veszély vár rá.
Vagy egy új szerelem…

Szerintem:

Ahhoz nem is tudok mit szólni, hogy ez a kötet igaz történet alapján készült. Azt lehetne feszegetni, hogy mennyi benne az igazság – de az biztos, ha ez nincs a borítón, én simán elkönyvelem egy eléggé elszállt

Tovább

Tamási: Ábel a rengetegben

abel_a_rengetegben.jpgFülszöveg: 

A tizenkét éves Ábelt apja elszegődteti erdőpásztornak a Hargitára. A kenyérkeresővé előlépett fiú egy kutya, egy kecske és egy tyúk társaságában egyedül marad a rengetegben. Félelmét állandó tevékenységgel és a világ dolgain való tűnődéssel győzi le. Ágyúgolyókat talál, fával kereskedik, könyveket vásárol, kiránduló barátokkal komázik. Baj csak akkor történik, amikor egy román kereskedő (Fuszulán) hamis papírok felhasználásával fát lop. A tolvaj elfogására csendőrt (Surgyélán) rendelnek Ábel mellé, s ezzel vége szakad szabad életének. A durva és fölényes rendőrrel szemben minden furfangjára szüksége van, hogy emberi méltóságát és életét megtarthassa. Surgyelán áldozatául esik a tyúk, majd a kecske, és a sasmadárral való küzdelemben Bolha kutya fél szeme is odalesz. Ábel azonban végül is győzedelmeskedik.

Szerintem: 

Ez is egy olyan regény, amit inkább a ’hogyan’ és nem a tartalma ad el.

Mert bizony, az Ábel a rengetegben

Tovább

Hays: A kolostor

Fülszöveg: a_kolostor.jpg

Ann Stilwell nyárra jön New Yorkba, hogy asszisztensként dolgozzon a Metropolitan múzeum kurátora mellett. De aztán úgy alakul, hogy a „Kolostorba” osztják be, ebbe a kerttel körülvett gótikus múzeumba, amelyben középkori gyűjtemény található, és egy csapat kutató, akik a jóslás történetét tanulmányozzák.

Ann mindent megtenne, hogy szabaduljon fájdalmas múltjától, ezért örömest beleássa magát a kutatóknak a jövendőmondás eredetéhez fűződő, extravagáns elméleteibe. Tudományos kíváncsiságnak indul, de hamar megszállottság lesz belőle, amikor Ann felfedez egy 15. századi tarot kártyapaklit. Lehetséges, hogy ez a pakli a jövendőmondás kulcsa?

A Kolostorban veszélyes játék zajlik, amelynek a hatalom, a csábítás és az ambíciók jelölik ki a kereteit. Amikor ez valakinek az életébe kerül, Ann már nem szabadulhat. Megkezdődik a versenyfutás a válaszokért egy olyan világban, amelyről már nem tudhatjuk biztosan, ősi vagy modern.

Szerintem: 

Félre lett pozícionálva ez a regény – csak azt nem tudtam eldönteni, hogy az előzetes elvárásaim vittek félre, vagy tényleg mást sugall a borító és a fülszöveg.

Mert milyen is A kolostor? Leginkább

Tovább

Schwab: A hatalom törékeny szálai

Hatalom szálai 1.

a_hatalom_torekeny_szalai.jpgFülszöveg: 

Egykor ​négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London.

A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat.

Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból.

Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát – még a sajátjával is –, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni.

Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat.

A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja.

Szerintem: 

A mágia árnyalatai nagy kedvencem, a kedvenc könyveim a szerzőtől, pedig több regényét is igencsak szeretem. Így egyszerre örültem is, meg kaptam gyomorfájást is, hogy itt a folytatás. Olyan jó visszamenni ebbe a világba, de előzetesen

Tovább

Quinn: A Bálnacsont színház

Fülszöveg: a_balnacsont.jpg

Cristabel és a mostohatestvérei, Flossie és Digby Dorsetben nőnek fel, a Chilcombe-birtokon. Cristabel nevelőszülei nem nagyon foglalkoznak velük: leköti őket a vendégsereg, az alkohol és az összejövetelek. Cristabelt világéletében lenyűgözik a könyvek, a történetek, de érzi, az ő története szabálytalan. A regényekben még csak hasonlót sem talált. Tizenkét éves, amikor Dorsetben, a Chilcombe birtokon partra sodor egy bálnát a tenger. A lány még aznap kitűzi rá a zászlóját: a bálna az övé.

Apránként felnőnek, közeledik a háború kitörése, Flossie, Digby és Cristabel élete nagyon eltérő pályákra kerül. Bevonódnak a konfliktusba, és mindegyiküknek módot kell találnia arra, hogy megírja a saját történetét…

Szerintem: 

Ez a könyv leginkább nyomasztott. A szereplőkkel, a sorsukkal, de még a

Tovább

Honfy: Arany Birodalom

arany_birodaloma.jpgFülszöveg: 

Az ​Arany Birodalom víziója a legsötétebb középkorban hozott reményt az emberiség számára. Egységbe forrasztotta a szétszabdalt Európát, általános jólétet és biztonságot nyújtott. A béke és a szabadság zálogát jelentette.
Kezdetben.
Ám az évszázadok során a ragyogó Birodalom sötét indulatok, ármány és árulás puszta díszletévé korcsosult. A szégyenteljes múlt megtagadása intézményes cenzúrává silányult, az állandó béke tunya unalommá, a szabadság szabadossággá.
Mi vár ebben a romlott színjátékban egy olyan ifjúra, akitől mindenki a megváltást reméli, ám akitől elragadták még a nevét is, hogy rabszolgává legyék? Teste az érzékek selyem és arany börtönének foglya az uralkodónői háremben. Elméjének megrontója ugyanakkor a hatalom igazi birtokosa, a szürke eminenciás, aki a háttérből mozgatja a szálakat, azzal az egyetlen céllal, hogy a fiúból kíméletlen gyilkost, magához méltó utódot faragjon.

Szerintem: 

Ritkán búsulok azon, hogy nem találom el, melyik kiadását lenne érdemes megvenni egy regénynek. Most ebbe a helyzetbe kerültem. A saját kötetem antikvár, Ágenda Kiadótól, lényegesen olcsóbb volt, mint a Delta Vision kiadványa. De arra nem számítottam, hogy

Tovább

Fox: Előre a jövőbe

Egy optimista gondolatai a mulandóságról

Fülszöveg: elore_a_jovobe.jpg

Michael ​J. Fox megrendítően beszél reményről, félelemről és halandóságról, és arról, hogy ezek milyen visszhangot keltenek az életünkben.

Marty McFly a Vissza a jövőbe című filmből, Alex P. Keaton a Családi kötelékek című sorozatból, Mike Flaherty a Kerge Város-ból – így ismeri az egész világ Michael J. Foxot a számtalan más filmszerepről és olyan tévéműsorok vendégeként való megjelenéséről nem is szólva, mint A férjem védelmében és a Félig üres.

Huszonkilenc évesen fiatalkori Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így hosszú évek óta küzd a betegség által érintettek szószólójaként, felhívja a világ figyelmét a kórra, és a Michael J. Fox Parkinson Alapítványon keresztül, ami a világ egyik vezető non-profit alapítványaként finanszírozza a Parkinson-kór tudományos kutatásait, igyekszik gyógymódot találni.

Az Előre a jövőbe című könyvében Michael személyes történeteket és megfigyeléseket oszt meg betegségről és egészségről, korosodásról, a család és a barátok erőt adó támogatásáról, és arról, hogy az idő észlelése milyen hatással van arra, ahogy a mulandósághoz viszonyulunk.

Elmélyült és megindító alkotás, amit mindvégig áthat a Michael J. Foxra jellemző humor.

Szerintem: 

Van abban valami érdekes, amikor egy színész nekikezd az élete elmesélésének. Attól függően, mikor, valahogy más az eredmény. Az utóbbi évben több ilyen könyvet olvastam, és néha nem is győztem csodálkozni, miért kellett tollat (gonosz én a vállamon: szellemírót) ragadni. Igen,

Tovább

Ng: Hiányzó szívünk

hianyzo_szivunk.jpgFülszöveg: 

Madár ​tizenkét éves kisfiú. Egyetemi oktatóból könyvtári alkalmazottá lefokozott, megtört apjával tengődnek egy kollégiumi szobában. Az anyja három éve elhagyta őket. Madár nem tudja, miért, és hogy hová tűnt. Ám egyszer csak levelet kap: rajzolt macskák sokaságát rejti a boríték. Az anya üzent neki – s a fiú a rejtély nyomába ered: meg kell találnia az édesanyját és meg kell tudnia, miért menekült el a családjától. Nem könnyű feladat, mivel az Egyesült Államokban a hazafiság jegyében különösen éber szemmel figyelik az ázsiai származású polgárokat – a velük szembeni atrocitások mindennaposak, sok esetben, törvénnyel szentesítve még a gyermekeiket is elszakítják a szüleiktől, nehogy „az amerikai kultúra” csorbát szenvedjen. Madár költő anyja, Margaret pedig kínai bevándorlók gyermeke – verseinek sorai ráadásul jelmondatokká váltak a tüntetések transzparensein.

Szerintem: 

Olyan érzékenységgel megírt disztópia, hogy mondhatni szívbe mártja a kést. Hiszen ki máson lehetne legfájdalmasabban megmutatni egy rendszer fájdalmas igazságtalanságait, mint a legártatlanabbakon? Vagyis, a

Tovább

Ardone: Gyerekvonat

Fülszöveg: gyerekvonat.jpg

Az ​éhség erősebb a félelemnél
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig. Amerigo Speranzát, az alig nyolcéves kisfiút is elküldi írni-olvasni nem tudó, filléreken tengődő anyja Modenába, hogy egy idegen családban cseperedve kicsit felhizlalják és ki tudja pihenni a háború lelki megrázkódtatásait. Amerigo elbeszéli félelmekkel teli útját az idegenbe, ahol alig érti az északi nyelvet, de ahol befogadásra talál, sőt még egy hegedűt is kap.
A zene iránt élénken érdeklődő fiú a nyáron visszakerül anyjához, ahol azonban meg nem értés és a régi nyomor várja. Amikor anyja az ő legféltettebb kincsét is eladja élelemért, elhatározza, hogy megszökik és újra vonatra száll.

Szerintem: 

Nem egy könnyű történet. Olyan társadalmi kérdéseket feszeget, hogy

Tovább

Frost: Lángok kötelékében

Az éjszaka hercege 3.

langok_kotelekeben.jpgFülszöveg: 

Aki ​a tűzzel játszik, az megfizet érte.

Leila sokat tanult a vándorcirkusznál töltött évei alatt, de van, amire nem készülhetett fel: hogy hogyan legyen vámpír, és hogyan legyen a történelem leghíresebb vámpírjának felesége. Az új helyzet Leila számára egyszerre veszélyes és szenvedélyes, de az igazi fenyegetés csak most érkezik…

Vladnak le kell győznie ellenségét, akivel évszázadok óta tart a harcuk, és akinek a hatalma vetekszik az övével, a befolyása pedig országokon átível. Vlad számára ismeretlen a félelem, az érzés most mégis hatalmába keríti… félti Leilát, mert az ellenség pontosan tudja, hogy ő Vlad legnagyobb gyengéje. Barátok és ellenségek fognak össze ellene, és a túlzott féltésével bajba sodorja Leilát, így végül az újdonsült felesége iránt érzett szerelem lehet az, ami végleg megpecsételi mindkettőjük sorsát…

Szerintem: 

Frost előnyére válik, hogy az után is érdekesnek tudja mutatni a szereplőit egy paranormális románcban, hogy már

Tovább
süti beállítások módosítása