Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Evans: Az ikerlángok

2025. augusztus 11. - BBerni86

Fülszöveg: az_ikerlangok.jpg

Az ikerlángok gyakran ugyanannyira megnehezítik egymás életét, mint amennyire gyorsan és érzékien fellángolnak egymás iránt. Zara szembetegsége, és a vele járó Charles Bonnet-szindrómája, szó szerint nem könnyíti meg a jövőbe látását. Manish mindent megtesz, hogy végre megkapja a munkájáért járó kinevezést. Ők ketten távolról sem gondolták volna, hogy egy repülőn ismerkednek meg, és elsőre semmi más, csupán a félelmük köti őket össze. Az átszállásnál azonban bonyodalmak adódnak, így a két fiatal egy átkoktélozott éjszaka közepén egy szállodai szobában köt ki. Vajon ikerláng-kapcsolat az övék, és mint minden ilyen eleve elrendeltetett, mert a szerelmük egyazon tűzből táplálkozik? Mikor jönnek rá, hogy jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolták, hiszen egyikőjük a múltjából menekül, a másikuk pedig a jövője elől. Sikerül együtt átlépniük a démonjaikon? És hogyan is kerülnek a történetbe segítő szellemek és a karácsony bűvölete?

Szerintem: 

Mielőtt bármit is leírok, ez nagyon nem az én zsánerem. Abszolút lehetséges, hogy kis paranormális vonalú romantikusnak ez nem rossz, de

Tovább

Verne: A rejtelmes sziget

Nagy trilógia 3.

Fülszöveg: a_rejtelmes_sziget.jpg

Példátlan erejű szélvihar sodorja a Csendes-óceán vízsivatagja fölött a léghajót, amelyen öt derék amerikai menekült el Richmondból, a rabszolgatartásért harcoló déli csapatok fogságából. A gáz lassan szivárog el, minden felszerelésüket a vízbe kell hányniuk, és csak a puszta életüket menekítik egy lakatlan szigetre. Kifosztottabbak, mint a hajdani Robinson volt, de leleményükkel, szorgalmukkal és kitartásukkal lassacskán felülkerekednek a helyzet és a természet mostohaságán. Sorsukkal úgy-ahogy elégedettek, de egy sor megmagyarázhatatlan jelenség nyugtalanítja őket. A szigetnek valami titka van, és hőseink megindulnak, hogy a rejtélyt felderítsék.

Szerintem: 

Eddig nem értettem, teljesen más kötetek hogyan alkotnak egy sorozatot. Konkrétan, a Grant kapitány gyermekei és a Nemo kapitány egy sorozat része! De hogyan? A trilógia zárása, A rejtelmes sziget adja meg a választ. Igaz,

Tovább

Fény a horizonton

Science fiction antológia

Fülszöveg: feny.jpg

Horizont Fényéről rengeteg legenda és történet kering a galaxisban. Tény, hogy a hajónak a Siphres-deltoidban veszett nyoma, éppen egy hatalmas zsákmány megszerzését követően, nagyjából száz standard évvel ezelőtt. Néhány éve, amikor három hajó is azzal tért vissza a deltoidból, hogy látták a kísértethajót, kalandorok százai vetették magukat a kincs után. A legtöbbjüknek ugyanúgy nyoma veszett, mint Lin Ku-Chuei hajójának, aki pedig visszatért, sosem merészkedett többé a deltoid közelébe. Ekkor terjedt el a legenda, miszerint a hajó kísértetté vált legénysége védelmezi a kincset…
Krammer parancsnok négy egybekapcsolt városhajóval érkezik a Vellax-rendszer negyedik bolygójához, az Édenhez, több mint négyszázezer telepessel a fedélzeten, hat hét alatt hagyva maga mögött a harminchét millió fényévnyi távolságot. Bár eleddig az emberiség még nem bukkant értelmes, idegen intelligencia nyomára, az az azonosítatlan űrobjektum, amit bolygókörüli pályán talál, nem téríti el szándékától Krammert. De az a baljós üzenet, ami az Édenen várja…

Szerintem: 

Azt hiszem, kezdem látni, milyenek általánosan a Cherubion sci-fi antológiái. Talán ilyen kis számú olvasás nem is kellene ilyeneket összefognom, de annyira egyforma elemeket találok, hogy nem bírom megállni.

Ami igaz a Fény a horizonton esetében is:

Tovább

Douglas: A szülinapos lány

a_szulinapos.jpgFülszöveg: 

Jordannek nincs hová mennie, ám a pasija felajánlja, hogy költözzön össze vele és az apjával. A lány ugrik a lehetőségre, és vállalja, hogy cserébe segít a ház körül. Ám arra nem számít, hogy a szíve minden alkalommal egyre hevesebben ver majd, amikor a barátja apja, Pike behajt a kocsifelhajtóra. Vagy elpirul, amikor a reggelizőasztalnál találkozik a tekintetük.

Pike kedves, meghallgatja őt, és úgy védelmezi a lányt, ahogyan eddig még egyetlen férfi sem. A nővére egyszer azt mondta neki, hogy már nem léteznek jó férfiak, és ha netán talál is egyet, valószínűleg elérhetetlen lesz. Jordan arra viszont nem számított, hogy pont ő lesz foglalt, amikor találkozik álmai pasijával. Ahogy telnek a napok, Pike egyre nehezebben viseli, hogy Jordan a házában lakik. Nem tud nem gondolni rá, és visszatartja a lélegzetét minden alkalommal, amikor az útjuk keresztezi egymást. Úgy érzi, mintha Jordan és ő összetartoznának. De tudja, hogy nem szabad engednie a kísértésnek. Hogy is tehetné, amikor Jordan a fia barátnője? Ráadásul a lány csak 19 éves, ő pedig 38…

A szerelmük tiltott, de néha a bűnös dolgok okozzák az életünkben a legnagyobb boldogságot…

Szerintem: 

Papíron ezt a könyvet utálnom kellene. Ha van valami, amire allergiás vagyok egy románcban, az a

Tovább

Griffiths: A Janus-kő

Dr. Ruth Galloway nyomoz 2.

Fülszöveg: a_janus-ko.jpg

Norwichban egy gyerek csontjait találják meg a munkások egy lebontásra ítélt nagy, régi ház ajtónyílása alatt, és a maradványok vizsgálatára Ruth Galloway régészt kérik fel, aki a legutóbbi ilyen eseténél majdnem maga is áldozattá vált. Vajon római kori rituális áldozatról van szó, vagy a gyilkos még közöttünk járhat?

Ruth és Harry Nelson nyomozó ezt szeretné kideríteni – mihamarabb. Amikor rájönnek, hogy a ház egykor gyermekotthon volt, felkutatják azt a katolikus papot, aki vezette annak idején. Hennessey atyától megtudják, hogy negyven évvel azelőtt két gyermek tűnt el az otthonból – egy fiú és egy lány. Soha nem találták meg őket. Miután a szénizotópos kormeghatározás kimutatja, hogy a gyermek csontjai régebbiek, mint az otthon, és abból a korszakból származnak, amikor a ház magántulajdonban állt, Ruth egyre mélyebbre merül az ügybe. Ahogy a tavasz nyárba fordul, világossá válik, hogy valaki elszántan próbálja megállítani a nyomozását azzal, hogy halálra ijeszti őt és születendő gyermekét.

Szerintem: 

Eddig sem ez volt a kedvenc krimim, de lehetőséget láttam benne. Ezzel a kötettel az nagyon kezd

Tovább

Buehlman: Hollólovagok

Fekete nyelvű - előzményregény

hollolovagok.jpgFülszöveg: 

A goblinok kiirtották a lovainkat és a legtöbb férfit.
Rabláncra verték a városainkat, felégették a földjeinket, és rémálomba taszították az ismert világ minden szegletét.
Most a lányainknak kell fegyvert ragadniuk.
Minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásával, félelmetes istenek szolgálatában, kegyetlen szörnyek oldalán.

Galva, akit három fivére csak Galvichának szólít, szembeszállt családja akaratával, és beállt a sereg kipróbálatlan, új egységébe, a hollólovagok közé. Ez az alakulat azon nőknek kínál helyet, akik a hitvesi ágy helyett a harctéren akarnak szolgálni. A társakként melléjük rendelt, félelmetes, sötét mágia által kitenyésztett fekete madarak rejthetik a kulcsát annak, hogy megfékezzék a goblinokat, akik egyszerű haszonállatokká akarják tenni az embereket.

Véres út vezet a dicsőséghez, a goblinok pedig agyafúrtak és kegyetlenek. A hollólovagok semmit sem vehetnek biztosra – sem a családi kötelékeket, sem a vezetőik bölcsességét, sem a saját biztonságukat a mellettük álló, veszélyes harci madarakkal szemben.

De van olyan remény, amely bármekkora kockázatot megér.

Szerintem: 

A fekete nyelvű tolvajt szerettem. Buehlman annak készítette el az előzményét: a Hollólovagokban elmeséli, ki

Tovább

Poston: Regényes szerelem

Fülszöveg: regenyes_szerelem.jpg

Eileen „Elsy” Merriweather imádja a happy endeket. Legalábbis a regényekben, ahol az oltárnál nem hagyja faképnél senki. A könyvek menedéket, biztonságot nyújtanak neki. És épp ezért várja már nagyon az éves kiruccanását a könyvklubja tagjaival, amit vidéken, egy kis faházban szoktak tartani. Soha nem mondana le barátai társaságáról, a velük elfogyasztott olcsó borokról, és hogy nagy romantikus gesztusokról trécselhessenek.

Útközben azonban váratlanul lerobban a kocsija, és egy olyan különös kisvárosban találja magát, mely pont úgy fest, mint egy regény helyszíne…

Mert az is.

Persze ez maga a képtelenség, ugyanakkor… Elsy tényleg Eloratonba került, a kedvenc romantikus sorozata világába, ahol mindig mézédes a ragacsos cukor, amelynek bárjában mindig kissé odaégetik a hamburgert, és mindig esik délutánonként. Az egész olyan meghitt és családias, mondhatni tökéletes… leszámítva, hogy a létezése meg van rekedve, mert az elhunyt szerző félbehagyta az utolsó kötetet.

Elsy biztos benne, azért került ide, hogy hozzájáruljon a városlakók sorsának könyvbe illő beteljesüléséhez.

Csakhogy egy személy kilóg a sorból – a helyi könyvesbolt barátságtalan tulajdonosa, akinek mentazöld színű a szeme, bosszantóan szexi a szája, az ízlése pedig kifogástalan a regények terén. Ő előszeretettel akadályozza az utolsó rész lezárulását.

Ami nagy gond, mert Elsy idővel rájön, hogy a városlakók happy endje és saját életének boldog végkifejlete szorosan összefügg egymással.

Szerintem: 

Talán ennek az alaphelyzete minden rajongó egyik nagy álma. Ki ne akarna bekerülni a

Tovább

Adams: Romantikus Pasik Könyvklubja

romantikus_pasik.jpgFülszöveg: 

A könyvklub első szabálya: senkinek egy szót se a klubról!

A Nashville Legends baseballjátékosa, Gavin Scott házassága válságban van. Nemrégiben ugyanis megalázó titokra derült fény: felesége, Thea mindvégig színlelt az ágyban. A férfi a felismerés után elveszíti a hidegvérét, és ez az utolsó csepp a pohárban. Thea válni akar, Gavin pedig rájön, hogy hagyta felülkerekedni a büszkeségét és a félelmét.
Üdv a Romantikus Pasik Könyvklubjában!

Az elkeseredett és kétségbeesett Gavin váratlan helyről kap segítséget: Nashville top alfa-hímjeiből álló, titkos könyvklubtól. Az aktuális olvasmányuk, az Udvarlás a grófnénak című, szenvedélyes, régenskorszakbeli regény segítségével a srácok útmutatást adnak Gavinnek a házassága megmentéséhez. Csakhogy a szóvirágoknál és grandiózus gesztusoknál sokkal többre lesz szükség ahhoz, hogy ez a balsorsú Rómeó rátaláljon a benne rejlő hősre, és visszanyerje felesége bizalmát.

Szerintem: 

Nagyon kellemes meglepetés volt ez a könyv. A zsánert nem váltja meg, de

Tovább

Bragi: Zavar

Fülszöveg: zavar.jpg

2034.
A világ két dimenzióra szakadt, amelyek csak egy kis területen érintik Reykjavík belvárosát, a Zavart. Fal veszi körül a területet, ahova csak magasan képzett tudósok és katonák, úgynevezett ügynökök léphetnek be.
Egyikük Halla, szociálpszichológus, aki az idegenekre és a kultuszokra specializálódott, és magánéletében minden hidat felégetett maga mögött. Feladata, hogy felkutassa F ügynököt, aki különös segélyhívást küldött, mielőtt nyomtalanul eltűnt.

Szerintem: 

Ez most idegesít. Volt egy sorozat, amiben két párhuzamos világ ment egymás mellett, voltak átjárók is. Kémkedtek egymás után, az egyikből 'mentettek át' kémeket a másik énjük életét élve. Ez a könyv arra emlékeztet, csak a sorozat címe nem ugrik be. Majd még agyalok.

De, ami a regényt illeti. Ebben is van

Tovább

McCarten: Zéró protokoll

zero_2.jpgFülszöveg: 

Gondosan kiválasztottak tíz amerikait a FUSION, a mérföldkő-jelentőségű kémprogram béta-tesztelésére. Ez a program mindenkit megtalál, bárhol van is a bolygón. El lehet bújni előle harminc napon át? A nyeremény hárommillió amerikai dollár.

A tíz vállalkozó egyike egy bostoni könyvtáros, Kaitlyn Day, neki jóval több a tét, nem csak a nyeremény összege. A program fejlesztői számára, ha a FUSION nem működik, a CIA kilencven milliárd dolláros megbízása forog kockán. Amikor a visszaszámlálás a zéróhoz ér, a nyertes csak egyvalaki lehet.

Szerintem: 

Ez is egy olyan könyv, ami megengedi, hogy többféleképpen olvassuk. Lehet komolyabban, csak szórakozásáért, ahogy éppen jól esik.

A könnyű verzió az, ha

Tovább
süti beállítások módosítása