Minden napra egy könyv

Kordos – Kecskeméti: Tilos a belépés!

2018. szeptember 06. - BBerni86

Fővárosi, elit, luxus, színfalak mögötti.

A színpad mögötti világ szinte teljesen fekete, hogy a nézők a lehető legkevesebbet vegyék belőle észre. Külön koreográfiája van, ki mikor és hova mehet. Elég egy rossz lépés, hogy az ember a zenekari árokban vagy a reflektorfényben találja magát. Az ország első kifejezetten tévéseknek készült székházát az RTL- Klub mondhatja magáénak. A nyüzsgés itt is állandó, de merőben más, amit az ember otthon a készüléket bekapcsolva lát, és ami a helyszínen történik. A Playboy fotózások hazai szinten is változatosak: volt, akit egy szénaboglyába fotóztak, mást külföldre repítettek. A kért összegek és szerződések is eltérőek: a rekorder Liptai 3 millió fölött kapott, de tilos_a_belepes.jpghazai viszonylatban a másfél millió már jó pénz. Döbbenetes, mennyi gumi ég a reptérre egy-egy leszállást követően – külön osztrák cég foglalkozik a pályák tisztításával is, ilyenkor több tonna gumit kell felszedni.

Kordos Szabolcs leleplező köteteit kifejezetten szeretem. Mutatta már meg nekünk, mi zajlik a luxuséttermekben, hogyan viselkedik a magyar turistaként, reptér és taxisok sem maradtak ki a szórásból. De mivel kezdődött a sorozat? Egy kötettel, melyben olyan helyeket látogatott meg szerzőtársával, ahova az átlag magyar nem juthat be. Főleg a fővárosban.

Tetszett is, ahogy összeállt a kötet dinamikája és vele a szerkezete. Elsősorban olyan helyekre összpontosított, amelyeket mindenki ismer, így-úgy jártunk is bennük, de van egy olyan részük, amely a látogatóknak zárva marad. A Madách Színházba szerintem nem csak én láttam Az operaház fantomját, de esélyem sem volt megnézni, mi történik a háttérben, hogyan valósították meg a Fantom és Christine csókozását. A Parlamentben is jártam már, de az elnöki szobák közelébe se jutottam. Ahogy a metrózás is része a budapesti útjaimnak, de csakis a kijelölt, utasoknak fenntartott részeken fordultam meg.

Itt viszont jönnek a kulisszatitkok, és mivel olyan témák, helyszínek vannak, amit mindenki ismer, könnyen a rabjává is lehet válni a bennfentes történeteknek. Riportszerű, ahogy Kordos és Kecskeméti bejárják ezeket a helyeket, és nem csak azt mesélik el, amit anekdotaként hallottak, hanem kicsit személyes naplók is ezek, természetesen a már emlegetett anekdotákkal és tényadatokkal dúsítva.

Mivel megcseréltem a sorrendet, és Kordos Hungary sorozatának eddigi megjelent köteteit már kivégeztem, most nem tudom nem megjegyezni, hogy pont azt éreztem a kötet gyengéjének, ami egyben az erőssége is. Ebben nem egy témába merül el részletesen, sok mindenről van szó benne. Így sajnos igazán sokat semmiről nem mond, kis kirándulások ezek a Hungary kötetek tartalmához képest. Több helyszín, de egy-egy témáról kevesebbet mond.

A kötet értékét növeli, hogy van fénykép melléklete is. Nem kell nagy oldalszámra gondolni, de ahhoz pontosan elég, hogy 2-3 képpel megvilágítsa azt, amit korábban elolvastunk. Ugyan nekem szimpatikusabb lett volna, ha az adott téma mellett szerepel a hozzáillő kép is, de tördelési szempontból értem, miért ilyen lett a kötet kialakítása.

Kordos stílusát különben bírom, most is lazán végigvitt a különféle témákon. Még kis személyes vonalat is találtam benne, magáról nem nagyon szokott mesélni.

Aki még nem olvasott Kordos kötetet, hajrá! Ez jó bevezető lehet, és tényleg érdekes.

 

Tilos a belépés - Mint dokumentumregény: 80% sok, és magyar téma, érdekesen, személyesen, de felszínesen.

Szubjektíven: 85% bár régebbi kötet, még mindig döbbenetes, mi zajlik a kulisszák mögött.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4914225107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.