Minden napra egy könyv

Jiles: A kapitány küldetése

2019. március 29. - BBerni86

Vadnyugatos, utazós, összebarátkozós.

Kidd kapitány több háborút is végigharcolt, felnevelte a két lányát, és öregkorára hírolvasó lett belőle. Járja a vidéket, és újságjaiból a világ híreit viszi szerteszét a vadnyugaton. Most egy különleges feladatot is kap: a kis Johanna 6 éves volt, amikor a családját lemészárolták az indiánok, de őt megkímélték és sajátjukként nevelték. a_kapitany_kuldetese.jpgMost 10 éves, az indiánok visszaadták, és Kidd kapja a feladatot, hogy vigye el a nagynénje házába. A lány elfeledte a régi életét, igazi kis vadóc. A két nagyon más ember az úton elkezdi megismerni egymást, és mély kötelék alakul ki közöttük, miközben túlélik az út minden nehézségét. Találkoznak hírhedt banditákkal, felveszik a harcot a lány elrablását tervező bűnözőkkel, és szereznek pár barátot is. Nem sejtik, a legnehezebb mégis az út vége lesz, a búcsú ideje.

A western nem napjaink divatos műfaja, nem is nagyon találkozni vele már. Legfeljebb, ha keverik valami más zsánerrel, legutóbb éppen olyat olvastam, amiben fantasy elemekkel mixelték. Paulette Jiles kötete azonban tisztán vadnyugati történet, minden más cicoma nélkül.

Ami elsőre feltűnt, és kicsit el is tántorított az olvasástól, a nyelvezete és a formátuma. Egy regényben nekem szükségem van a központozásra, a bekezdésekre és jól elkülönülő fejezetekre, a párbeszédek jelölésére. Ok, van egy-egy kötet, ami formabontóan más, és mégis nagyon meg tudott ragadni, Az út ilyen volt. Jiles ennyire nem radikális, de párbeszédeket egyáltalán nem a szokott formában ír. Beleilleszti a prózába, semmiben sem különbözteti meg a szöveg más részeitől. Ez nagyon nem tetszett.

A stílusában is van valami régies, ha angol anyanyelvű amerikai lennék, talán azt mondanám, délies báj. Mintha tényleg egy letűnt korszak prózája lenne, amikor az emberek körülményesebben fogalmaztak. De ez jól ment a korszakról, építette a regény hangulatát, így ezt eszemben sincs sérelmezni.

Tetszett a történetben, hogy egyszerre mond el egy érdekes western történetet és egy örök emberi drámát. A western rész a cselekmény mozgatója: az idős férfi és a lány útja, meg a mindenféle kaland, amit túl kell élniük. Jiles egyszerre tud kényelmes tempót is tartani, amiben mindent kellemesen elbeszél, és haladni is az eseményekkel. Ha sorra veszem, mi minden történt a kötetben, el sem hiszem, hogy csak 200 oldalas. Külön bravúr, hogy egyszer sem éreztem, hogy rohanna, vagy elsietne valamit. Western kötelezők jönnek sorra: a banditák, a seriffek és katonák, a telepesek, az indiánok, marhahajcsárok, mind egyszerre ismerős, és mind kicsit más szemmel van megmutatva.

Mindez annak a meséjében, hogy a szeretet hogyan képes jobbá tenni a világot. Felépíti, hogy a kislány és az öreg, akiket vérségi kapocs nem köt össze, hogyan lesznek mégis családdá. Hogy veszi rá a szeretet a lányt, hogy egy olyan kultúrába illeszkedjen be, amit nagyon nem érez a magáénak. Főleg az út végéért, nekem eszembe jutott Valjean és a kis Cosette kapcsolata, Kidd és Johanna is kapnak egy nagyon Hugót idéző jelenetet.

Kidd és Johanna belsőségesen van ábrázolva, emberiek és nagyon szerethetőek.

Nem szórakoztató könyv a hagyományos értelemben, de tartalmas és van mondandója.

 

Jiles: A kapitány küldetése - Mint western: 85% emberséggel teli, mély lélekábrázolásokkal, közben western kalandos is.

Szubjektíven: 70% a formátuma sokáig zavart, de a tartalmassága ellensúlyozta.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7814725271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.