Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Johannsen: Gránátok a becsületért

A Birodalom tengeri bástyái 2.

2019. július 25. - BBerni86

Háborús, katonai gondolkodásmódos, hátországos.

A háború folytatódik, és a Führer a tengeri fronton is győzelmet akar aratni, főleg az angolok fölött. A német mérnökök kiemelkedő munkája egy új, hatalmas hadihajó, amelyet Bismarck generális után keresztelnek el. A hajónak és legénységének az északi fronton kellene segítenie, hogy Norvégia és a skandináv országok is a Birodalom részévé legyenek, miközben folyamatosan akadályozzák, és lehetőleg elsüllyesztik az angol granatok_a_becsuletert.jpgteherhajókat. Lindemann kapitány régi vágású katonatiszt, akiért rajonganak az emberei, és aki becsülettel, politizálás nélkül látja el a munkáját. Segítik Lütjens tengernagy és a Dél-Amerikából hazaszökő Ascher is. Az áldozatokkal teli szolgálat hoz nagyszerű perceket és diadalt is, de az angolok keményebb diónak bizonyulnak, mint bárki is gondolta volna.

Visszatértünk a II. VH világába, ahol tovább ismerkedhetünk a tengeri hadviseléssel, hajókkal és stratégiákkal. Ezúttal Izolde Johannsen a Bismarck történetét meséli el nekünk, a tőle megszokott történelmi alapossággal és hitelességgel.

Mivel egy sorozat 2. kötetéről van szó, felmerül a kérdés, mennyire szükséges az előző kötet ismerete ennek a megértéséhez. A sorozatok sorban olvasásának a híve vagyok, így könnyen rávágnám, hogy nagyobb az élmény, ha sorban haladtok. De igyekszem kevésbé szubjektív lenni, és így elmondhatom, hogy akit a Bismarck története érdekel, érteni fogja az előző kötet nélkül is. Van pár olyan szereplő, akiknek a története A birodalmi kalózban vette kezdetét, de a szerző újra alapozza ezeket a figurákat is, nem várja el, hogy ismerd őket.

Szimpatikus módszert talált Johannsen arra, hogy átvegye az előző részben történteket, felfrissítse a visszatérő olvasók emlékezetét, de elég infót adjon azoknak, akik most kapcsolódnak be. A hazatérő Ascher, aki különben a kötet egyik legszimpatikusabb karaktere, keresi fel elhunyt bajtársa családját, és meséli el nekik, mi történt az elesett fiatalemberrel és a hajóval. Még térképen is megmutat nekik mindent, így úgy vesszük át az előző rész cselekményét, hogy nem éreztem úgy, külön nekem beszél ki a szerző a szövegből. (Igaz, a kötözködő felemben egy más kérdés felmerült. Ezek nem hadititkok? Ha annyira titkolóznak a nácik, hogy az elesettek családját sem értesítették, akkor tuti nem boldogok attól, hogy egy tiszt minden műveletet megoszt civilekkel. De ez tényleg csak a kötekedő felem, akit alaposan el is nyomtam. Mert cselekményileg tetszett ez a megoldás.)

Az különben is érdekes, hogy egy annyira bonyolult, összetett témakört, mint a II. világháború hadi műveletei, a sok fronton történő események, hogyan lehet egy regényben feleleveníteni anélkül, hogy minden fronton lenne egy fontos szereplő. Korábban egy hajó sorsára koncentráltunk, de most nagyobb ívet kapott a történet. Johannsen a történelem sodrában, a hadi mozzanatok között is elhelyezi a Bismarck sorsát. Amíg a hajó kifutásra kész lesz, mi képet kapunk arról, melyik német hadművelet hol tart, és mik a tervek. Elsősorban a tengerészeti színtéren, de már a szárazföldi és légi műveletek is említésre kerülnek. Több módszert is felvonultat. A nekem legjobban tetsző az volt, amikor Ascher korábbi újságokat olvasott el, és a cikkekből vele együtt mi is elkezdtük átlátni a hadi mozgásokat. De természetesen a szereplők egymás között is megbeszélik a helyzetet – ez tetszik legkevésbé, ha értem is a szükségességét. Nem a szereplőknek van szüksége ezekre a beszélgetésre, nekik ezek evidenciák, hanem nekünk, olvasóknak. Ezt nagyon kiérzem a szövegből is, noha tudom, így kerülhető el, hogy hosszas és unalmasabb esszéket olvassunk egy-egy témáról.

Amíg ebben az előkészítő szakaszban tartunk, a szerző bemutatja nekünk a legfontosabb szereplőket is. Nem csak, mint katonákat, hanem mint civileket, családjukkal és hobbijaikkal foglalkozó személyekként is megismerhetjük őket. Johannsen nagyon ért hozzá, hogy tegyen szerethetővé egy alakot. Többeket is kifejezetten megkedveltem, és tudtam drukkolni nekik már a szolgálatuk alatt. (Direkt nem lestem előre, neten se, kivel mi lesz. A hajó sorsa viszont a címben is ott van, így sejtettem, hogy sokaktól könnyes búcsút kell majd venni.) Azzal, hogy a családjukat is megismerjük, a hátországról is nagyobb képet kaptunk. Ez számomra dupla haszon volt: új nézőpontot hozott, miközben így vált igazán emberivé számomra a regényhős. A gyerekére büszke apa nekem szimpatikusabb, mint a hazáért lelkesedő katona.

Ami viszont egyre jobban foglalkoztat, és a regényből nem kaptam választ: ezek az emberek erkölcsi mércén is kiválóak. Hűségesek, kötelességtudóak, tele vannak jó tulajdonságokkal. Hogy tudtak mégis a náci gépezet részei lenni? Paul Ascher esetében kaptam rá választ. Neki ez taktika volt, hogy félzsidó származása ellenére is biztonságban tartsa a családját. De a többieknél struccpolitikát vélek felfedezni. Őket a saját dolguk érdekli, és homokba dugják minden egyébbel kapcsolatban a fejük. A szerző nem ítélkezik, jó is, hogy nincs a kötetben véleménynyilvánítás, formálhatom a sajátom. De most nagyon gondolkozom, hogy Babits szavaival vétkesek közt cinkos, aki néma. Megszerettették velem ezeket az embereket, látom a nagyszerűségük egy gyilkos rendszerben – nem tudom, mit tudtak volna másképp tenni. És mégis ambivalens érzés, hogy ők náci háborús tisztek, ha nem is úgy nácik, mint az SS.

Próbálom úgy felfogni, hogy ez is a regény érdeme. Az után is töröm rajta a fejem, gondolkoztat, miután letettem és más olvasnivalóba kezdtem. Velem marad, foglalkoztat.

De vissza a regényhez! Amíg a parton vannak, Johannsen igyekszik átfogni mindent, ami velük kapcsolatos. Széles a perspektíva. A szereplők családja, a munkája, a háború alakulása. Amint kifutnak, a nézőpont leszűkül a Bismarck fedélzetére, ahogy azt a Graf Spee történetében is láthattuk. Ennek is megvan a maga funkciója: ennek a hajónak a története a regény témája, nem az egész német hadiflotta és háborús tervek. Tele van kalandos eseményekkel, amiket folyamatosan emberi mozzanatokkal hoz közel a szerző. Legyen az egy hajómacska, egy beteg fiatal tengerész, akiért aggódnak a társai vagy akár a tisztek beszélgetése, akik a legkisebb gyermekeik születése miatt is aggódnak. Nekem ezek kellettek, hogy jól érezzem magam a regényben.

Mert különben a hadászat nehezebben fog meg. Most is azon kaptam magam, hogy nem értettem dolgokat. Azt már lassan megtanulom, mit jelent a vízkiszorítás, milyen részei vannak egy hajónak, és mi célt szolgál a háborús álcázás. De mindig találok olyasmit, aminek utána kell olvasnom. Pl. a rangok és a rangsor. Nem jöttem rá, miért van a tengernagy a hajón. Különben azt is meg kellett keresnem, hogy mi a dolga egy tengernagynak vagy egy flottaparancsnoknak, milyen köztük a hierarchia. Sok mindent elmagyaráz a regény is, bő melléklete is van, de a hozzám hasonló hajós újoncoknak lesz minek utánanézni.

A regény stílusában mintha kettősséget éreznék. A szereplőket bemutatása, az emberi epizódok olvasmányosak és sodróak. A háborús események realistábbak, szárazabbak.

Összességében ez a rész jobban megfogott, mint az előző. Emberivé tette nekem a háborút.

 

Johannsen: Gránátok a becsületért – Mint háborús: 85% alapos, történelmileg hiteles, ami nagyon közel hozza a szereplőit is.

Szubjektíven: 90% nagyon bele tudtam élni magam, még a hadászati részek is lekötöttek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3914979288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása