Fülszöveg: 

John Blackthorne, egy holland kereskedelmi hajó angol kormányosa véletlenül partra vetődik Japánban, amikor egy tomboló vihar következtében hajója – a skorbut sújtotta legénységgel a fedélzeten – megfeneklik egy sziklazátonyon. Amikor magához tér, gyönyörű, ámde idegen és ellenséges világban találja magát. A magas, szőke hajú, kék szemű európai nem is különbözhetne jobban az alacsony, kifinomult modorú, ugyanakkor halálosan veszedelmes japánoktól. A nyelv nem az egyetlen akadály, amit le kell győznie. Miközben megkezdi hosszú utazását az ismeretlen kultúra kibékíthetetlennek látszó ellentétekkel teli univerzumában, egyszerre döbbenti meg a nép könyörtelen brutalitása, és töltik el ámulattal a XVII. századi Japán bizarr és lenyűgöző csodái. Sok küszködés és konfliktus árán megtanul japánként élni, és eközben beleszeret a szépséges férjes asszonyba, Marikóba.

Szerintem: 

Eddig ez a történet nagyon elkerülte a figyelmem. Vagy azt is írhatnám, hogy a régi sorozat eléggé elvette tőle a kedvem, pedig csak képeket láttam róla és valahogy olyan réginek, furának tűnt. Kellett a friss sorozat, hogy érdekelni kezdjen, mi is ez a könyv, mi a története.

Meglepetés: hamar beszippantott. A

jó történelmi regényeket mindig is szerettem és ezt Clavell nagyon jól kitalálta. Annyi minden összeér és működik benne, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. Talán azzal, amit ismertem korábbról.

Japán és a történelem kapcsán nekem hamar beugrik a kegyetlenség és a világtól való elzárkózás. Arról már olvastam, filmet is láttam, hogy milyen sanyarú sorsra jutottak ott a hittérítők. Tanultam arról, hogy zárták le a határokat és a kereskedelem miatt azt később hogyan törték fel az európaiak. De ez most kicsit korábbra visz vissza, a nagy elzárkózás előttre, amikor még megpróbálnak téríteni a papok és el vannak tűrve. Kellenek a kereskedelemhez, legalábbis a nagyurak ebben hisznek még itt.

Izgalmas a korszak és egy nagyon változékony, veszélyes korban járunk, minden téren feszültségekkel tele. Japánban ott van a japánok és az európaiak ellentéte. A főszereplővel, Blackthorne-nal itt is megjelenik kicsiben a spanyolok és angolok háborúskodása. A Japán feletti uralomért is megy a harc, így a helyi urak is megosztottak és mindenki helyezkedik. Már kezdettől érezni, hogy Clavell sokkal nagyobb történetet mesél, mint egy szerencsésen ideért angol navigátor meséjét. Egy ország sorsa a tét. Nem véletlenül a sógun a címadó szereplő, a nagy vezér, aki majd megint egyesíti és vezeti az országot.

Képes arra is, hogy egyszerre éreztem a kötetet kényelmesnek, mindent részletesen és beleélősen elmesélőnek, miközben haladnak is az események. Van cselekmény, van fordulat és tempót is éreztem annak ellenére, hogy tényleg kényelmesen ki tud fejteni a szerző minden szálat. Van annyira színes a világa, a cselekménye, hogy nagyon könnyen beszippantott a regény.

A történelmi színen túl ez egy szerelmi történet is. Blackthorne tolmácsa, segítője Mariko lesz, a keresztény szamuráj nemesasszony, aki maga is rengeteg ellentét megszemélyesítője. Többször próbálja elmagyarázni a cselekményben, hogy lehet egy személyben pl. szamuráj, aki hisz népe és ura isteni eredetében, miközben vallásos keresztény is, aki az Urat és Jézust is imádja. A két különböző ember utat talál egymáshoz, de nagyon sok okból esélyük sincs. Kezdve azzal, hogy a nő férjnél van, és a viszonyért halál járna, de az életfelfogásuk, a világuk is annyira különböző, hogy elképzelhetetlen egy közös keresztmetszetet elképzelni nekik. Ettől még az érzelmet sikerül megragadni és az is szövevényes, mit kezdhet egymással ilyen körülmények között ez a két ember.

Van még egy remek rétege a regénynek. Bele tudjuk általa élni magunkat, hogyan éltek akkor és ott a japánok, miben hittek. Annyira más az ő gondokodásuk, a szokásaik, hogy az elején könnyen lehet úgy idegenkedni, mint Blackthorne is tette. De Mariko oktatásásnak hála nagyon sok minden kiderül és a könyv tanít a más szemléletre.
Nagyon ötletes, ahogy John Blackthorne személyében ütközik két civilizáció. Ő az, akinek van esélye mindkettőben látni a jót és a rosszat is. Ez az ütköztetés, Kelet és Nyugat önmagában eladná a könyvet. Annyi empátiával, ötlettel van elbeszélve – ahogy a nyugati, ahogy a keleti próbálja megérteni a másikat.

Az emberi természet sok arca megvan itt, és bizony nem csak nemes személyek és érzelmek kerülnek elő. Az is tökéletesen benne van, ahogy a portugálok kizsákmányolnak, amennyire csak tudnak. A gyarmati politika, ami néhol ki is van mondva, hogy a rablás egy fajára épül. Hazavinni az értékeket. Kifejezetten élveztem is, amikor Blackthorne valamiről kiokosítja Toranagát, aki aztán kényelmetlen kérdéseket és kéréseket kezd benyújtani a jezsuitáknak.
Ugyanakkor nincs idealizálva Japán sem, az ottani más irányú rasszizmus is itt van kendőzetlenül. Van pl. olyan szereplő, aki szereti élve megfőzni az ellenségeit és szórakoztatja a sikolyok szimfóniája.

Meglepően olvasmányos, könnyen olvasható. Nem meglepő, hogy annyiszor feldolgozzák és klasszikus lett, meglepően filmszerű. Én valamiért sokkal nehézkesebb, nehezebb szövegre számítottam. De az egyetlen bajom kimerült annyiban, hogy a japán szövegek beemelésében nem találtam logikát. Néha maradt lefordítva, máskor meg japánul került be és fordítani kellett. Abban nem láttam az értelmet.

De a lényeg, hogy nagyon sokszínű, érdekes és szórakoztató regény ez. Van benne történelmi tanulság, emberi természet, harcok és kaland, szerelem. És nem romantikus, rózsaszín mese. Emlegettem már, hogy itt megvolt a kegyetlenség és Clavell elég jól érzékelteti, milyen a viszonyuk a halálhoz is. Vagyis, életszerűen tragikus is tud lenni.