Minden napra egy könyv

Brallier: Az utolsó srácok a Földön

2020. március 17. - BBerni86

Szörnyekkel harcolós, baráti társaságos, küldetéseket végrehajtó.

Jack árvagyerek, aki 13 éves korára már túl van pár családon és csalódáson. Most azonban minden megváltozik: a semmiből eljött a világvége. Szörnyek és zombik jelentek meg, a katonaság sokakat kimentett, de a városban ragadóknak nem tudnak segíteni, nekik maguknak kell boldogulnia. Jack3_17az_utolso_sracok_a_foldon.jpg támaszponttá növeli a faházát, és megkeresi az egyetlen barátját, a tudóspalánta Quintet. Ketten együtt meg akarják menteni Jack ideálját, az iskolaújság szerkesztőjét, June-t. Első körben azonban csak a nagydarab, korábban életüket megkeserítő Dirköt találják meg – a világ végén még vele is képesek kibékülni, és ütős csapatot alkotni. Nem várt barátok, nagy ellenségek várnak a fiúkra, miközben megtanulnak bízni egymásban, és igazán összedolgozni.

Van pár téma, amiről nehéz elképzelni, hogy gyerekkönyvet lehet készíteni belőle. A zombik is ilyennek tűntek. Gondoljunk csak bele! Élőholtak, akik tulajdonképpen folyamatosan rohadnak. Agyilag zoknik, miközben mások agyát és belsőségeit szeretnék csócsálni. Mondjuk, abban a világban, ahol sikeres lehetett egy ember és zombi Rómeó és Júlia sztori, miért is lepődöm meg azon, hogy már a kissrácok is zombikról olvasnak…

Azért lehet gyerekkönyv zombikkal és szörnyekkel ez a kötet, mert nem a horror elemeken van a hangsúly. Igen, könnyen lehetne belőle az is. Ám itt még a szörnyek is kapnak cuki vonásokat, és messze nem ijesztőek. A zombik is inkább tűnnek viccesnek és szerencsétlennek, mint halálos gyilkológépeknek. Ugyan nem egy utalás van arra, mennyire nagy az életveszély a szereplők körül minden nap, ez hangulatában nem jelenik meg.

Főleg Jack játéknak fogja fel a helyzetet, és nem érzik az egésznek a súlyát. Egyetlen jelenet van benne, amikor valami megcsillan, hogy azért nem ennyire móka és kacagás az élet, ha a szomszéd egy benga szörny, a kertedet meg elözönlik az éhes zombik. June az, aki kimondja, hogy retteg és nem találja a helyét a világban. Jack azonban hamar elveszi ennek az élét, majd June is átmegy világvégi amazonba.

A történet gyorsan halad, minden fejezetre be van ütemezve valamilyen akció. Nem feltétlenül harc, de jut bele felfedezés és kaland. alapból gyorsan lehet olvasni a szedés és a sok rajz miatt, de a cselekmény is segíti a sebesebb haladást.

Fontos elem a kötetben a humor. Nyelvi, szituációs, kisebbeknek és nagyobbaknak. Mindkettőből volt benne olyan, amit megjegyeztem és amin tudtam mosolyogni annak ellenére, hogy már egy ideje nem vagyok a célközönség korosztályába tartozó olvasó. Gyerekekre van hangszerelve, kedves poénokat írtak bele. A témából adódóan fekete humor is lehetne benne, de a szerzők megállták, és ilyet nem írtak bele.

Akad benne bőven popkulturális utalás. Ezeket bírom, így itt is jó kedvvel fedeztem fel őket és állapítottam meg, hogy a Marvel milyen hatással van a kultúránkra. Ha a zombik eljövetelekor is arra várnak a srácok, hogy Robert Downey Jr. megmentőként fog megjelenni.

Ki kell emelni, mennyire jól sikerült a kötet grafikája. Nem ronda, de nem is művészien alapos rajzok kerültek bele. Igényes skiccek? Azt külön díjaztam, hogy több szerepük volt, mint a szöveg puszta illusztrálása. Saját poénokat kaptak a rajzok, és olyan párbeszédek is annak beléjük ágyazva, melyek különben nem részei a regény szövegének. Így kicsit képregénnyé is válik gyerekkönyv mellett.

A karakterek gyerekek. Típusokat testesítenek meg: okos, jópofa, erős. De gyerekkönyv, belefért így is.

A bátorság és a barátság benne az értékek, ez is pozitív.

Van belőle animációs sorozat, jön a regénynek folytatás is. Sikersztori lett, megérdemelten.

 

Brallier: Az utolsó srácok a Földön - Mint gyerekkönyv: 75% képek és szöveg egységben, humoros és kalandos, pozitív üzenettel.

Szubjektíven: 70% szerettem a humorát, ha az ízlésemhez képest túl gyerekek is a szereplők.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9515528570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.