Gyászoló, családos, katasztrófát feldolgozó.

A matematika professzor apának nem könnyű úgy elhelyezkedni, hogy annyit keressen, a családját is el tudja tartani. Ezért utazik a család: a szülők és a két fiuk. Egy nő a vőlegényéhez tart. Egy fiatalember flörtöl az egyik utaskísérővel. Idegen emberek, akiket annyi köt össze, hogy ugyanazzal a repülőgéppel utaznak. Hamarosan minden híradó velük van tele. A gép lezuhant, és mindössze egyetlen túlélő van. Edward, 11 évesen, aki már többé nem lehet Eddie. Aki a szüleit, a bátyját vesztette el és nehéz út áll előtte a sérülései miatt. Akit a nagynénje és a férje fogadnak be. Aki a bátyja ruháit hordja, és aki többé nem képes zongorázni, noha tehetséges volt, de akinek már elveszett a muzsika. A nevelői szeretete, a szomszéd kislány barátsága lassan elkezdi visszahozni az életbe.

Nem szívesen írok erről a regényről, mert a témája és a regényről a véleményem éles ellentétben áll. A szeretteink elvesztése fájdalmas téma, a gyász sokféleképpen jelentkezik az életben. Nem is szabad hagyni, hogy tabutéma legyen belőle. Ugyanakkor ez a regény… ha nem is fájt olvasni, de nem tudott mit adni.

A történet két idősíkon van elbeszélve. Egyrészt, követjük Edward útját egészen 18 éves koráig, míg leérettségizik és egyetemre megy, szerelmes lesz. A felépülése, amelyben igen mélyről kell visszajönnie, annyira depressziós volt és fájdalommal teli. Csak éppen érzelmileg ez nincs meg a kötetben. Annyira Eddie belső útja a lényeg, és mivel ő nem érzi, milyen mélyen van, mi sem fogjuk ezt fel. A tüneteket látjuk: ahogy 2 évvel később is a testvére ruháit hordja, ahogy alig bír aludni. Itt van a szenvedés külsősége, de érzésben nincs benne.

Ugyanígy a gyógyulási folyamatot sem tudtam átérezni. Hirtelennek is éreztem, ahogy a levelekkel valami elkezd változni a fiúban. Nincs meg az a pont, egy pillanat vagy egy folyamat, ami érezhetővé vagy érthetővé tenné, hogy mitől lesz jobban. Ahogy a mély fájdalmát, a javuló állapotát sem éreztem.

Shay, a gyerekkori barát mégis mikor és miért, hogyan lesz a szerelme? Nincs ebben a kötetben semmi romantika, ahogy a két kamasz között kémia sincs. Jó barátoknak még elmentek, a lány különc volt, a fiú meg az egyetlen, aki meghallgatta, de fel nem fogom, miért kellett a végére szerelmespárt írni belőlük. Ok, a szeretet visz előre és örülni kellene, hogy Edward talál magának valakit, aki boldoggá teszi, de itt is érzelmileg teljesen üresnek éreztem ezt a kapcsolatot. Nem hittem el, hogy ők egymásba szerettek.

A másik szálon a repülőn levő utasok vannak követve. Szinte percre lebontva, ami az út alatt történt. Felvillan egy-egy karakter, aztán jön a zuhanás és mindennek vége lesz. Ennek mi volt a célja? Még most is töröm a fejem. Mennyire gyorsan véget érhet minden? Az benne volt Edward történetében is.

Ez könnyen lehetett volna sírós könyv is, mert nagyon tudom sajnálni azt a kiskamaszt, aki elvesztette a testvérét, a szüleit és minden megtört körötte. Lehetett volna korunk szatírája is, hiszen azt is megmutathatta volna, hogy a média hogyan száll rá az egyetlen túlélőre, és mit meg nem tesznek, hogy a szenzációt eladják. De itt éppen csak említik, hogy micsoda hírértéke van mindennek, ami az eset után kapcsolatos a fiúval.

A könyvben sincs semmi olyan plusz, ami adna. Nincs benne életbölcsesség, és azt annyira klisének és evidenciának érzem, hogy az élet véges és addig kell szeretni, amíg élünk.

Sokkal többet vártam ettől a könyvtől, részemről nagy csalódás volt.

Napolitano: Ezüst madarak - Mint kortárs: 35% az osztott idősíkkal feldobja a történetet, de unalmas és kevés az érzelem.

Szubjektíven: 15% nem voltak szimpatikusak a szereplők, nem éreztem át, csak az ötlet ok.