Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Hoover: Minden tökéletesed

2023. szeptember 03. - BBerni86

Fülszöveg: minden_tokeletesed.jpg

Egy rég elfelejtett ígéret képes lehet megmenteni a kapcsolatot?

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket.

Szerintem: 

A legtöbb Colleen Hoover-regényt szerettem, még kedvenceim is akadnak közöttük. Most viszont lett egy olyan is, amit

jobb lett volna nem is olvasni. Vagyis, a Minden tökéletesed nyerte nálam az eddigi leggyengébb Hoover címet.

Egyrészt, a történetet unalmasnak találtam. Annak ellenére, hogy két idősíkon játszódnak az események: a jelenben Quinn és Graham házassága halódik. Alapvetően szeretik egymást, de az eredménytelen harc a gyermekáldásért megmérgezi a kapcsolatot. Közben a múltat is olvashatjuk, hogy ismerkedtek meg és lett idővel ez a szerelem az életükben. Megvannak a párhuzamok a kettőben, hogy a végére összeérjenek a szálak, és el kelljen dönteni a szereplőknek, hogy együtt maradjanak vagy sem.
Tény, Hoover soha nem az izgalmas cselekményeivel szerettette meg magát velem. Most sem kapunk sok eseményt, kényelmes. De nála a lélektan mindig is fontosabb volt, az pipa most is.

Talán az egyik bajom az, hogy nagyon nem szerettem, amilyen döntést hoznak. A problémáik nem tűnnek el, csak a levelek révén visszaemlékeznek arra, hogy mennyire szerették egymást. Így együtt maradnak, és már könnyeden megépítik azt a boldogságot, amit korábban nem sikerült nekik. Nekem nem hiteles, hogy ennyi megoldjon mindent. A romantika hatás megvan benne, de a szereplők jellemrajzában, vagy úgy általában nem hihető nekem egy ilyen befejezés.

Ahogy Hoover szokta, ez nagyon női regény is. Quinn kapta a fő szálat, és vele együtt szenvedhetjük végig, milyen rajtakapni a vőlegényét mással, vagy hónapról hónapra azzal szembesülni, hogy hiába minden, most sem terhes. Quinn emészti magát, nagyon mérgező körbe kerül, és már nem is emlékeztet arra a nőre, aki egykor volt. Hoover mélységeiben mutatja meg a nő agóniáját és minden szenvedését, de ezt nagyon nem esett jól olvasni. Ennek ellenére elhiszem, hogy ez ennyire fájdalmas és nehéz – ezért is hiteltelen nekem a vége. Hogy oldaná mindezt fel, hogy a férje szereti?
Kellett volna egy pont, ahogy Quinn magába néz, és ott teszi, fejben helyre a dolgokat. Nekem ez nem volt, és hiányzott.

A szimpatikus szereplők megvannak, és a konfliktus sem véres. Graham kifejezetten szerethető, és annak ellenére, hogy nehezen rágom át magam az olyan érzelmi cunamin, ami a nőnek kijut, Quinn sem egy rossz ember. Lehet nekik drukkolni, kedvelhető páros is. Csak – túl sok belőlük és a problémáikból. Hiányoznak a mellékszereplők, és megint el tudom mondani, amit fentebb kifejtettem. Akit érint, annak nagyon is valós és komoly a konfliktus – a meddőség hatása a házasságra –, de a megoldás nekem túl könnyű.
Erőltetettnek érzem a happy endet, nem is tetszett.

Viszont, Hoover stílusa és érzékenysége, amiért szeretem a könyveit, most is megvan. Érzelmes, átélhető, csajos és mesélős próza. Akkor is jó mesélő, ha éppen a téma nem köt le annyira.

Üzenetet nem akarok kihámozni belőle, mert csak közhelyekhez jutnék. Egy bátrabb és más befejezéssel lehetne más, de így csak a 'szerelem mindent legyőz' és 'küzdeni kell, azért, akit szeretsz' marad. Közhely.

Ennek ellenére az írónő könyveit most is szeretem, csak levonom a következtetést, hogy ez nem volt a fogamra való.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4418199817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Német Nóry 2023.09.29. 10:10:19

Szia el tudnád nekem küldeni emailban? nemetnory@gmail.com
süti beállítások módosítása