Fülszöveg: 
Kenna Rowan öt évet töltött börtönben egy végzetes kimenetelű hiba miatt, és most visszatér a városba, ahol az élete félresiklott, abban a reményben, hogy találkozhat négyéves lányával. De a hidakat, amiket Kenna felégetett maga mögött, lehetetlen újjáépíteni. Lánya életének fontos szereplői mind távol akarják tartani a gyerekétől, bármennyire keményen dolgozik is azon, hogy bizonyítson.
Az egyetlen, aki nem zárta be előtte az ajtaját, az Ledger Ward, a helyi kocsma tulajdonosa, aki szinte az utolsó reménye, hogy utat találhat a lányához. Ha azonban bárki is rájön, hogy Ledger lassan Kenna életének fontos részévé válik, mindketten elveszíthetik a számukra legfontosabbak bizalmát.
A nehézségek ellenére Ledger és Kenna között kialakul valami, és ahogy az érzéseik erősödnek egymás iránt, úgy nő a kockázat is. Kennának módot kell találnia arra, hogy vezekeljen a múlt hibáiért, hogy a reményre és a gyógyulásra alapozva új jövőt építhessen.
Egy fiatal anya azért küzd, hogy visszatérhessen a lánya életébe – de vajon lesz számára hely?
Szerintem:
Nem lett volna vele különösebben problémám, ha nem emlékeztet annyira egy másik történetre. Nem ugyanaz, de annyi a közös vonás, hogy folyamatosan az a
másik járt a fejemben. Kristin Hannah: Út az éjszakában.
Mindkettőben van egy szinte kamaszlány, aki egy baleset miatt börtönben köt ki, és a szerettei elvesztése mellett azzal is szembe kell nézzen, milyen felelősség terheli, milyen rossz döntést hozott. Mindketten a börtönben szülnek, és mindkét kislány abba a családba kerül, akik miatta szenvedtek. Annyi a különbség, hogy Hoover a baba apját ölte meg és a nagyszülők nevelik majd a gyereket, míg Hannah a baba apjának ikertestvérét, és a kisbaba az apjához és a nagyszüleihez kerül. Még az is közös, ahogy a börtönévek után hazatér, és a bocsánaton dolgozik. Az egyikben a szerelméhez, a másikban annak legjobb barátja lehet a jövő.
Hasonlók a megoldások, és mindkettő ugyanannyira érzelmi oldalról meséli el a történetet. Hannah talán jobban elidőzik a múltban, és a kamasz évek jelentős részt kitesznek a történetben. Hoover inkább a jelenre koncentrált, és a múlt, a meghalt Scotty csak egy-egy emlékben, vagy róla való beszélgetésben tűnik fel.
Hoover története inkább romantikus, és ezzel most kissé kevesebb is a szememben. Nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, hogy Kenna és Ledger között milyen hamar és végzetesen alakul ki vonzalom és szerelem. Pedig mindketten érzik, hogy ez már szinte tiltott kategória. Scotty emléke, ahogy elment, a nagyszülők ott állnak közöttük.
Hoover megoldása pedig kényelmes – amikor Kenna szemszögéből is megtudjuk, mi történt aznap éjszaka, már ő is csak egy áldozatnak tűnik. Nem véletlenül fogadja majd be Scotty családja, és részben Diemet is visszakaphatja. Elkalandoztam – a lényeg, hogy ennek a regénynek a fő témája Ledger és Kenna egymásra találása, ahogy mindketten eljutnak majd oda, hogy nem engedik el egymást, hiába áll annyi minden közöttük.
Pedig még szimpatikusak is a szereplők. Hoover mindenkit alaposan megmutat, mit és miért éreznek. A fiukat elvesztett szülők fájdalma, a kislányért áldozatokat hozó legjobb barát, a még mindig gyászoló Kenna. Itt nincsenek rosszak, csak áldozatok. Az élet sokat elvett tőlük, és kellett valaki, akire lehet haragudni. Ez lett Kenna, de most eljön a bocsánat ideje. A regény megoldásához a bocsánat kell, hogy tovább tudjon mindenki lépni, és így lesz teljes a happy end. Mindenki révbe érhet, elengedheti a fájdalmát és emlékezni akkor már nem fájni fog.
Hoover érzelmes, de nem túlságosan érzelgős stílusa ismerős. Kevesebb cselekmény, nagyon sok lelkizés. De úgy, hogy lekössön, és érdekeljen, mi lesz a szereplőivel. Átélhető, szenvedélyes és tragikus is tud lenni.
Mondhatni, tényleg az a gondom vele, hogy annyira eszekbe juttatta Kristin Hannah könyvét. (Meg esetleg a 'szerelem = mindenre való gyógyszer' képlet unalmas megoldásnak.) Nem tudtam nem egymás mellé tenni a két könyvet fejben.
Idézet:
Rémisztő felismerés volt, hogy nem számít, mennyire szeretsz valakit, borzalmas dolgokat is követhetsz el ellene.
