Fülszöveg: 

Ismerkedjetek ​meg a tinédzser Wicca-boszorkánnyal, Mila Floresszel, akit a legkevésbé sem érdekel, mit gondolsz a Martens bakancsáról, a viselkedéséről, a magasságáról vagy a testsúlyáról, mert számára ez semmit sem jelent. Neki egyedül az a fontos, hogy mellette áll a legjobb barátnője, Riley.

Ezért amikor Riley és a Fairmont Akadémia másik két tanulója, June Phelan-Park és Dayton Nesseth gyanús körülmények között hal meg, Mila nem hajlandó elhinni a mindenki más által elfogadott magyarázatot, miszerint a legjobb barátnője öngyilkosságot követett el. Hogy kiderítse, mi az igazság, egy tubus szájfény és egy régi varázskönyv segítségével véghez viszi azt, ami elképzelhetetlen: visszahozza a lányokat az életbe.

Sajnos, mint kiderül, Riley, June és Dayton sem emlékeznek haláluk körülményeire. Vannak azonban befejezetlen ügyeik, amelyekkel még dolguk van. Erre mindössze hét napjuk maradt, amíg működik a varázslat, utána mindhármuknak vissza kell térnie a sírba. Milára hárul a nagy feladat, hogy féken tartsa a zavarodott és szórakozott zombilányok csapatát, ráadásul mielőbb meg kell találnia a gyilkosukat… még mielőtt az ismét lecsaphatna egy újabb áldozatra.

Szerintem: 

Olvastam már olyan könyvet, amelyben halott fiatalok keresték a gyilkosukat. Abban szellemek voltak, ebben zombik, de különben

annyira emlékeztet a kettő bennem kialakított képe egymásra, hogy folyton déja vu kínzott olvasás közben.

Kezdve azzal, hogy mennyire nem tetszett az alaptörténet. Ahogy Camila merő véletlenségből zombiként visszahozza a halott barátnőjét, meg két lányt, akik állítólag öngyilkosok lettek, de inkább meggyilkolták őket. Azt várná az ember, csak érdekli őket, miért kellett meghalniuk. De nem, ők el vannak foglalva olyasmivel, mint a még élő barátjukkal való újraegyesülés. Annyira passzívak, nincsenek is jelen a történetben, hogy az megöli magát az ötletet.

Annak meg humornak kellett volna lennie, hogy mi történik velük, ha nincsenek Mila közelében? Mert bizony a három zombi lány oszlásnak indul, és hullának tűnik, ha eltávolodnak. Bele se akarok gondolni, Caleb miket láthatott, amíg búcsúzkodott June-tól. De különben is, ahogy a lányok azt a hetet eltöltik, amit zombiként még kaptak, valahol siralmas. Semmi emlékezetes, nincs egy jó jelenetük sem.

Gondban voltam azzal is, hogy nincs egyetlen szereplő sem, akit bírtam volna benne. Mila az agyamra ment az elfojtásaival és a tépelődéseivel. Ahogy zombi June visszamegy a barátjához, annál csak az rosszabb, ahogy Mila éve óta epekedik Xander után. Annyira lúzer alapanyag az a lány, hogy az egészen siralmas. Nincs benne semmi, amiért megjegyezném. A kisebbségi voltától (mexikói) és az alkatától (kövér) önértékelési gondjai vannak, se nem jó tanuló, se nem társasági lény. Egyedül a boszorkány-vonal ad neki valami pluszt, de ezt is annyira szerencsétlenül használja, hogy csak még kevesebbnek érzem tőle.
A halott csajok közül kettő éppen csak több az iskola csinibabájánál. Bennük simán azt látom, hogy több lehetett volna bennük, de megelégedtek azzal, hogy szépek, népszerűek, szeretik őket és azon voltak, hogy ez így is maradjon. Meg lehet nézni, hogy June is mennyire titkolta kivel jár, noha csak az szólt ellenük, hogy a fiú nem volt menő diák.
Riley, aki innen elkerülve egy egyetemen kibontakozhatott volna. Benne is sokkal több lett volna, de neki is volt egy kerete, amitől nem tudott, és nem is akart kitörni. Ő kezdte a boszorkányságot, jó barát volt, de nem tudok szabadulni attól, hogy mindez elterelés volt részéről, mert az igazi bajaival senki nem foglalkozott.

Krimiként meg értékelhetetlen. Camila és a halott lányok ritka béna nyomozók. Vannak nyomok, szaglásznak, de tulajdonképpen csak szerencsétlenkednek össze-vissza. Anderson nagyon egyszerű megoldást is nyújt, és túl kényelmes is. Egy kis mágia, egy vallomás és minden kerek is. Nekem meg marad a tüske, hogy mi akart ez lenne? Kriminek rossz. Alig nyomoznak, túl sokat foglalkoznak érzelmekkel és szerelemmel, meg eszköztáruk sincs. De most komolyan, egy kamasz mit tud azon túl csinálni, hogy kérdezget meg leskelődik? Pláne, ha olyan népszerűtlen és tehetségtelen is, mint Mila. Ha nincs a nagyon kényelmes mágikus megoldás, soha az életben rá nem jött volna, mi történt. Humoros? Nem, akkor lennie kellene benne pár poénnak. Paranormális? Ugyan van kis mágia, zombik, de nem ez a vezető szál. Ifjúsági? Leginkább még az. Egy sztori arról, hogy a különcök és kirekesztettek milyen sebeket kapnak a többiektől, és ez milyen traumákat okoz.

Ezzel eljutottunk oda, hogy ki a gyilkos és miért. És itt minden el van túlozva. Igen, jogosak a sérelmek, de ezekre nem a gyilkosság a megoldás. Volt erre az időre olyan helyzetben a gyilkos, hogy mást is csinálhatott volna. És az sem passzol, hogy elkezdett relikviát is gyűjteni. Ha nemes cél vezette, jót akart tenni, akkor miért egy sorozatgyilkos repertoárjából válogat? Az, hogy eltette a cipőt és a szőlőzsírt, már kezdi átsorolni hidegvérű gyilkosba. A másik, amivel fizet a tetteiért. Azt is túlzásnak érzem. Anderson túl könnyen öli a szereplőit – ez meg ráadásul nem is a könnyebb fajta halál.

Megírva meg pont úgy van, mint az ifjúsági regények tucatjai. Érzelmes, túlmagyarázó, belülről megfogott. Semmi emlékezetes plusz elem benne.

Nem simán csalódás, ez rosszabb. Főleg a végére idegesített, és Mila nekem nagyon nem volt szimpatikus. Mondhatni, nem sajnáltam volna, ha éri valami a sztori közben.

Idézet: 

Ha a sötét oldalon kezdesz kutakodni, akkor csak még több sötétséget vonzol magadhoz.