Fülszöveg: 

A trilógia lezáró kötetében folytatódnak a Földön a politikai játszmák, a Lunán a vállalati harcok, azonban a hangyok elleni együttműködés szükségessége egyre égetőbb. Vajon az a néhány férfi és nő, akik felismerték, hogy a Föld akár el is pusztulhat, el tudják érni, hogy az emberek végre felébredjenek, és összefogjanak a hangyok elleni küzdelmekben?

Szerintem: 

Most van az a pont, hogy kellene kezdeni nézelődni, hogy létezik-e a második hangy háborúról is regénysorozat. Ugyanis, az első ebben lezárul, de akkora nyitott véggel, hogy az ember már nyúlna is a következő trilógia nyitánya után.

De, ami ebben van. Már készen vannak a frontvonalak, és a szereplők egy része

a puszta túlélésért küzd. Mint Rackham és az MME Kínában. Mások már azon dolgoznak, hogy a hangy hajót és legénységét végleg kirúgják a Naprendszerből. Itt Victor és Lem lesznek a vezető nevek. De a szerzőpáros nem feledkezett meg az egyéb szereplőkről sem, így köztes fejezetekben arra is lesz rálátásunk, hogy Victor anyja, a megmaradt kolónia miképpen boldogul a mélyűrben. És, bennem is felmerült, hogy ennek hosszabb távon mi értelme van. A végére csattanós választ kapunk, innen jön az a befejezés, amire már céloztam a bejegyzés elején.

A történet nem kíméli a szereplőket sem. Mivel ez már a végjáték, elveszik az a biztonság, hogy egy-egy fix karakternek túl kell élnie a történetet. Egy személy van csak biztonságban: Rackham, mert neki szerepe lesz a későbbiekben is. De mi lesz Victorral, Wittel, Lemmel? A történet nem is egyszer életveszélybe vezeti őket, és nem lehet tudni, ki marad meg a végére. Nem jut mindenkinek túlélés, jegyzem is meg. Lesz hősi halott, fájt is érte a szívem, mert egy számomra kedves szereplőtől kellett elköszönni, ha a többiekért és nagyon hősiesen is áldozta fel magát.

Ebben a regényben különben két nagy színteret kapunk, azon túl, hogy fizikailag mennyi helyre vezeti őket a cselekmény. Az egyik rész a fizikai háború: nagyon sok összecsapás van a hangyokkal, és majdnem folyamatosan a harcteret is látjuk, mert nagy eséllyel az egyik kiemelt szereplő kontaktusban van az űrlényekkel. Ez adja az izgalmat is, a szereplőkért lehet drukkolni, és nekem nagyon tetszett az is, ahogy technikailag ötletelnek, új dolgokat találnak fel, hogy fel tudják venni a versenyt a technikailag sokkal fejlettebb hangyokkal.

A másik egész másképpen izgalmas. Bejön a nagybetűs politika és társadalomtudomány. Lem lesz az, aki több magyarázó szöveget is kap a témában. Victor, aki egy szorosan összetartó, családi közösségből érkezett egészen naiv elképzeléseket vall arról, mit és ki fog tenni az emberiség védelmében. Lem majd ott áll mindig mögötte, realizálja a terveket, és szépen el is mondja a fiúnak, hogy miben hibásak az elképzelései. Fog beszélni emberi önzésről, hatalomféltésről, politikáról és gazdasági érdekről. Sci-fi környezet, de nagyon erős az áthallás a ma világára is. Vagy csak abban, hogy mennyire megfogalmazza a férfi, nem is cinikusan, mitől olyan esendő és önző az emberi lény. De az elméletet több színtéren látjuk gyakorlatban is: ahogy Kína kezeli a hősöket, és még a halál torkában is a propaganda a minden. A vállalat, ahol a tanács áll Lem előmenetele útjába folyamatosan. Lesz is, aki nyíltan kimondja a férfinak, ha nem az lenne a vezetékneve, ami; ha nem a jelenlegi vezér fia lenne, már meg is kapta volna a stafétát. Ő az alkalmas ember a feladatra, talán az apjánál is jobb. De soha nem felejtik el neki, hogy kinek a fia, és hiába ért el mindent maga, nem hiszik el. De kisebb színtéren is feltűnik, amikor pl. Victor anyja igyekszik partneri kapcsolatot kialakítani a befogadóikkal, simán kulturális eltérésekre hivatkozva nem mennének bele egy mindenkinek kedvező változásba. Csak azért, mert az afrikai kultúrában nő nem lehet vezető, így szövetségre sem tudnak lépni vele.

Mindkét színtéren megvannak az izgalmak, és tetőpontként kapunk egy nagy, titkos és mindent eldöntő akciót is, ami az összes szereplőt egy színtéren összehozza, először a trilógiában.

Kissé keserédes is a vég, mert egyes játszmák nagyon mocskosak, és többeket is tudok sajnálni. De valamennyire kijelölésre kerülnek a szereplők útjai, és marad az kérdésnek, az a végén felbukkanó információ a későbbieket mennyire írja majd át.

A történet most is nagyon filmszerű és pergő. Dinamikusak a párbeszédek, események, de még a belső gondolatsorok is. Követhető, értelmes.

A világot is építette tovább, most már sokkal jobban átlátni a Föld és a gazdasági szereplők világát, a hatalmi viszonyokat és a regény festette jövőképet. Derűsnek különben koránt sem mondható, elég pesszimista képet bont ki a szerzőpáros. Hiába vannak egyéni hősök, hétköznapi emberek nagy tettekkel is, ha a döntéseket az az 1% hozza, akiket sokkal jobban motivál a saját hatalma, vagyonosodás és nincs közösségi gondolkozása. Itt még azt is sikerül megcáfolni, hogy egy nagy közös ellenség ellen összefognának. Nagyon komoly játszmák kellenek, hogy legalább a látszat ez legyen. Ebben van párhuzam Lem családi életével is. Olyan ritka rossz apja van, hogy komolyan azt vártam, Lem ráborítja az asztalt és jól otthagyja magára. Megérdemelné. Ahogy folyamatosan átveri, tönkreteszi a kapcsolatait és előadja úgy, hogy ezzel neki tesz jót. Tragikus.

A végére marad annyi, hogy érdeklődve várom, érkezik-e majd a II. hangy háború krónikája is.