Fülszöveg: 

A varázslatnak ára van – ha hajlandó vagy megfizetni.

A hatalmas boszorkánydoktorokból álló családba született Arrah saját varázserőre vágyakozik. Ám évről évre sikertelenül próbálja előhívni ősi hatalmát, míg nagyravágyó anyja egyre növekvő rosszallással figyeli.

Csak egyetlen dolog van, amit Arrah még nem próbált ki, a halálos utolsó lehetőség: elcserélheti a rá kiszabott idő egy részét néhány mágiamorzsára. Ám egy napon elkezdenek eltűnni a Királyság gyermekei, és Arrah kétségbeesetten kutat a felelős után.

Ám valami sokkal rosszabbat fedez fel. A régóta fogságban tartott Démonkirály ébredezik. És ha felemelkedik, lelkekre fog éhezni, és éhsége térdre fogja kényszeríteni a világot…
hacsak Arrah nem fizeti meg az őt megállító mágia árát.

Szerintem: 

A fantasy történeteket szeretem. A mitológia alapokkal jó a viszonyom, a tőlem távolabb álló kultúrákat még érdekesnek is találom. Az ifjúsági az összetevő, amivel

már meggyűlik a bajom.

Most is, ami bajom volt, elsősorban ennek az elemnek köszönhető. A hősnő, Arrah ugyanis iszonyatos mennyiségben képes nyavalyogni, igazságtalannak érezni az életet és szenvedni. Még mielőtt komoly baj jött a világában, akkor is arról szólt az élete, hogy szenvedett attól, ami nem adatott meg neki. Meg sem próbált abból kihozni többet, ami az övé volt, csak nyüglődött és siránkozott, hogy miért nem tud egy kis varázsereje lenni.
De az is ki tudott akasztani, amikor kvázi az a másnap kérdése, hogy megmarad-e a világ vagy démonok prédája lesz, de Arrah legnagyobb baja az, hogy a gyerekkori legjobb barátja és egyben szerelme összefeküdt a húgával. Pont akkor kell a szerelmi tematikát is megpörgetni, amikor minden más a nyakukba szakad. Mikor máskor?

A szerelmi szálak különben is zsibbasztók. Nem csak a fiatalok körében. Ott van Arrah anyja is, meg az ő szerelmi háromszöge a férjével és a birodalom királyával. Kb. minden probléma oka is az lett, hogy az asszony bosszút kezdett állni, mert nem kaphatta meg a neki kellő férfit és életet. Minimum szánalmasnak is nevezném, amikor a tervei kezdenek célba érni, aztán túl későn kezd bűntudata lenni és átgondolni a dolgokat. Mintha a szociopata egyszer csak elkezdene lelket növeszteni.
Egy kis következetesség nekem jobban esett volna. Ahogy a szereplők billegnek, gyötrődnek, az kifejezetten fárasztó és kamaszos.

A mitológia elem, ami még a leginkább érdekes volt benne. Hogyan kapcsolódnak a törzsek, kinek milyen mágiája van. Az a különbségtétel, hogy van, akinek igazi varázslata van, míg másoknak nagyon komoly áron kell annyi erőt venni, és miért, hogy egy-egy dolgot meg tudjanak neki.
Még az is el lett találva, ahogy a mágiaéhség le lett írva. Abba könnyen bele tudom képzelni, micsoda függőség alakulhat abból ki.

A történet nem siet, sok a kamaszos kilengés benne. Mellette meg a háttérben zajlanak le olyan események, amelyek nagyszabásúak és drámaiak egyben. Azt oldal hosszban kell olvasni, hogy Arrah mennyire vágyik már egy igazi csókra, de az említést is alig érdemel, hogy a húga már végzett a törzsek legnagyobb varázslóinak tanácsával is. Pedig, Arrah nagyanyja is köztük volt. Nem éppen ez az a fontossági sorrend, amit egy regényben támogatnék. Vagyis, az arányokkal nem értek egyet.

Kissé szenvedtem a szereplőkkel is. Barron megpróbált nem fekete-fehér alakokat építeni, a gonosz alakoknak is írt előtörténetet, próbálta megvilágítani, miért lettek ilyenek. Csak sajnos, nagyon gyerekes ötletek és sérelmek is bőven akadnak benne.
Nincs is olyan szereplő benne, akit igazán megkedveltem benne. Közömbös maradt számomra mindenki sorsa, a szerelmeiké meg pláne.

Stílusra semmi extra. Még csak a mitológia sincs nyelvi téren kihasználva. Idegen világ, de idegen vagy saját szavak, eszközök alig vagy nem is akadnak benne. Könnyen olvasható, csak túl kell élni a lányos érzelmi túltengéseket benne. Nem élmény, de nem is fáj.

Végül, egyértelműen nyitott a vége. Sorozatnyitány, de nagy kedvem nem lenne tovább olvasni. Majd kiderül, vették-e annyian, hogy a Könyvmolyképző vigye tovább.