Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Abé: A második Mrs. Astor

Nászút a Titanicon

2024. július 02. - BBerni86

Fülszöveg: a_masodik_mrs_astor.jpg

Madeleine Talmage Force mindössze tizenhét éves, amikor felhívja magára John Jacob „Jack” Astor figyelmét. Madeleine szép és intelligens lány, aki tagadhatatlanul a társaság felsőbb rétegéhez tartozik, ám a származás terén egy napon sem lehet említeni az Astor családdal. Jack anyja az a bizonyos Mrs Astor volt, aki az amerikai „arisztokrácia” egyik legjelentősebb szereplőjének, és a New York társaság legfélelmetesebb hölgyének számított. Jack jóképű és igen tevékeny – a spanyol-amerikai háború hőse, feltaláló, tehetséges üzletember. Madeleine-t nem tántorítja el sem a köztük levő huszonkilenc év korkülönbség, sem az, hogy Jack nemrégiben botrányos körülmények között bontotta fel a házasságát: beleszeret a férfiba… és ezzel a sajtó kedvenc célpontjává válik.
Egyiptomban töltött, hosszúra nyúló mézesheteik során az újdonsült házasok végre békére lelnek, mert nem zaklatják őket sem újságírók, sem fotósok. Madeleine most először érzi, hogy teljes életet él, emellett boldogan tapasztalja, hogy gyermeket vár. A házaspár azt tervezi, hogy 1912 tavaszán egy fényűző, új óceánjárón hazatér Amerikába.
A hajó neve Titanic volt…

Szerintem: 

Azért némileg félrevezetve érzem magam. Nem egészen azt nyújtja a kötet, amit látszatra kínál. Se a románc, se a Titanic

nem nagyon stimmel.

A címe, A második Mrs, Astor, ami a lényeget mutatja. Egy nőt helyez a középpontba, egy meglehetősen fiatal lányt. A keret szerint Madeleine a fiának meséli el az apja és a saját történetét a saját szemszögéből. A Titanic annak csak egy nagyon kis darabkája, tulajdonképpen a végjáték. Betenni alcímnek a Nászút a Titanicon feliratot nagyon megtévesztő. Egyrészt, mert annyira kevés szerep jut a Titanicnak. Másrészt, a nászút egy nagy, hónapokig tartó utazás volt, jelentős része Egyiptomban zajlott. Annyi időre elmentek, hogy közben Madeleine teherbe esett, már látszott is az állapota a hazaúton. A Titanic-kal már hazafelé tartottak, szóval még csak nem is igaz állításként a nászút, bár tény, hogy a hangzatossága megvan.

Van is hiányérzetem, mert hiányzott belőle a Titanic élmény. Az Astor házaspár a világ egyik, ha nem a leggazdagabb párja volt. Ami luxus megvolt azon a hajón, nekik megvolt. Ehhez képest elég visszafogott képet festett róla Abé, Madeleine tolmácsolásában. Ahogy az sem kapott sok szót, hogy miképpen teltek a hajón a napjaik, és a katasztrófa is pillanatok – szövegben alig pár lapon – lezajlik. Ahhoz képest, hogy egész regények, filmek születnek a Titanic pár napjáról – első és egyetlen útjáról – itt nagyon keveset kaptunk. Pedig még utána is van olyan rész, ami érdekes lehetett volna, és alig szerepel. A süllyedés után, miközben a vízbe merültek közül próbáltak még menteni, illetve, amíg a segítséget várták. Madeleine végigélte és alig van említve.

De az egész kötetre jellemző, hogy leginkább szűk beszámolónak tűnik. Bár a fiúnak szánt beszámoló, nem éreztem elég mesélősnek. Nem az anekdotázó, folyton gyarapodó történet, hanem egyenes levezetése annak, hogy a korszak egy nagy szerelmi története miképpen tart a tragédia felé.

És ezzel eljutunk a második ponthoz, ami csalódást okozott. Egyszerűen nem lett velem elhitetve ez a románc. Madeleine áradozik a férjéről, az le van írva többször is, hogy mekkora nagy volt a szerelem. Csak éppen a történetben ez nem éppen látszik. Visszafogott, minimalista még az érzelmekben is.
Különben is, olyan nehezen élem bele magam a történetbe. Abszolút olyan szemszögből van megírva, hogy Madeleine számára John 'Jack' Astor a nagybetűs férfi és szerelem. Semmilyen kritikát nem fogalmaz meg vele kapcsolatban, egy nagy elvakult rajongáshullám húzódik végig az egészen. Ráadásként, érdekmentesen. Mintha teljesen mindegy lenne, hogy mennyi pénze van. Tényleg el kellene hinni, hogy Madeleine számára ennyire nem volt tényező, hogy mennyire gazdag férfi vette el?

Ok, talán cinikus vagyok, de nekem nem egyszer eszembe jutott, hogy Madeleine inkább illene Jack fiához, mint a férfihoz. Egy negyvenes, elvált, egykori katonatiszt volt Jack Astor, két gyerekkel – (A fia ráadásul ekkor egyetemista már.) – akkora vagyonnal, amit fel sem lehetett fogni. Madeleine családja jómódú volt, de egy 16-17 éves lányról beszélünk, akit még a társaságba is éppen csak kezdtek bevezetni. Annyira gyereknek tűnik Jack mellett végig. Gyerekként ismerte meg Astort, különben. Nem látom a történetben, amiért beleszeretett volna. Ha nem élt volna az apja, vagy cudarul bánt volna vele, akkor simán rásütöm, hogy apakomplexusa volt.
És akkor ne gondoljak arra, hogy mit jelentett az Astor kedvesének lenni? Hatalmas vagyon és státusznövekedés, hogy Mrs. Astor lett belőle, ha a társaság a Titanic előtt az első Mrs. Astor pártján is állt. Egyszerűen nem megy, hogy ne számoljam bele, hogy ebben a szerelemben mit jelentett az, hogy Jack vezetékneve Astor.

Ki is lyukadtunk a következő pontra. A könyv el akarja érni, hogy sajnáljuk és érezzünk együtt a családdal. Főleg a férjét elvesztő fiatal nővel. Csak annyira más világban és státuszban mozog, hogy nehezen veszem rá magam, hogy egyetlen tragédia és nehézség miatt annyira sajnáljam. Mindig és mindene megvolt, gazdagon és kiváltságok közepette telt el az egész élete, soha semmi gondja-baja nem volt. Még az is benne van, hogy mielőtt mennek a mentőcsónakokhoz, még az ékszereit is volt ideje magához venni. Ez az egyetlen tragédiája és nem tudom nem a többiek mellé tenni. Az egyik csónaktársa a fiát és a férjét is ott vesztette el. Sokan sokkal többet vesztettek nála. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy igazságtalannak érződik vele tobzódni a fájdalmában, őt látni az áldozatnak, amikor melléteszünk mindenki és minden mást is.

Kissé a szöveg stílusa is zavart. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ennyire fiatal nő ilyen stílusban adja elő magát. Talán a státusza indokolná ezt a szinte angolos felsőbbrendűséget, de pont hogy Madeleine nem volt még az Astor nagyasszony, akinek a szövegét olvassuk. Az a fiatalság, naivság, ami a személyben megvan, hiányzott.

Mivel ezt a történetet még nem ismertem, azért az érdekessége megvolt. Az Astor családról szívesen olvastam, ha nagyon más és kevesebb is a regény, mint amit vártam.

Idézet: 

Mert a szerelem óriási ajándék, Maddy. Ajándék és teher. A házasság pedig végképp többet jelent egyszerű reménynél, szerencsénél. A házasság munka, iszonyú nagy munka, mert a házasság egyfajta élőlény, amelynek szűnni nem akaró figyelemre van szüksége. Megszorongat, megfeszít és próbára tesz. Ha ezekre nem vagy felkészülve, akkor tönkretesz.

– Hogy ön milyen bátor!
– Bátor? Nem. Csak rájöttem, hogyan működik valójában a világ. Rájöttem, és megpróbáltam változtatni rajta.
– Sikerült?
– Nem – Margaret felsóhajtott és hátradőlt. – Talán egy kicsit. De nem tettem eleget. Sosem elég.

Hiszen ki akarná megtudni, hogyan végződik valami, mielőtt valóban véget érne? Talán csak a költők és az őrültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr218438127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása