Fülszöveg: 

J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik az Északi-sarkon. Az első levél 1920-ban érkezett, és jöttek húsz éven át, minden egyes karácsonykor. A havas borítékot – amelyen persze északi-sarki postabélyegző díszelgett – néha a házban találták meg a Karácsony apó látogatásai utáni reggelen, máskor a postás hozta. Ebben a könyvben bemutatjuk Karácsony apó reszketeg kézírását, és szinte valamennyi képet, amelyeket a levelekhez mellékelt, csakúgy, mint az ábécét, amelyet Jegesmedve szerkesztett a barlangokban látott koboldrajzok alapján, amikor eltévedt; és az a levél sem marad ki, amelyet ezzel a különleges írással küldött a gyerekeknek.

Szerintem: 

Ez az egyik legaranyosabb sztori, amivel mostanában találkoztam és karácsonyi.

Már maga a keletkezés, amit a kötetbe is belevettek egyfajta előszóban, levett a lábamról. Tolkien a Mikulás nevében

leveleket írt a gyerekeinek kb. 20 éven át és egy egész mesevilágot teremtett nekik az Északi-sarkról és a Mikulásról. Kedves hangú, ötletes és még illusztrálta is nekik. A kötet pedig azért is tetszett, mert ezeket is belevették az anyagba. Ott vannak benne a rajzok, az eredeti levelek fotói. Mert Tolkien még arra is vette a fáradtságot, hogy egyedi írásképet találjon ki, nagyon míves kivitelűek ezek a levelek.

A történet pedig évről évre bővült. Kezdetben csak a Mikulás írt pár soros köszöntőt a legnagyobb Tolkien gyermeknek, de aztán történeteket kezdett mesélni neki, majd a kisebbeknek. Milyen az élete a sarkon, miket szerencsétlenkedik segítő, a Jegesmedve, hogyan háborúznak a koboldokkal és sok-sok más mókás kaland következett az évek alatt.

Az egész nagyon kedves, bájos és humoros. Nem is kell hozzá gyereknek lenni, én felnőtt fejjel is kifejezetten vártam, mit tud még kitalálni: miket szerencsétlenkedik a jószívű, de ballábas maci, milyen álnok tervekkel állnak elő a koboldok.
Nem egybefüggő, de kicsit mégis lineáris és kerek történet, amit izgalmasabbá tesznek a Tolkien gyerekek életére vonatkozó visszacsatolások. Az iskolai eredmények, karácsonyi ajándékok, utalások a családi életre. Válasz levelek, beszélgetősek és mellette ott vannak a nagyon színes, nagyon kreatív Mikulás-mesék.

Tolkien különben még itt sem tudta meghazudtolni magát. Elkezdett egy arktikus nyelvet kitalálni a szereplőinek, amiből idéz is. Egyik éven verseket írt a gyerekeknek. Tolkien – jegyzem meg, nyelvészként diplomázott és A Gyűrűk Urában is alkotott nyelvet, szerepelnek versei, dalai. De a cselekményben is – a pincerendszer ugye nem csak nekem juttatta eszembe Khazad Dum mélységeit? A koboldokkal való harc pedig a Szövetség és a tárnákat elfoglaló orkok összecsapását?

Annyira kedves, humoros, bájos, szeretettel teli az egész kötet, hogy igazán szavakba se tudom foglalni. Megmaradok annál, hogy tudom irigyelni a Tolkien-gyermekeket, hogy ilyen apjuk volt és ilyen karácsonyi leveleket kaptak tőle. Minőség, gondos szöveg és annyira… kedves karácsonyi mese!

Isten ments attól, hogy A Gyűrűk Ura ne szülessen meg és Tolkien ne fantasy klasszikus legyen – én simán rávágom, ha megkérdezik, ha csak 1 könyvet vihetnék egy lakatlan szigetre, az a LotR lenne –, de ha így lett volna, meseíróként is simán klasszikussá tudott volna válni.

Idézet:

Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, és itt van újra az ünnep – mindig ugyanúgy, és mégis mindig másképp.