Fülszöveg: 

A főhős, Dick Sand talált gyermek, akit egy bálnavadászhajó derék kapitánya vesz magához, és ügyes hajóinast farag belőle. Egy vadász-szerencsétlenség következtében a Csendes-óceánon kapitány és legénység nélkül maradnak az utasok. Egyedül a tizenöt éves Dick tudására számíthatnak, aki a viharral is derekasan megküzdve elkormányozza a hajót Dél-Amerika partjaihoz. Már a szárazföldön folytatják útjukat, amikor kiderül, hogy Negoro – Samuel Veron földrajztudós gyilkosa – ármánya folytán valójában Afrikába kerültek. Rabszolgakereskedők fogságába esnek, ahonnan csak nagy nehézségek árán tudnak kiszabadulni. Az életveszélyes kalandok után újra hajóra szállnak, hogy elérjék céljukat.

Szerintem: 

Ifjúsági regény, és ezen gondolkodtam el először.

Ma is az? Részben, de kevésbé, mint saját korában. Szerintem ma már messze vagyunk attól a világtól, ami ebben a regényben megjelenik.

Az 1870-es években játszódik: bálnára vadásznak, rabszolga-kereskedőkkel hadakoznak, van gyerekmunka benne és más az értékrend is. Nekünk már van benne egy történelmi regény színezet is, ami Verne idejében nem volt.
Nehezebb, sűrűbb és más a cselekmény, a világa, mint ami egy kamasznak befogadható lenne. Kiskamasznak, a főszereplő korosztályának még nem is adnám kézbe, 17-18 évesen már inkább.

Verne különben nagyon sűrű regényt írt. Rövid, gyors fejezetek váltják egymást, és nem engedi szusszanni sem az olvasót, sem a szereplőket. Miközben mennek a kalandok, sok leírást és háttéranyagot kapunk. Tömény.

A nyelvezetében is visszaköszön ez a sűrűség. Leíró, magyarázó és gyakran száraz. Egy regénynél szeretem, ha mesélősen mondja el a cselekményt. Itt ez ritkán fordul elő. Verne kevés emlékezetes jelenetet és beszélgetést komponált, szinte felsorolásként haladunk végig az eseményeken.

A szereplők jelleme viszont megfelel az ifjúsági regények elvárásainak. Egyértelmű, kik a jók és a rosszak. Az anya és kisfia, Dick – a tizenöt éves kapitány –, Benedek bácsi és a hajóra került négerek a kutyával, akik jó emberek. Negoro pedig a velejéig romlott ember, aki irigységből, haszonszerzésért, de puszta rosszindulatból is a többiek ellen ténykedik. Verne nem ábrázol mélyen egy jellemet sem: Jack játékos gyerek, az anyja egy bátor, szelíd nő, Dick egy koraérett, komoly kamasz, akinek szenvedélye is a megélhetése.
Verne a lelki életüket sem elemzi. Egy-egy hangulatot, erős érzést megnevez, de a mai ifjúsági regényekben megszokott oldalakon át tartó érzelmi mélyelemzés nincs benne. (Megjegyzem, nem is hiányzott. A realisztikus, tárgyias leírások mellett fura is lett volna.)

A szereplők kapcsán az egyetlen könnyedség, amit megenged, Benedek bácsi bohémsága. A rovarokat tanulmányozó tudós olyan különc alak, hogy komikus szereplőként működik a történetben. Tulajdonképpen az ő egyik jelenetén vigyorogtam a legjobban: amikor a különleges pókról kiderül, hogy nem új faj, csak egy sérült közönséges pók.

Az ifjúsági volta talán még abban látszik, ahogy mindenki megkapja, ami jár neki. Még akkor is, ha Dingo halála azért fájt is. De értem, így egy pozitív szereplőtől is búcsúzunk, de Dingo halálának volt értelme. Megbosszulta az imádott gazdáját, és Negoro kiiktatásával a gyerekek közül sincs veszteség. Pl. Jack halála drámaibb lett volna.

Gonosz dolog tőlem, ha én elég állatbarát szemmel is olvastam? Vagyis, én nem szeretek bálnavadászatról meg a kutya vesztéről olvasni. Így még örültem is, hogy a bálna nyert azon a ponton.