Fülszöveg: 

Sidra élete fenekestül felfordult. A férje halott, és a sógora, a nagy erejű dzsinn azt hiszi, hogy ő a gyilkos…

A nő eltökélten be akarja bizonyítani az ártatlanságát, így a barátai, Elena és Yvette társaságában visszatér választott hazájába. A parfümboszorkányairól híres francia falucskában vár Sidrára a valódi sorsa; de veszély is leselkedik rá a keskeny sikátorokban.

Jamra azonban a sarkában van, ráadásul a dzsinn többre áhítozik a bosszúnál. Meg akarja torolni a népe által elszenvedett megaláztatásokat is, amelyeket a halandók okoztak nekik az évszázadok során.

Vajon Sidra és a barátai elég erősek lesznek ahhoz, hogy megállítsák a bosszúszomjas dzsinnt? A barátságnál tényleg nincs erőteljesebb varázslat?

Szerintem: 

Az elsőt szerettem. Nem volt éppen az a pörgő, epikus történet, amit szeretek, de a hangulata megfogott. A második már

elvesztett és szenvedtem vele. A harmadik meg a kettő között van – Az igéző kapott a korábbi részek mindegyikéből jellemzőket.

Az első, amit ki kell emelni, hogy nem egészen a megkezdett tematikát folytatja. A nyitányban ugyanis hárman voltak egy cellában – egy boszorkány, egy tündér és egy dzsinn. Az első kötet a boszié, a második a tündéré. A harmadikban valóban a dzsinn kerül előtérbe, de nem kizárólagosan. A kalandjaiban végig vele tart Yvette és a bosszúálló másik dzsinn, Jamra miatt Elena is újra aktív szereplő lesz. Erre már nem lehet azt mondani, hogy egy hősnője van.

Két részre is lehetne osztani aszerint, hogy Yvette és Sidra kettőse, vagy Elena története mentén haladunk. A végére találkoznak és az utolsó küzdelem közös lesz, de addig több szálon halad a cselekmény.
Sőt, egy harmadik ág is kiemelhető. Sidra múltja is előkerül, megismerhetjük a szerelme és házassága, de a tragédiájának is a történetét. Minden beilleszkedik egy nagyobb történetben, amiben ellenséges dzsinn törzsek küzdenek és amelynek tétje, hogy az embereken bosszút állni akaró dzsinnek megkezdhetik-e a vérfürdőt.

Kicsit úgy is éreztem, hogy Smith a végére nagyon át akar értelmezni mindent. Mire minden szál összeér, bele lesz magyarázva, hogy különféle mellékszereplők, mint Yvette nagyszülei, hogyan manipulálták a szálakat végig a háttérből. Pedig eddig nem, és most sem igazán epikus fantasy-t kapunk. Sokkal kisebb történetek, női szemszögek és szerelmi témák voltak ahhoz benne.

Igazából nem lepett meg, hogy most is sokkal jobban szerettem Elena szálát, mint Yvette és Sidra kalandjait. Elena mozgásban van, zsarolják, elrabolják, menekül, míg a másik kettő készül és mágiával kísérletezik.
Olyan túl sok minden történik ebben a kötetben sem és megint a mágia, világépítés lenne az, amivel Smith pótolja.

Sidra és a dzsinnek ereje lesz jobban bemutatva ebben a részben. Nem csupán az az elem, ami máshonnan is ismerős lehet – a kívánság ereje vagy a tűzzel való kapcsolatuk. Itt kifejezetten nagy szerepe van az illatoknak, Sidra férje még egy parfümöt is kevert, amivel a felesége esszenciáját igyekezett megragadni. A történetbe bekerül az illatmágia, végigkísérik az illatok. Ezzel egy egyedi vonást is sikerült beletenni, csak annyira nem sikerült vele megfogni, mint amilyen a szőlőboszorkányok ténykedése volt korábban.

Nyelvében a varázsigék jelentik a frissítést. Azok verseket idéznek és írásformában is elkülönülnek a szöveg többi részétől. Sajnos, én nem vagyok a líra nagy barátja ilyen téren, így ezt inkább csak elméletben tudtam értékelni, mint gyakorlatban.
Plusz elem továbbá, hogy a dzsinnek előtérbe kerülése nyelvben arab hatások megjelenését hozza el. Nincs túlzásba víve, pl. egy-egy becéző megnevezés vagy kifejezés. De ez is hangulatot épít.

Egyszerűek a szereplők és a konfliktusrendszerek is. Vannak azok, akik békében és szerelemben akarnak élni, meg azok, akik gyilkolnának és bosszút állnának. A szereplők indítékai is kimerülnek olyasmikben, hogy segíteni akar a barátokon és megmenteni a férjet. Még csak az sem teszi érdekesebbé, amikor kiderül, hogy a tündérek és a dzsinnek némelyike miképpen manipulálta a történetet már a kezdetektől.

Van benne egyedi elem és hangulatos is. Elena szála még le is kötött, ha a másikat többször untam is. Szépen zárja a trilógiát, de azt nem hozta vissza, amivel az első rész meg tudott fogni. Kevésbé magával ragadó.