Fülszöveg: 

Nők is lehetnek hősök – ez a mondat megvilágosodásként hat az ápolónőnek készülő, húszéves Frances „Frankie” McGrathra. A fiatal lány az idilli, napfényes Dél-Kaliforniában nőtt fel, konzervatív gondolkodású szülei védőszárnyai alatt, és büszke rá, hogy mindig helyesen cselekszik. 1965-ben nagyot fordul a világ, és hirtelen ő is más jövőt képzel el maga számára. Amikor bátyja a vietnámi háborúba indul, Frankie a nyomdokába lép, és önként jelentkezik az amerikai hadsereg Tábori Ápolóhadtestébe.

Frankie éppoly zöldfülű és tapasztalatlan, mint a vietnámi háborúba küldött férfiak, és megrendíti az ott átélt zűrzavar és pusztítás. Nap mint nap kockára teszik az életüket reménység és hazugságok közepette; életre szóló barátságok szövődnek, amelyek egy pillanat alatt semmivé válnak. A háborúban Frankie látja a szerencséseket, a bátrakat, a megtörteket és az elveszetteket – és ő is egy lesz közülük.

De a háború csak a kezdet Frankie és veterántársai számára. Az igazi küzdelem a megváltozott, megosztott Amerikába való hazatéréssel kezdődik, ahol dühös tüntetők fogadják őket, és a nemzet legszívesebben elfelejtené a vietnámi háborút.

Szerintem: 

Anyám nagy romantikus regény olvasó és roppant sok Steel könyve van, amiket aztán filmen is megnézett. Egy van, ami a film kapcsán nagyon beragadt: a Saigon. Abban a főszereplő, gazdag lány a szerette halála után megy riporternek Vietnámba, aztán szerelmek és tragédiák jönnek-mennek az életében. A nők ezt a történetet idézte fel bennem.

Csak éppen Kristin Hannah azt is alaposan bemutatja, hogy

a háborúban miképpen vettek részt a nők és nekik mit kellett kiállni. A főszereplő, Francis is Vietnámban köt ki, ő ápolónőként. A bátyja bevonult, neki sincs maradása. Finley halála csak még inkább megerősíti a szándékában. Végigkövetjük a lány útját onnan, hogy a kórházban látottaktól rohan hányni, egészen addig, hogy a legbelevalóbb műtős nővérek egyike lesz.

Történelmi regényt is kapunk, mert a vietnámi turnusok után az Államokban történtek is mind a regény témái. Milyen ott a közhangulat. Hogyan bánnak a hazatérőkkel. Ahogy PTSD és egyéb kínokkal kell megküzdeniük, de nincs semmi biztonsági háló. A lánynak is csak pár pirulát nyomnak a kezébe, még a kórházban meg az alkohol erejét mutatták meg neki. Látjuk a tüntetéseket a háború végéért. Látjuk a hippik korszakát. Mindezt egy olyan szereplő szemszögéből, aki az egész borzalmát saját maga is megtapasztalta.

Hannah nők közösségét is megteremtette. Frankie a főszereplő, de legalább olyan emlékezetesek a társnői, akik hozzá hasonlóan kiállták a poklot. Sok a hasonló történet is: elvesztettek valakit, akit nagyon szerettek és hasznosak akartak lenni. Volt egy, ami különösen szívbe markoló – amikor az egyik barátnője elmeséli, hogy elvesztette a szerelmét, de ő él. Túlélt. Mindent akar is: hazamenni, karriert, szerelmet, családot, boldognak lenni. Mert az egész ezért éri meg.

Ezek azok, amiket szerettem a regényben. A történelmi vonalát, ahogy pörgeti a cselekményt, izgalmas, miközben bemutatja a nőt is, aki mindezen keresztül ment. Ha nagyon sarkítok, akkor azt mondanám, egy izgalmas történelmi regény női szemszögből és nőkről elmesélve.

Csak sajnos ott vannak a szerelmi szálak is. Történelmi regény, nem románc, ez sok mindent megmagyaráz, de akkor is sűrűn fogtam a fejem, mennyire nem alakul jól a magánélete a nőnek. Az első szerelme, az őt felkaroló sebész, akit nem enged közel magához, mivel a férfinek családja volt otthon. Majd a pilóta, aki kihasználja, duplán is. A felejtésre szánt férfi, a véletlen terhesség és vetélés. Az egész egy lejtmenet és pokolian tudtam sajnálni minden egyes fordulatnál a nőt. Mintha már nem lehetne rosszabb – de persze, hogy lehet. Nem is számoltam, hányszor tört össze a szíve. Túl sokszor.

Hannah ízléssel is írt. Megmutatja az egésznek a borzalmát és a fájdalmakat, de végig vállalhatóan. Könnyen átcsúszhatott volna kórházas hentelésbe és horrorba, a nyelvi szint is lehetett volna sokkal durvább, itt gyakran még indokoltnak is tartottam volna. De ebben semmi ilyesmi nincs. Igénnyel megírt regény.

Remek karakterrajzokat kapunk, értelmes és tartalmas a cselekmény. Nagyon sokat mesél arról, mit jelent hősnek lenni. Találni egy az embernél nagyobb célt, küzdeni érte és közben embernek is maradni. Hétköznapi hősöket mutat be nekünk, még akkor is, ha közben tesznek olyasmit is, amit meg el lehet ítélni. Mert ők is csak emberek.

Tényleg kár azért a szerelmi szálért. Vagy többes számban, szálakért. Ha az nem húzza le ennyire a hangulatom, akkor többre is értékelném. Így viszont az is eszembe fog jutni erről a regényről, hogy mennyire… szívás volt Frankie élete.