Fülszöveg: 

Nicholas „Coal” Klaus régen szerette a karácsonyt. Egészen addig, amíg az apja, az aktuális Télapó az ünnepet egy üres reklámfogássá nem változtatta. Coal bármit megtenne, hogy kikerüljön a reflektorfényből. Eme törekvése közben belebonyolódik egy részeg, döbbenetesen forró csókcsatába egy rozoga bár mögött egy lélegzetelállító pasival.

De a Karácsony család trónörökösét hívja a kötelesség: feleségül kell vennie a legjobb barátját, Irist, a Húsvét család hercegnőjét, akibe az öccse nem-is-annyira-titkon szerelmes. Csak úgy üvölt a helyzetről, hogy katasztrófába fog torkollani.

Ám ez lehet még rosszabb is, ugyanis egy rivális érkezik, hogy elnyerje a hercegnő kezét Coaltól… és Coal szemben találja magát a titokzatos, szexi idegennel a bár mögül – Hexszel, a Halloween család hercegével.

Két ünnep hercegének (akik nem tudják levenni egymásról a kezüket) megjátszott versengése egy olyan érdekházasságért, amit senki sem akar.

Szerintem: 

Akkora volt a hype a kötet körül, hogy most a szokottnál is jobban le

vagyok törve. Hol van az a humor és ötlet, ami meg lett ígérve? Nem sokkal több ez a kötet, mint egy uralkodós LMBTQ románc.

Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor azt írnám, hogy a Karácsony örököse, Nick 'Coal' hiába akar jót, mindig csak csalódást okoz. Így az apja eljegyzésre kényszeríti a Húsvét hercegnőjével – miközben Halloween hercege, aki meg tényleg tetszik neki, kvázi a foglyuk. Míg Coal a szerelem mellett dönt, ráébred arra is, hogy az apja rossz Télapó és ő jobban akarja csinálni. Szó sincs arról a vetélkedésről és ellenségeskedős flörtölésről, mint amit vártam. Igazából nem is ellenségek jönnek össze, csak éppen két olyan ünnep örököse, amelyek másfélék.

Már az sem tetszett, hogy mennyire felesleges a fantasy. Ha simán európai uralkodó sarjak lennének vagy csak amerikai gazdag családok gyerekei, ugyanez lehetne a történet. Annyira urban fantasy jelleget kapott, hogy pl. a főszereplők egyetemisták, Coal kollégista a Yale-en. Olyan utalásokkal van tele, amelyek szintén a realitásokhoz kötik – pl. Hex sok Disney-poént elsüt, Jégvarázstól oda és vissza.

Minimálisan humoros csak és jó pár jelenet inkább irritált, mint szórakoztatott. Pedig éreztem, hogy ez van a komédiának szánva, csak éppen olyan béna. Szánhúzó verseny, komolyan?

A románc is lapos. Első látásra egymásra kattannak és tulajdonképpen ők konfliktus nélkül, minden zűr nélkül egymásra is találnak. A legtöbb, ami telik tőlük, pár béna, csipkelődő megjegyzés, amúgy mondhatni egymás karjaiba omlanak. Csak éppen Coal apja miatt titokban – nem köztük van a probléma, hanem a szüleik és ünnepeik között. De Coal gondol egy merészet és máris happy end – vagy inkább boldog karácsony?

A két fiú sem fantasy figura, hanem simán két new adult, akik összejönnek. Hex még csak megoldandó lelki ügyet sem kapott, míg Coal letisztázza magában, hogy miért lett ő a család bohóca, ha gyakran rosszul is sül el a vicceskedő kísérlete. A törés az volt, hogy az anyja elhagyta a családját. Megtörtek, mindenki másképp gyászolt, Coal meg próbálta visszahozni az örömet az életükbe, ami sose sikerült. Felnőve meg szembesül vele, hogy az apja miképpen vezeti a Karácsonyt és ő új alapokat akar. Visszatérni az ünnep eredeti üzenetéhez, örömet szerezni és nem a saját ünnepük hatalmát növelni minden áron. Túl könnyű a megoldás is – Coalnak meg sem kell erőltetnie magát, csak átveszi az ötletet, amit Hex mesél neki az őszi ünnepek szövetségéről.

Különben ez a vonal, amit a legtöbbre tudtam értékelni. Könnyű elvonatkoztatni a fantasy környezettől és az általános üzenetet levonni belőle. Elanyagiasodás helyett a belső értékekre koncentrálni, nem despotaként rátelepedni mindenkire, hanem összedolgozni. Közben osztogatja a pofonokat a korszak emberének, mert szépen rámutat arra, hogy az értékek helyett miképpen lett a kor a kacatoké.

A szöveg is inkább egy new adult szerelmes lelkizős köteté. A történet, ünnepek ellenére nem egyszer mélyebb rétegből merít, mint amit nekem indokolna a történet. A beleerőszakolt és visszatérő erotika sem esett jól.
Túl nehezen egyeztetem össze, hogy mennyire mai meleg-románc, miközben meg erőlteti a fantasy keretet, ami annyira nem illik hozzá.

Van egy olyan sejtésem, hogy karácsonyi könyvnek is van szánva, de nagyon nem éreztem annak sem. Azt meg külön zokon vettem, hogy az egyik kedvenc Tim Burton mesémre hogyan utal a cím, aztán mennyire nem ér fel a keltett várakozáshoz.

Idézet: 

– Mi olyan vicces? – kérdezem kifulladva.
– Komolyan? Sven? – A testemen keresztül az öcsémre mutat a másik szánban. – Kristoff?
– Kristopher.
– Nem. Ez a vicces. Sven. Kristoff. Jégvarázs?
Elvigyorodok.
– Komolyan? Neked ez a humorérzék? Disney-viccek?
– Ne tagadd, hogy ez egy szórakoztató véletlen.
– De, tagadom, mert nem vagyok tízéves.
Hex rám mosolyog. telt ajka kissé felfelé görbül.
– Szóval a Karácsony hercegének nincs véleménye arról, hogy ő Elza vagy Anna?
Viccelődik velem? Istenem, szerintem ez a pasi viccelődik velem!
– Felkészülni! – hallatszik a bemondó hangja. – Vigyázz…
Lehúzom a kesztyűt az egyik kezemről, és varázslat segítségével megtelik a tenyerem hóval.
– Legyen hó, bébi! – mondom, és miért is ne, rákacsintok.