Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Kaur: a nap és az ő virágai

2025. augusztus 14. - BBerni86

Fülszöveg: a_nap.jpg

ez az élet receptje
mondta anyám
közben ölelt én a vállán sírtam

gondolj a virágokra amiket elültetsz
a kertben évről évre
ők megtanítják neked
hogy az embereknek is
muszáj elhervadni
levelet hullatni
gyökeret ereszteni
növekedni
hogy virágozhassanak

Erőteljes utazás. Növekedésről és gyógyulásról és arról, hogyan találhatunk otthonra önmagunkban. A nap és az ő virágai, amelyet maga Kaur illusztrált, egy öt fejezeten – hervadáson, elhulláson, gyökerezésen, növekedésen és virágzáson – átvezető utazás.

A szeretet minden formájának ünneplése.

Szerintem: 

Kaur sokadjára fogott meg magának, pedig a verses kötetek nem igazán az én világomba esnek. Azt is mondhatnám, tettem egy kirándulást a komfortzónámon kívülre.

Az első, amit meg akarok jegyezni, hogy

Tovább

Black: A fogoly trónja

Elfhon 5.

a_fogoly.jpgFülszöveg: 

Oak herceg súlyos árat fizet az árulásáért. A messzi észak jeges fogságában, a hófödte vidék új szörnykirálynőjének akaratához láncolva csak ravaszságára és sármjára támaszkodhat, ha túl akar élni.

Cardan nagykirály és Jude nagykirályné a végletekig hajlandó elmenni, hogy kiszabadítsák elrabolt örökösüket, így Oak választásra kényszerül. Vagy megpróbálja visszanyerni annak a lánynak a bizalmát, akit mindig is szeretett, vagy hű marad Elfhonhoz, és megdönti Wren uralmát – még akkor is, ha ezzel őt is a pusztulásba taszítja.

Ahogy a háború fenyegető felhői egyre gyülekeznek, és minden sarokban új árulás lesi áldozatát, Oaknak rá kell ébrednie, hogy leleményessége közel sem elegendő ahhoz, hogy minden szerettét biztonságban tudhassa. Vajon kinek a sorsát pecsételi meg?

Szerintem: 

Egészen más a duológia második fele, mint az első volt. Ezt valahol örvendve fogadom, valahol meg sajnálom is, mert

Tovább

Bowen: Az új srác

Hockey Guys 1.

Fülszöveg: az_uj_srac.jpg

A nevem Hudson Newgate, de a hokis csapattársaim csak új srácnak hívnak.

Ez volt a becenevem a Chicagóban is. És a Vancouverben. Ez történik, ha az ember folyton új hokicsapathoz kerül. A Brooklyn az utolsó esélyem, főként a tavalyi gyenge teljesítményem után.

De ezúttal menni fog. Az új srác tudja, hogyan húzza meg magát, és hogyan lőjön gólokat. Az új srácnak a csapata az első.

Az új srácnak viszont nem kellene összekavarnia a másik új sráccal – a szexi rehabilitációs edzővel, akivel ráadásul egy épületben lakik. Gavinnek nagyon fontos ez az állás a csapatomnál. Egyedül neveli a kislányát.

De nem lehetünk egy pár. Az arrogáns ügynököm, aki az apám is egyben, meg fog bolondulni, ha egy pasival járok. A csapatom pedig gólokat vár tőlem, nem médiacirkuszt.

Kár, hogy Gavinnel nem tudunk egymásnak ellenállni…

Szerintem: 

Ez de ismerős volt! Olvastam már olyan történet, amelyben a

Tovább

Black: Az elrabolt örökös

Elfhon 4.

az_elrabolt.jpgFülszöveg: 

Nyolc év telt el a Kígyó Csatája óta. Fenn, a jeges északon, a Fogasudvar Lady Nore-ja uralma alá vonta a Jégtű Fellegvárat. Ott egy ősi ereklye segítségével hóból és gallyakból szörnysereget teremtett magának, akik tettre készen várják, hogy beteljesítsék úrnőjük bosszúját.

Suren – a Fogasudvar gyermekkirálynője, az egyetlen, akinek hatalma van édesanyja felett – évekkel ezelőtt a halandók világába szökött, ahol akár egy vadállat, úgy tengeti mindennapjait. Magányba menekült, de a Fogasudvarban elszenvedett könyörtelen kínok itt sem hagyják nyugodni. Idejét arra fordítja, hogy felszabadítsa a halandókat esztelen alkuik alól. Már-már elhinné, hogy megfeledkeztek róla, amikor egy éjszaka üldözőbe veszi a viharbanya, Bogdana. Suren segítségére nem más siet, mint Oak herceg, Elfhon trónörököse, akinek egykor odaígérték a kezét, és akit nem mellesleg ki nem állhat.

Az immár tizenhét éves Oakot három szóval lehetne jellemezni: elbűvölő, gyönyörű és mesterkedő. Veszélyes küldetésre adta a fejét, és a sikerhez Suren segítségére van szüksége. Ha a lány úgy dönt, vele tart, nemcsak a szívét kell megóvnia a fiútól, akit egykor ismert, és a hercegtől, akiben nem bízik, hanem kénytelen lesz szembenézni mindazzal a szörnyűséggel is, amit oly rég a háta mögött hagyott.

Szerintem: 

Black visszatért a tündérek birodalmába. Előzetesen annyit, hogy nem lettek kedvesebbek a

Tovább

Frank: So long, Marianne

Leonard Cohen és élete szerelme

Fülszöveg: so_long.jpg

Ídra szigete, 1960. A fiatal Leonard, akinek legnagyobb vágya, hogy híres író legyen, megismerkedik Marianne-nal és a férjével. Tanúja lesz a házasságuk összeomlásának, és miközben odaadóan törődik a mélyen megsebzett Marianne-nal, egymásba szeretnek. Azonban Leonard, mivel a könyvét ízekre szedi a kritika, depresszióba esik. Most Marianne-on a sor, hogy megmentse a férfit: gitárt ajándékoz neki, és arra buzdítja, hogy írjon dalokat.
Leonard rövid idő elteltével ünnepelheti is az első sikereit, de vajon tud-e Marianne együtt élni egy világsztárral…?

Szerintem: 

Az egyik szemem sír, a másik nevet – szituáció. Több szempontból sem azt kaptam, amit előzetesen vártam. Nem rossz ez a könyv, csak

Tovább

Sandbrook: Az első világháború

Kalandozások a történelemben

az_elso.jpgFülszöveg: 

Dominik Sandbrook történész ezúttal a repülőgépek pilótafülkéjének szárnyaló magasságából az ellenséges lövészárkok irtózatos mélységeibe kísér el minket. Egy korábban elképzelhetetlen konfliktus közepébe csöppenünk, amelyben a létező legnagyobb birodalmak csapnak össze egymással, hogy örökre megváltoztassák a történelem menetét…
Az első világháború kolosszális, grandiózus történet, amely a „nagy háború” eseményeit beszéli el Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Zsófia 1914 nyarán történt meggyilkolásától egészen addig a pillanatig, amikor 1918. november 11-én elhallgattak a fegyverek a nyugati fronton.
De a középpontban, mint a sorozat összes kötetében, hétköznapi emberek történetei állnak: tinédzser hősnőké és bátor cserkészeké, akik belevetették magukat abba a háborúba, amely örökre megváltoztatta a történelem menetét.

Szerintem: 

Nagyon kellemes meglepetés volt ez a kötet.

Tovább

Evans: Az ikerlángok

Fülszöveg: az_ikerlangok.jpg

Az ikerlángok gyakran ugyanannyira megnehezítik egymás életét, mint amennyire gyorsan és érzékien fellángolnak egymás iránt. Zara szembetegsége, és a vele járó Charles Bonnet-szindrómája, szó szerint nem könnyíti meg a jövőbe látását. Manish mindent megtesz, hogy végre megkapja a munkájáért járó kinevezést. Ők ketten távolról sem gondolták volna, hogy egy repülőn ismerkednek meg, és elsőre semmi más, csupán a félelmük köti őket össze. Az átszállásnál azonban bonyodalmak adódnak, így a két fiatal egy átkoktélozott éjszaka közepén egy szállodai szobában köt ki. Vajon ikerláng-kapcsolat az övék, és mint minden ilyen eleve elrendeltetett, mert a szerelmük egyazon tűzből táplálkozik? Mikor jönnek rá, hogy jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolták, hiszen egyikőjük a múltjából menekül, a másikuk pedig a jövője elől. Sikerül együtt átlépniük a démonjaikon? És hogyan is kerülnek a történetbe segítő szellemek és a karácsony bűvölete?

Szerintem: 

Mielőtt bármit is leírok, ez nagyon nem az én zsánerem. Abszolút lehetséges, hogy kis paranormális vonalú romantikusnak ez nem rossz, de

Tovább

Verne: A rejtelmes sziget

Nagy trilógia 3.

Fülszöveg: a_rejtelmes_sziget.jpg

Példátlan erejű szélvihar sodorja a Csendes-óceán vízsivatagja fölött a léghajót, amelyen öt derék amerikai menekült el Richmondból, a rabszolgatartásért harcoló déli csapatok fogságából. A gáz lassan szivárog el, minden felszerelésüket a vízbe kell hányniuk, és csak a puszta életüket menekítik egy lakatlan szigetre. Kifosztottabbak, mint a hajdani Robinson volt, de leleményükkel, szorgalmukkal és kitartásukkal lassacskán felülkerekednek a helyzet és a természet mostohaságán. Sorsukkal úgy-ahogy elégedettek, de egy sor megmagyarázhatatlan jelenség nyugtalanítja őket. A szigetnek valami titka van, és hőseink megindulnak, hogy a rejtélyt felderítsék.

Szerintem: 

Eddig nem értettem, teljesen más kötetek hogyan alkotnak egy sorozatot. Konkrétan, a Grant kapitány gyermekei és a Nemo kapitány egy sorozat része! De hogyan? A trilógia zárása, A rejtelmes sziget adja meg a választ. Igaz,

Tovább

Fény a horizonton

Science fiction antológia

Fülszöveg: feny.jpg

Horizont Fényéről rengeteg legenda és történet kering a galaxisban. Tény, hogy a hajónak a Siphres-deltoidban veszett nyoma, éppen egy hatalmas zsákmány megszerzését követően, nagyjából száz standard évvel ezelőtt. Néhány éve, amikor három hajó is azzal tért vissza a deltoidból, hogy látták a kísértethajót, kalandorok százai vetették magukat a kincs után. A legtöbbjüknek ugyanúgy nyoma veszett, mint Lin Ku-Chuei hajójának, aki pedig visszatért, sosem merészkedett többé a deltoid közelébe. Ekkor terjedt el a legenda, miszerint a hajó kísértetté vált legénysége védelmezi a kincset…
Krammer parancsnok négy egybekapcsolt városhajóval érkezik a Vellax-rendszer negyedik bolygójához, az Édenhez, több mint négyszázezer telepessel a fedélzeten, hat hét alatt hagyva maga mögött a harminchét millió fényévnyi távolságot. Bár eleddig az emberiség még nem bukkant értelmes, idegen intelligencia nyomára, az az azonosítatlan űrobjektum, amit bolygókörüli pályán talál, nem téríti el szándékától Krammert. De az a baljós üzenet, ami az Édenen várja…

Szerintem: 

Azt hiszem, kezdem látni, milyenek általánosan a Cherubion sci-fi antológiái. Talán ilyen kis számú olvasás nem is kellene ilyeneket összefognom, de annyira egyforma elemeket találok, hogy nem bírom megállni.

Ami igaz a Fény a horizonton esetében is:

Tovább

Douglas: A szülinapos lány

a_szulinapos.jpgFülszöveg: 

Jordannek nincs hová mennie, ám a pasija felajánlja, hogy költözzön össze vele és az apjával. A lány ugrik a lehetőségre, és vállalja, hogy cserébe segít a ház körül. Ám arra nem számít, hogy a szíve minden alkalommal egyre hevesebben ver majd, amikor a barátja apja, Pike behajt a kocsifelhajtóra. Vagy elpirul, amikor a reggelizőasztalnál találkozik a tekintetük.

Pike kedves, meghallgatja őt, és úgy védelmezi a lányt, ahogyan eddig még egyetlen férfi sem. A nővére egyszer azt mondta neki, hogy már nem léteznek jó férfiak, és ha netán talál is egyet, valószínűleg elérhetetlen lesz. Jordan arra viszont nem számított, hogy pont ő lesz foglalt, amikor találkozik álmai pasijával. Ahogy telnek a napok, Pike egyre nehezebben viseli, hogy Jordan a házában lakik. Nem tud nem gondolni rá, és visszatartja a lélegzetét minden alkalommal, amikor az útjuk keresztezi egymást. Úgy érzi, mintha Jordan és ő összetartoznának. De tudja, hogy nem szabad engednie a kísértésnek. Hogy is tehetné, amikor Jordan a fia barátnője? Ráadásul a lány csak 19 éves, ő pedig 38…

A szerelmük tiltott, de néha a bűnös dolgok okozzák az életünkben a legnagyobb boldogságot…

Szerintem: 

Papíron ezt a könyvet utálnom kellene. Ha van valami, amire allergiás vagyok egy románcban, az a

Tovább
süti beállítások módosítása