Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Shen: Átok

Sinners of Saint 4.

2025. március 12. - BBerni86

Fülszöveg: bane.jpg

Jesse ennyit tud Roman „Bane” Protsenkóról: Pucér szörfös. Megrögzött füves. Csaló, hazug, tolvaj és szemfényvesztő. Abból él, hogy védelmi pénzt szed a gazdagoktól, és a feleségeiket dugja. Éppen ezért lepi meg annyira, amikor nála kopogtat, a barátja akar lenni, munkát akar adni neki, és a legmegdöbbentőbb, hogy mindeközben alázatosnak tűnik.

Jesse sebzett szíve megnyílna, de azok után, amin keresztülment a múltjában, az összes fiút száműzte az életéből. Határozatlan ideig. A gond az, hogy Bane nem fiú, hanem férfi , és Jesse máris zuhan, elbukik, belefullad Bane édes, tökéletes hazugságaiba. Mert Bane számára Jesse – aki éget, mint a tűz, de hideg, mint a jég – csak eszköz egy cél eléréséhez. Üzletet kötött az olajmágnás mostohaapjával, amiben Jesse csak ráadás, egy játékszer, amivel eltölt egy kis időt az úton a hatalom felé. Jesse Carter kemény dió, de Bane-nek megvan a foga hozzá.

Legalábbis ezt gondolja, míg ki nem derül, hogy a sérült burok alatt Jessenek is körmei vannak. És amikor ezek a körmök Bane bőrébe vájnak, a férfi többé már abban sem biztos, hogy ő kicsoda… és hogy képes-e valaha is elengedni Jesset.

Szerintem: 

Eddig ez az a rész, ami a többihez a legkevésbé kapcsolódik. A főszereplő nem a baráti kör tagja, jó egy 10-15 évvel

Tovább

Nothomb: Első vér

elso_ver.jpgFülszöveg: 

Egy ​huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti másodpercekben lepereg előtte az élete?
A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó, hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan szabadságot, amely egy életre megjelöli…

Szerintem: 

Másodszor vett meg kilóra az írónő. Nem gondoltam volna, hogy az

Tovább

Chugong: Solo Leveling 3.

Fülszöveg: solo3.jpg

Jinwoo eddig sikeresen eltitkolta a világ elől rejtélyes és villámgyors fejlődését. Legújabb küldetése azonban komoly próbatétel elé állítja: a raidre ugyanis nem csupán a dupla dungeon incidens túlélői, az ő egykori bajtársai jönnek el, hanem egy elítéltekből toborzott vadászcsapat is, akiket a szövetség egy megfigyelője kísér, Jinwoonak pedig nem csak furfangosságára, de minden erejére is szüksége lesz, ha azt akarja, hogy barátai életben maradjanak.

Eközben egyre gyülekeznek azok, akiknek felkeltik a figyelmét „az emberiség leggyengébb vadászának” váratlan sikerei. Immár nem csak Korea egyik legnagyobb guildje, de egy rettegett S rangú vadász is szaglászik utána bosszúra szomjazva…

Szerintem: 

Három jelentős kalandot kapunk ebben a kötetben – és már meg is jegyzem, hogy ezek a

Tovább

Verne: Grant kapitány gyermekei

A nagy trilógia 1.

grant.jpgFülszöveg: 

Verne egyik legnépszerűbb regénye, annyi más művéhez hasonlóan, a lélek nemességét, a bátorságot és az önfeláldozást dicséri; és e kiváló jellemvonások számára az egész földkerekséget szánja terepül. Mégpedig a szó pontos értelmében: az eltűnt Grant kapitány nyomában a 37. délkör mentén az egész földet tűvé teszik Glenarvan lord, Paganel, a Grant gyermekek és bátor segítőtársaik; elemi csapásokkal, emberi gonoszsággal és vad emberevők veszedelmeivel dacolva három világrészt járnak be, míg végül, már reményük vesztével, hősies útjukat siker koronázza. 

Szerintem: 

Jules Verne izgalmas határon helyezkedik el. Történeteiben általában van egy romantikus regényes – korstílusra értve – és tudományos vetület is. Nem véletlenül emlegetjük azért, mert néha egészen olyan a könyveit olvasni, mintha a jövőbe látott volna.

A Grant kapitány gyermekei is tartalmaz

Tovább

Boie: Telihold volt aznap

Fülszöveg: telihold.jpg

Április 28-án végre Penzbergbe, a bajor kisvárosba is elér a hír: közelednek a felszabadító amerikai csapatok. A városlakók fellélegeznek. A nácik hatalomra kerülésekor elűzött polgármester visszatér, maga köré gyűjti egykori híveit, akik nem hajlandók engedelmeskedni Hitler utolsó parancsának, és megakadályozzák a bánya felrobbantását.
Ez végzetes következményekkel jár. A fanatikus földalatti szervezet, a Vérfarkasok szerint ezek az emberek hazaárulók, és a telihold fényében bosszúra éhes falkákban indulnak levadászni őket.

Születhet ilyen körülmények között őszinte szerelem?

A tizenöt éves Schorsch, annak a nácibarát rendőr őrmesternek a fia, aki Marie bujkáló apját keresi. A fiúnak mindennél fontosabb, hogy elnyerje Marie bizalmát, és amikor a városban elszabadul a pokol, Schorsch-nak döntenie kell, kinek az oldalára áll.

Szerintem: 

Nem is tudom. Ebben a terjedelemben ebből többet nem nagyon lehetett volna kihozni, mégis, maradt bennem hiányérzet.

A kötet egyetlen történetet dolgoz fel, a világháború végéről. Már

Tovább

Kleypas: Cassandra meghódítása

Ravenel család 6.

cassandra.jpgFülszöveg: 

Mindennek ​ára van…
Tom Severin vasútmágnás elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy azonnal kielégítse minden vágyát. Bármi vagy bárki az övé, ha úgy kívánja. Tökéletes feleséget találni egyszerűnek tűnik, és attól a pillanattól fogva, hogy Tom megpillantja Lady Cassandra Ravenelt, elhatározza, hogy megszerzi magának. De a gyönyörű és okos Cassandra legalább annyira eltökélt, hogy csakis szerelemből megy férjhez… s a szerelem az egyetlen, amit a férfi nem tud megadni neki.
Mindennek, kivéve őt…
Severin a legellenállhatatlanabb és legvonzóbb férfi, akivel Cassandra valaha találkozott, még ha a szíve megfagyott is. De ő nem szeretne a mindig győzelemre játszó, könyörtelen ember rohanó világában élni. Amikor egy újdonsült ellenség majdnem tönkreteszi Cassandra jó hírét, Severin megragadja a lehetőséget, amelyre várt. Mint mindig, most is megkapja, amit akar… vagy mégsem? Van egy lecke, amelyet Tom Severinnek még meg kell tanulnia új menyasszonyától.
Sohase becsülj alá egy Ravenelt!
Cassandra kezét ugyan már elnyerte, de a szíve meghódításáért folytatott küzdelem épp csak elkezdődött…

Szerintem: 

Ebből a sorozatból eddig ez a kedvenc részem. Akár a páros, akár a szerelmi szál, de leginkább azért, mert

Tovább

Sacheri: Így szerettelek

Fülszöveg: igy_szerettelek.jpg

Ofelia Fernández Mollé boldog lány, aki házasodni készül, ám élete váratlanul egymással ellentétes érzelmek pókhálójává válik: az élvezet, a nyugtalanság, a boldogság, a bizonytalanság, a félelem és rengeteg bűntudat lesz a sajátja. Nagy lelki vívódások és nehéz döntések árán válik felnőtt nővé, aki sajátos módon néz szembe a körülményekkel.

Ofelia az 1950-es és 1960-as években sok nőtársához hasonlóan, látványos botránysorozat nélkül szakít a családi és a társadalmi elvárásokkal. Nem akar kizárólag háziasszony lenni, nem dolgozik az apja mellett és nem menekül el a szerelmi bonyodalmak elől sem.

Szerintem: 

Utálom a megcsalós történeteket. A szerelmi háromszögekkel is bajom van, de amikor valakik házasságot/kapcsolatot törnek, az zavar. Ez a regény meg halmozza is, amit

Tovább

Fábián: Az utolsó boszorkány történetei 1.

Sárosi Felícia történetei 1.

az_utolso1.jpgFülszöveg: 

1735. ​Az utolsó nagy boszorkányüldözési hullám Magyarországra is elér. Az esztergomi pékmester tizenöt éves lánya, Sárosi Felícia végignézi, ahogy szeretett nagynénjét meghurcolják, majd kivégzik. Halála előtt a szép Sárosi Kata súlyos titkot bíz a lányra… a boszorkányok örökségét.
A Sárosi család Esztergomról Budára költözik egy új élet reményében, ahol Felícia -hátrahagyva szerelmét – csodás és rémséges kalandok sorát éli át: kuruzslást tanul a Gellért-hegy titokzatos boszorkányától, férjével kis kávéházat nyit Bécsben, majd javasasszonyként Mária Terézia bizalmasa lesz.
Közben zajlik a háború az osztrák örökségért, ami Prága felszabadításával és Mária Terézia cseh királynővé koronázásával sem ér véget, és Felícia kötelességének érzi, hogy a maga eszközeivel segíteni próbáljon a szenvedőkön – még akkor is, ha emiatt gyanúba keveredik, és a királynővel lassan kialakuló barátságát is kis híján elveszíti…

Szerintem: 

Az egyik szemem sír, a másik nevet helyzetben vagyok a kötettel kapcsolatban. Ha konkrétabb vagyok, akkor történelmi regényként

Tovább

Tomforde: Szerelem a felhők között

Windy City 1.

Fülszöveg: windy1.jpg

Zanders
    
A chicagói hoki nem teljes nélkülem. Én vagyok a játékos, akit mindenki imád utálni. Tudom, mi a szerepem, és jól is játszom. Hihetetlenül élvezem, hogy a játékidő nagy részét a büntetőpadon töltöm, majd minden este más lány oldalán hagyom el a csarnokot. Amit viszont nem szeretek, az az új stewardess a csapatunk magángépén. Ő dolgozik nekem, és nem én neki, ugye. De erre mindig emlékeztetnem kell. Garantálom, hogy az idény végére könyörögni fog, hogy otthagyhassa a munkáját. De minden egyes utazásnál egyre többet nyomogatom a hívógombot. Vajon azért, hogy őt ugráltassam, vagy itt valami többről van szó?
    
Stevie
    
Évek óta dolgozom légiutas-kísérőként. Azt hittem, már mindent láttam, de amikor a munkám miatt az NHL legbeképzeltebb és -önelégültebb primadonnájával találom magam egy fedélzeten, újra át kell gondolnom a dolgokat. Beleértve azt a fogadalmamat is, hogy nem kavarok újra egy sportolóval… nem számít, milyen idegesítően jóképű. Evan Zanders moderálatlan, könyörtelen, és maximálisan kihasználja, hogy ennyire dögös. Imádja a szerepet, amit játszik, én viszont mindent utálok benne. Mindent, kivéve őt magát. A férfit, aki az álarc mögött lapul…

Szerintem:

Lennének érveim ellene és mellette is. Kb. benne van a zsáner

Tovább

Palotás: Dacszövetség 2.

dac2.jpgFülszöveg: 

Hamburg, ​1903
Egy kora nyári délelőttön Frida éveken át dédelgetett álma egyetlen pillanat alatt köddé válik, csakúgy, mint Katica tiszavirág-életű kapcsolata. A két fiatal egymásba kapaszkodva próbál kilábalni a kilátástalan helyzetből, egyre közelebb engedve magukhoz Sophie-t, akinek feltett szándéka, hogy segít a megtépázott sorsú kisasszonyokon. Ám hamarosan az ő boldogsága is veszélybe kerül, a tény pedig, hogy az apja felfogadja cselédlánynak a kameruni Najumát, csak ront az amúgy is mostoha helyzeten.

Hans Zimmermann azonban továbbra is őrangyalként terelgeti a pártfogoltjait, az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Fridáék munkát kapnak a hamburgi BallinStadtban, a kikötőhöz közel felépített városkában, ahol kivándorlók ezrei várnak arra, hogy hajóra szállhassanak. Különböző kultúrák, vallások és társadalmi rétegek olvasztótégelye ez a negyed, ahol új kihívásokkal kell a sorstársaknak megküzdeniük.

A négy ifjú hölgy útja immáron nap mint nap keresztezi egymást, akarva-akaratlanul hol mentőövet dobva, hol pedig köveket görgetve egymás elé.

Vajon van esélye Frida és Florian szerelmének? Jól döntött-e Najuma, hogy nem utazott vissza Kamerunba? Képes-e Katica elfogadni a Hanza-város szigorú szabályait? Sophie jövője hogyan alakul?

Szerintem: 

Az első megjegyzésem az lenne, mennyire tudta

Tovább
süti beállítások módosítása