Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

K & B Ritchie: Beteged vagyok

Addicted 1.

2024. november 04. - BBerni86

Fülszöveg: addicted1.jpg

Senki sem sejti a félénk Lily Calloway legnagyobb titkát. Miközben mások főiskolai bárokban táncolnak, Lily a fürdőszobába vonul el. Hogy megdugják. Szexfüggése egy éjszakás kalandokba, erotikus kapcsolatokba és olyan helyzetekbe sodorja, amiket később szégyenkezve bán meg. Az egyetlen, aki ismeri a titkát, maga is titkot őriz.

Loren Hale legjobb haverja a whiskeys üvegje. Lily csak második helyre szorul. Három éven át úgy tesznek, mintha együtt járnának, hogy a családjuk ne jöjjön rá a függőségükre. Mesterien értenek hozzá, hogy italosüvegeket és itt-ott felcsípett pasikat rejtsenek el, akik jönnek-mennek a lakásukban.

De miközben egyre mélyebbre süllyednek a szenvedélybetegségükben, úgy kapaszkodnak egyre erősebben ebbe a romboló kapcsolatba, és végre el kell gondolkodniuk, hogy egy igazi közös élet nem jobb-e, mint a hazugság. Féltve őrzött életükbe beszivárognak idegenek és családtagok, és Lily meg Lo az új kihívások nyomán rádöbbennek, hogy talán nem csak a szex és az alkohol rabjai. Az igazi vétek talán éppen a másik.

Szerintem: 

Annak idején jókora hype volt a High School Musical körül. Ahogy ezt a könyvet olvastam, annak a filmnek a 3. része ugrott be. Kifejezetten idegesített, hogy a férfi főszereplő hatalmas tragédiája az volt, hogy nem tudta eldönteni, három elit, Borostyánligás egyetem közül melyikre menjen. Tudtam sajnálni a gondjaiért.

Itt meg kapunk

Tovább

Benyák: Egy forrongó nyár emlékezete

Requiem 2.

reguiem2.jpgFülszöveg: 

Paradisóba beköszöntött az évezred legforróbb nyara. A tavasz tragikus eseményei után a város új vezetés alatt próbál boldogulni. A polgármester székébe az ördögi Vernon Wells kerül, aki vasszigorral nyomja el a polgárok ellenállását.

A szigeten ragadt motorosbanda tagjai, Carmen, Sam és Eli próbálnak a megoldatlan titok végére járni, de nincs könnyű dolguk, mert mindhárman csak egy kis részét ismerik a rejtvénynek, így először is meg kell tanulniuk megbízni egymásban.

Valéria különös képességei továbbfejlődnek a boszorkány Lukréciával töltött hónapok során, és szükségük is lesz az erejükre, mert új ellenféllel kerülnek szembe.

A város Doktora eközben sérülten, félőrült állapotban bolyong a csatornarendszer mélyén − és ezúttal talán őrangyala sem tudja megmenteni.

Szerintem: 

Kezdem látni a rendszert az őrületben. Avagy, most kaptam egy mankót, ami mentén olvasom a regényt.

Ez pedig

Tovább

Benyák: Egy különös tavasz emlékezete

Requiem 1.

Fülszöveg:requiem1.jpg

Létezik egy eldugott, paradicsomi sziget, rajta egy festői szépségű város. Paradiso különleges hely: csak egyetlen híd köti össze a világgal, így békéjét már hosszú ideje nem zavarta meg semmi.

Most azonban egyre több különös jelenség borzolja az ott lakók kedélyét. Az álmos kisváros csendjét négy vad motoros veri fel, miközben rejtélyes alakok formálják a sziget sorsát: az éj leple alatt nyomozó, pestisálarcos Doktor, egy misztikus képességekkel megáldott, fiatal nő és egy vén boszorkány, aki bizarr praktikáival igyekszik megmenteni egy bajba jutott lány életét. A rejtélyes bűncselekmények hálójában pedig hétköznapi emberek vergődnek, mit sem sejtve a közelgő végzetről.

1999-et írunk, küszöbön az új évezred. De Paradiso vajon készen áll rá?

Szerintem: 

Rendben, kicsit beteg vagyok és nehezebben fogott az agyam. De miért volt nekem ennyire

Tovább

St. James: Gyilkos út

gyilkos_ut.jpgFülszöveg: 

1995 júliusa. April és Eddie friss házasokként egy üdülővárosba tartanak nászútra. Éjszaka rossz helyen kanyarodnak le az autópályáról, és a néptelen fasoron megpillantanak egy stoppos lányt. Csak azután veszik észre a kabátja alól csöpögő vért, hogy már beszállt a kocsijukba. Pár pillanattal később vészesen közelítő fényszórókra lesznek figyelmesek maguk mögött, és a lány elhaló hangjára: Sajnálom! Jön! Sikerül lehagyni az üldözőjüket, azonban mire beérnek utasukkal a legközelebbi kórházba, az meghal.

A pár hirtelen a Coldlake Falls-i rendőrség célkeresztjében találja magát. Az Atticus fasoron ugyanis évtizedek óta gyilkolják a stopposokat, a rendőrök tehetetlenek, és végre akad két szemtanú, akik akár gyanúsítottak is lehetnek. April és Eddie tisztázni akarják magukat, és mivel az ő érdeklődésüket is felkeltik a halálesetek, valamint néhány megmagyarázhatatlan történés, nyomozni kezdenek. Hamarosan kiderül, hogy egy természetfeletti erő lépett működésbe, amely nemcsak a környékre látogató fiatalokra jelent veszélyt, de Eddie és April házasságára, sőt az életükre is.

Szerintem: 

A borító és a 'szellem az autópálya mellett' tematika némi előképet már festett, mit várok ettől a regénytől. Ehhez képest több ponton is meglepődtem, amit a regény javára írok.

Az első, hogy

Tovább

Roberts: Hatalom nélkül

Fülszöveg: hatalom_nelkul.jpg

Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.
Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…

Szerintem: 

Eredeti történet már egyre kevesebb van. Nem véletlenül soroljuk trope-okba őket és rengeteg az adaptáció is. Tudom, és néha mégis zavar, ha túlzottan érzem, mivel rokon az adott olvasmányom.

A Hatalom nélkül konkrétan olyan, mintha

Tovább

Mafi: Ne engedj

Ne érints 5.

ne_engedj.jpgFülszöveg: 

Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban.
A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret.
Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen?

Szerintem: 

Hullámzó ez a sorozat. Vagy, inkább az a pontos, hogy nem tudom eldönteni, miért tetszik az egyik része nagyon, míg a másikkal nagyon szenvedek.

Kb. az új sorozatrészek, azok után, hogy

Tovább

Glück: Szarvasok honában

Természet tisztelete sorozat

Fülszöveg: szarvasok_honaban.jpg

 Életének ​nagy részét Glück István a Dráva és a Duna összeszögellésében elterülő Kopácsi-rét peremén, Bellyén élte le. A minden természeti gazdagsággal megáldott vadászterület, bolyongásainak, vadászatainak, természetjárásának színhelye, melyet „Aranytenger"-nek nevezett, a Drávaszög legnagyobb uradalmának volt része. A birtoktest erdei, rétjei, vizes élőhelyei európai hírű vadászterületeknek számítottak. Nagy híre volt a bellyei szarvasnak, amelyről Széchenyi Zsigmond is megemlékezett és hosszan értekezett. A bellyei birtokról, a Kopácsi-rét természeti szépségeiről, a nádasokról, pagonyokról, vizes árterekről és az ott szerzett vadászélményeiről szóló elbeszéléseit igazából nemrég fedeztük fel újra. Éppen akkor, amikor kiéhezetten keressük azokat az írásokat, melyek figyelmünket újból a természet szépségei felé igyekeznek terelni. Éhe van az efféle elbeszéléseknek. Mai olvasója is érzi, hogy varázslatos hangulatúak a megszólalásai. Úgy fogalmaz, ahogyan Assisi Szent Ferenc halála előtt írt, az ószövetségi hagyományokat követő Naphimnuszában vallott a teremtett világ iránti szeretetéről. Glück István írásainak javában, ugyancsak a természetben gyönyörködve, szintén magasztalja és dicséri a teremtett mindenséget. A Teremtőre figyelve, a szent méltatlan utódaként ő is ámulva rácsodálkozik és megörökíti a rét, a mocsár, a ringó nádas, a sűrű erdők világát, lakóit, az évszakok varázslatos változásait. Az összes szépség számára is Isten kezének munkáját dicséri és áldja. El-elsütötte fegyverét, a trófeák előtt ő is fejet hajtott, de a hozzájuk vezető út, az az atmoszféra és környezet, amelyben megszerezte azokat, hasonló élményt jelentett számára. A rétek, nádasok, mocsarak világában való gyönyörködés legalább olyan fontos volt neki, ha nem lényegbevágóbb, mint a vad elejtése. Hozzáértőként hitelesen ír a gazdag dél-baranyai természeti környezetről, elbeszélései hűséges képet festenek egy azóta részben elveszett, összezsugorodott világról. A természetet és élővilágát tökéletesen bemutató, vele harmóniában élő embert ismerünk meg írásaiból. Megkívánjuk, bárcsak vele lehettünk, kísérhettük volna vadászatain, természetjárásain.

Szerintem: 

Mélyen zavarba hozott ez a kötet. De az is lehet, egyszerűen nem értem a

Tovább

Sterling: Átkozott csókok

Ex Hex 2.

atkozott_csokok.jpgFülszöveg: 

Gwyn Jones boldogan él a Észak-Georgia hegyei között megbúvó Sírvölgyben. Anyjával és unokatestvérével, Vivienne-nel nagyon jó csapatot alkotnak, a Boszorkánykonyha nevű boltja remekül megy, és a városka fiatal boszorkáit is sikeresen terelgeti. Elérkezik a halloween, és minden tökéletes, egy dolgot leszámítva: felbukkan Llewellyn ’Wells’ Penhallow, Rhys Penhallow legidősebb bátyja.
Miután Wells boltot nyit éppen szemben a Boszorkánykonyhával, rádöbben, hogy Gwyn személyében veszedelmes vetélytársa akadt.
A versengés hevében elcsattan egy váratlan, szenvedélyes csók, ezért úgy döntenek, inkább távol tartják magukat egymástól, mágikus vonzalom ide vagy oda. Ám a városkába hamarosan titokzatos boszorkánytársaság érkezik, és Gwyn varázsereje fogyatkozni kezd. Nem marad más választásuk: össze kell fogniuk Wellsszel, hogy kitalálják, mi a boszorkányok szándéka, és hogyan szerezhetik vissza a lány bűbájos képességeit, mielőtt túl késő lenne.

Szerintem: 

Még mindig megvan az a furcsa varázsa, amiért szerettem az írónő előző könyvét is – mellesleg ennek a kötetnek az előzményét annyiban, hogy a mostani hősnő unokatestvére abban talált rá a szerelemre a mostani hős öccsével.

Ezzel már el is árultam, hogy egy olyan

Tovább

Shelley: Frankenstein

Fülszöveg: frankenstein.jpg

Mary Shelley tizennyolc évesen, egy lidércnyomás hatására találta ki rémtörténetét egy baráti költői versenyre. A versenyt megnyerte, ezzel pedig teremtménye elindult világhódító útjára.
A hátborzongató, mára már ikonikus történet szerint Victor Frankenstein életet lehel a holt anyagba, ám később megtagadja teremtményét – s ezért a szörny rettentő bosszút esküszik. A kétszáz évvel ezelőtt született mű – amelyet mindenki ismer, de csak kevesen olvastak -rákérdez a tudomány hatalmára, az emberek természetére, céljaira, a világban betöltött helyére, s magára a létezésre is. Bűnhődhet helyettünk más? Az emberiség védelmében sem? Mennyit bír el a lelkiismeret? Vajon ki az igazi rém: a teremtmény vagy teremtője?

Szerintem: 

A történetet millió meg egy feldolgozásból ismertem már. Így nem is tudtam, mit fog ehhez hozzáadni az eredeti regény.

Nos, ami leginkább újdonságként hatott, az

Tovább

On Sai: A háború titka

Vágymágusok 4.

vagy4.jpgFülszöveg: 

Lidérc miatt napvilágra került a sereg legfontosabb titka, és ez olyan eseményláncot indít el, amire nincs felkészülve sem ő, sem Rianna. Az ellenség ezt kihasználva csaknem áttör a falon. Rianna nem nyugszik, amíg ki nem deríti, mi a háború igazi oka, mi keseríti el Delont, és miről hallgat olyan mélyen a király.

Vajon elég az igazságos világba vetett hit, ha a helyzet reménytelen? Igaz-e a jóért jót várj ősi elve? Közben a hercegnek meg kell birkóznia azzal, hogy kedvenc gyógyítója
nem éppen az, akinek gondolta, és eddig az orránál fogva vezette őt. Kettejük hol lágy, hol szenvedélyes kapcsolata újabb fordulatot vesz. Ám most már mindez a nyilvánosság előtt zajlik. Nemesi udvarlások, emlékezetes bálok és egy hímzésminta, aminek titka a győzelem kulcsa lehet.

Szerintem: 

A novellás kötet miatt voltak elvárásaim, de a

Tovább
süti beállítások módosítása