Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Shen: Bajkeverő

Sinners of Saint 2.

2025. február 26. - BBerni86

Fülszöveg: bajkevero.jpg

Ha ​valami romlott és piszkos és szórakoztató – akkor benne vagyok! És ez a lány? Úgy tűnt, igazán szórakoztató lenne megrontani.

ROSIE

Azt mondják, hogy az élet egy gyönyörű hazugság, a halál pedig egy fájdalmas igazság. Igazuk van. Senki sem keltett bennem elevenebb érzést, mint az a pasi, aki állandó emlékeztetőül szolgál arra, hogy a napjaim meg vannak számlálva. Ő az én fényes, tiltott gyümölcsöm. Egy hatalmas illúzió a kegyetlen valóságommal szemben. Ráadásul a nővérem exbarátja. Mielőtt azonban elítélnél, egyvalamit tudnod kell: én láttam meg őt először. Én sóvárogtam utána először. Én szerettem bele először. Tizenegy évvel később pedig besétál az életembe, és egy második esélyt követel. Dean Cole akar lenni az én Bronzlovasom. De az én időm lejár. Nem olyan vagyok, mint mások. Van egy betegségem. Néha én győzedelmeskedem felette, máskor a betegség felettem. A lovagom, fehér lovon, végre megérkezett. Remélhetőleg még nem túl későn.

DEAN

Azt mondják, hogy a legfényesebb csillagok égnek ki a leggyorsabban. Igazuk van. Ez a csaj teljesen felvillanyoz. Pimasz és szarkasztikus, de hatalmas a szíve. Egy olyan világban, ahol minden fénytelen, úgy ragyog, mint a kicseszett Szíriusz. Tizenegy évvel ezelőtt a sors elválasztott bennünket egymástól. Nem fogom hagyni, hogy ez ismét megtörténhessen. Kész küzdelem közel kerülni hozzá, de nem a semmiért nevez mindenki Ruckusnak, vagyis Bajkeverőnek. Rosie LaBlanc hamarosan megtapasztalhatja, milyen az, amikor teljes erőbedobással harcolok valamiért. És a meghódítása minden más győzelemnél édesebb lesz.

Szerintem: 

Ez már egy egészen más élmény volt, mint az előző kötet. Ez is megmarad dark romance szinten, de

Tovább

Zágoni: A csillag és a százados

a_csillag.jpgFülszöveg: 

1944 ​márciusáig Dávid és Péter életébe nem igazán szól bele a háború. De aztán jönnek a tavaszi rendeletek, és ezek hétről-hétre csökkentik a zsidó származású Dávid családjának mozgásterét, míg végül egy csillagos házba kell bezsúfolódniuk. Ennek számos hátránya mellett van egy előnye is: Dávid megismerheti Dobay gróf szókimondó, lobogó hajú lányát, Vilmát.
Míg a Dávid családja egyre nehezebben boldogul, Péterék látszólag zavartalanul élhetnek. De a rendeletek őket is próbára teszik: mernek-e még közösséget vállalnak barátaikkal? És ha igen, meddig? Mert a nyár után következik az ősz, a bombázások sűrűsödnek, a nyilasok pedig egyszer csak átveszik az uralmat, és ezzel beköszöntenek a háború legsötétebb hetei.
Túléli-e Dávid és Péter barátsága, túlélik-e ők maguk az 1944-es évet?

Szerintem: 

Egy eleve rettenetes és iszonytató helyzetet tovább tud súlyosbítani, ha

Tovább

Murinai: Bossa nova

Fülszöveg: bossa.jpg

Két nő, két újrakezdés.
Szex, hűtlenség, útkeresés.
Janka a feleség, Bori a szerető. Akár barátok is lehetnének, azonban most ellenfelek.
Vagy mégsem?
Bossa nova. Tánc, amely lehetőséget ad, hogy szigorú szabályait tartva a résztvevők egyedi mozdulatokkal meg nem ismételhetővé varázsolják azt. Bori és Janka ezt a táncot járja, két különböző életben. Ellátják a feladataikat, működtetik a családjukat, segítik a gyerekeiket, dolgoznak, miközben mindketten érzik, valami hiányzik nekik. De mi? És nem ez az egyetlen kérdés, amire választ keres a regény.
Hogyan lehet megbirkózni azzal, ha egy napon kiderül, megcsal a férjed? Miért lesz egy negyvenes családanya hűtlen? Mi az, ami hiányzik egy látszólag kerek életből?

Szerintem: 

Sokadszor írom, hogy nagyon rühellem a megcsalós történeteket. Olyankor kb. minden szereplőt

Tovább

Hoover: A szív csontjai

a_sziv.jpgFülszöveg: 

A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy jobbra fordulhatna a sora, egy váratlan haláleset után otthon nélkül marad, és kénytelen a nyár végét Texasban tölteni az apjával, akit alig ismer. Beyah csak abban bízik, hogy a nyár hamar eltelik, és sem ideje, sem türelme nincsen Samsonhoz, a szomszédban lakó gazdag, mindig komoly sráchoz. Kettejük között mégis olyan erős a szikra, hogy azt nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a jövőjük az ország különböző sarkába szólítja őket, úgy döntenek, nem lehet köztük több felületes nyári románcnál. Sajnos azonban egyikük sem tudja, milyen örvény les rájuk, és a végén a szívüket talán a mélységbe ragadja.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy Hoover akkor is hat rám, ha a cselekményben van olyasmi, amin morogni lenne kedvem. Egyszerűen

Tovább

Stowell: Egy büntibe küldött isten naplója

Loki 1.

Fülszöveg: egy_buntibe.jpg

Én, Loki a trükkök és hazugságok istene BÜNTETÉSben vagyok. Odin a Földre száműzött, méghozzá egy tizenegy éves fiú testében. Ahhoz, hogy hazatérhessek, vannak feltételei:
1. JÓTETTEKET KELL VÉGHEZ VINNEM (uncsi)
2. ISKOLÁBA KELL JÁRNOM (kegyetlen)
3. EL KELL VISELNEM THORT (gázos…)

És mindezt még ebbe a naplóba le is kell jegyeznem…
Kívánj szerencsét! Vagy ne… Valójában úgysem érdekel a halandók véleménye…

Szerintem: 

Az alapötletet értem, csak nem szeretem. Az se segített, hogy annyira idézi a ropi naplókat. Nem a cselekményben, hanem

Tovább

Holmes: Hogyan öld meg a főnököd

Bevezetés a gyilkosság művészetébe

hogyan.jpgFülszöveg: 

Felmerült már valaha benned, hogy jobb lenne a világ, ha az a személy, aki megkeseríti az életed, megszűnne létezni? Ha igen, akkor irány a McMasters Akadémia – amely Roxfort hangulatát vegyíti Downton Abbey patinájával és a Fehér Lótusz-hotelek luxusával –, ahol a gyilkolás művészetét sajátíthatják el a hallgatók. Ez a „sötét akadémia”, amelynek hollétét még az oda járó hallgatók sem ismerik, egyedülálló oktatást nyújt, a diplomamunkád pedig egy tökéletes gyilkosság végrehajtása lesz az akadémia falain kívül.

Szerintem: 

Az első, hogy én kifejezetten bírtam a humorát. Igen, fekete, de

Tovább

Alexandra: A postamesternő

Fülszöveg: a_postamesterno.jpg

Rebecca egy Sydney-ben elszenvedett botrányt követően kétségbeesetten vágyik a névtelenségre, ezért postamesternői állást vállal egy csendes tengerparti kisvárosban. Ám hamarosan azzal a nyugtalanító ténnyel szembesül, hogy elődje öngyilkos lett.
Aggodalmait tovább fokozza, hogy a nyugodt élethez fűződő reményeit már a kezdetekkor megzavarja a rámenős helyi orvos figyelme, az erőszakos bálnavadász-kapitány nyugtalanító jelenléte, a korrupt megyei titkár és a kisvárosi pletykafészkek is. Ráadásul akarata ellenére felkelti az érdeklődését a hegyfokon lakó rejtélyes férfi, akiről azt beszélik, hogy náci kém volt.
Rebecca hamarosan átlátja a háborgó tenger partján fekvő kisváros szégyenletes, eltussolt titkait, és emiatt életveszélyes játszmákba keveredik.

Szerintem: 

Nem ez a regény fő témája, de kikívánkozik belőlem, hogy mennyire

Tovább

Fawcett: Emily Wilde atlasza a Másvidékről

Emily Wilde 2.

emily2_1.jpgFülszöveg: 

Emily ​Wilde nagyszerű tudós, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját. Kalandjai során a rejtettek számos titkára fényt derített, mint ahogy tudóstársát és korábbi riválisát, Wendell Bamblebyt is leleplezte.

Mert Bambleby nemcsak őrjítően megnyerő férfi, hanem száműzött tündérkirály is egyben, aki mostohaanyja elől menekülve a birodalmába visszavezető ajtót keresi. S amíg nem jár sikerrel, Emily nem áll készen arra, hogy elfogadja a házassági ajánlatát – gyengéd érzései ellenére jól tudja, hogy egy tündért szeretni veszélyes dolog.

Mindeközben Emily új célt is kitűz maga elé: meg szeretné rajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. A kutatásai előkészítése közben pedig Bambleby ismét bajba sodorja, amikor Cambridge-t megszállják a mostohaanyja által küldött orgyilkosok. Kettejükre új kalandok várnak az osztrák Alpok festői vidékén, ahol Emily szerint Bambleby birodalmának ajtaja is rejtőzhet, melynek megtalálása segíthetne a férfinak megmenekülni családja gyilkos cselszövései elől.

Szerintem: 

Elkezdtem barátkozni a sorozattal. Még nem állítom, hogy a szívembe lopta magát, de

Tovább

Fortune: Várlak a tónál

Fülszöveg: varlak.jpg

Fern Brookbanks felnőtt életének túl nagy részét pazarolta arra, hogy Will Baxteren agyaljon. A húszas évei elején mindössze egy napot töltött együtt a bosszantóan szívdöglesztő és idealista művésszel egy véletlen találkozásnak köszönhetően. Az időzítés rossz volt, a kémia viszont tagadhatatlan: minden titkukat és álmukat megosztották egymással, és megfogadták, egy év múlva újra találkoznak. Fern elment a megbeszélt helyre. Will nem.

Évekkel később, harminckét évesen Fern élete kicsit sem hasonlít arra, amit egykor elképzelt magának. Ahelyett, hogy meghódítaná a nagyvárost, édesanyja tóparti panzióját vezeti, hiába fogadta meg hajdanán, hogy erre soha nem kerülhet sor. Az egész hely egy káosz, ráadásul az ex-pasija a menedzser.

Fernnek szüksége van egy tervre – egy mentőövre. Meglepetésére ez épp Will képében érkezik, aki kilenc év késéssel, kezében bőrönddel toppan be, készen arra, hogy segítsen. Talán a férfi az egyetlen, aki megérti, min megy keresztül. De hogyan is bízhatna ebben a drága öltönyös látomásban, aki cseppet sem hasonlít arra a fiatal srácra, akit annyi évvel ezelőtt megismert? Will titkol valamit, és Fern már abban sem biztos, hogy tudni akarja, mit.

Szerintem: 

Nem fájt olvasni, de eléggé bosszankodtam közben. Már a trope miatt – ez éppen az, amit kicsit sem hiszek el és ahogy a borító, a cselekmény is nagyon rózsaszín számomra.

Kezdve azzal, hogy

Tovább

Mai: Az élet napsárga

az_elet.jpgFülszöveg: 

A harmincéves Carli egy marburgi kávéházban dolgozik. Építészmérnöki tanulmányait abbahagyta, mert imádott olasz nagyszülei halála után mély gyászba zuhant, és elképzelése sincs, hogyan tovább: a marburgi közös albérletet nem neki találták ki, és a kávéházban végzett munkája sem éppen telitalálat. Az egyetlen fénysugár az életében a legjobb barátnője, Fritzi.
Ám egy napon minden megváltozik: törzsvendégük, Fabrizio egyik napról a másikra elmarad, és Carlit nem sokkal később az idős férfi végrendeletének felolvasására hívják. Megtudja, hogy Fabrizio örökséget hagyott rá Firenzében. Carli mindent maga mögött hagyva elindul a napsütötte Toszkána szívébe, ahol a kanyargós utcácskákon sétálgatva és az olasz finomságokat kóstolgatva nem csupán a városba szeret bele. Egy napon pedig rábukkan egy régi levélre, és nyomozni kezd…

Szerintem: 

Nagyon kellemes, női regény. Van benne kis szerelem, múlt utáni nyomozás és

Tovább
süti beállítások módosítása