Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Steel: A kastély

2025. április 01. - BBerni86

a_kastely.jpgFülszöveg: 

Winona ​Farmington mindig arról álmodozott, hogy az egyetem elvégzése után elköltözik otthonról, az unalmas kis michigani városkából. De az élet közbeszólt, és ő lehorgonyzott egy olyan munkahelyen, ahol kreativitását nem becsülik, és egy olyan férfi mellett, aki csak a testét szereti. Harmincnyolc évesen már kezd beletörődni, hogy az álmodozás nem neki való, és vigasztalódásképpen egy hihetetlenül népszerű tévésorozat, az 1920-as évek Angliájában játszódó Beauchamp Hall világába menekül.
Ám amikor egyetlen nap történései megszakítják életének lélekölő monotóniáját, rádöbben: itt az ideje, hogy változtasson. Egy hirtelen elhatározással elutazik abba az angol kisvárosba, amelynek kastélyában kedvenc sorozatát, a Beauchamp Hallt forgatják. Elbűvöli a hely, az ott élő emberek, és összebarátkozik a stábtagokkal is, aminek köszönhetően végre kamatoztathatja alkotó- és szervezőkészségét.
Egy kibontakozó szerelem és az ígéretes szakmai előmenetel hatására Winona sokkal tovább marad a történelmi kisvárosban, mint azt korábban gondolta…

Szerintem: 

Most már tudom, milyen, amikor egy Downton Abbey-rajongó fan fiction

Tovább

Faizal: Lángvadászok

Arawiya homokja 1.

Fülszöveg: langvadaszok.jpg

Amikor ​egy nő öl, emberéletek menekülnek meg a haláltól, és emberek halnak meg amiatt, hogy egy bizonyos férfi él.

Zafira, a Vadász, magát férfinak álcázva az elátkozott Arz erdőbe merészkedik, hogy élelmet szerezzen a népének. Nasir a Halál Hercege, aki legyilkolja azokat, akik elkövetik azt az ostobaságot, hogy szembeszállnak apjával, a szultánnal. Ha Zafiráról kiderülne, hogy lány, minden szerzeményét elutasítanák. Ha Nasir kimutatná az együttérzését, az apja a lehető legbrutálisabb büntetésnek tenné ki. Mind Zafira, mind Nasir Arawiya királyságának legendái – de egyikük sem akar az lenni.

Háború készülődik, és az Arz napról napra egyre közelebb kúszik a Birodalomhoz, mindent árnyékba borítva maga körül. Amikor Zafira arra vállalkozik, hogy felkutasson egy elveszett amulettet, ami visszaállíthatja a mágiát balsorsú világában, és megállíthatja az Arzot, a szultán Nasirt küldi ellene: neki kell megszereznie az amulettet, és megölnie a Vadászt. Azonban az útjuk során feléled egy ősi gonosz is, és a küldetésük vágyott jutalma nagyobb veszélyt jelenthet rájuk, mint azt el tudnák képzelni.

Szerintem: 

Az első benyomást a külcsín tette. A kiadvány

Tovább

Christie: Baljós tavasz

baljos.jpgFülszöveg: 

„- Na, nem várhatja el mindenkitől, hogy olyan ragyogó ötletei támadjanak, mint magának. Magából zseniális gonosztevő válhatott volna. Egyéb észrevétel, M. Poirot?”

Vadonatúj válogatás Agatha Christie tavasszal játszódó novelláiból! A napok egyre hosszabbak és melegebbek, az éjszakák rövidülnek… elő a nyugággyal, üljünk ki a kertbe a műfaj koronázatlan királynőjének történeteivel. Kibújtak a virágok, sétára csábítanak a vidéki ösvényeken, de egyszer csak eltölt minket valami baljós érzés. Gyilkosság szaga száll a levegőben? Óvakodjunk hát, ha világvégi házikóval, lopott kincsekkel vagy bosszút forraló emberekkel kerülünk szembe! De ha ott van velünk Miss Marple, Hercule Poirot, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite, Tommy és Tuppence vagy épp Parker Pyne, akkor biztonságban leszünk.

Szerintem: 

Ahogy az előzőek is, a külcsín tökéletes. Tavaszi, szépen kidolgozott, remekül illik a polcon a korábbi tematikus kötetek mellé. Igazság szerint tartamban is.

Vagyis, amit ezekről az Agatha Christie novellás könyvekről el tudok mondani, az mind igaz a

Tovább

Barker: Az orgyilkosok vére

Megsebzett birodalom 2.

Fülszöveg: az_orgyilkosok2.jpg

„Ha meg akarsz menteni egy királyt, ölj meg egy másikat”

Dongalábú Girton, az orgyilkos és mestere évekig tartó száműzetés után a menedék reményében térnek vissza Maniyadocba, de a halál, mint mindig, most is ott lohol az egykori tanítvány nyomában.

A háború felperzselte az egykor virágzó tartományt, még veszélyesebb hellyé változtatta, ahol az emberevő vadállatok, az eszüket vesztett, gyilkos nememberek hordái és az uralomért vetélkedő három önjelölt király áll szemben egymással – egyikük Girton régi jó barátja, Rufra.

Az orgyilkosnak a szüntelen harcok közepette egyszerre kellene elkapnia a barátja életére törő merénylőt és megmentenie élet és halál között lebegő mesterét. Ráadásul eközben egy pillanatra sem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a legkönyörtelenebb és legpusztítóbb ellenség a saját bőre alatt rejtőzik…

Szerintem: 

Az a kis plusz hiányzott, már jobban, mint elsőre. Az a kis valami, amitől

Tovább

Barker: Az orgyilkosok ideje

Megsebzett birodalom 1.

az_orgyilkosok1.jpgFülszöveg: 

Dongalábú Girton a birodalom egyik legjobb orgyilkosának ígéretes tanítványa, bár még csak tanulmányainak elején jár. Ám legutóbbi küldetésük a szokásostól merőben eltérő kihívás elé állítja őt és mesterét: ezúttal nem elvenniük, hanem megóvniuk kell egy életet. Valaki, vagy inkább valakik meg akarják gyilkolni a trónörököst, Girtonnak és mesterének pedig le kell lepleznie az árulót, és meg kell akadályoznia a herceg halálát.

A hazugságok fojtogató légkörében vergődő kastély falai között Girton olyan barátokra lel, akikre sohasem számított, olyan dolgokért kell felelősséget vállalnia, amikért sohasem akart, és egy olyan összeesküvésbe csöppen, amely akár az egész királyságot romjaiba döntheti.

Mindeközben a talajt rettenetes mágia mérgezi, titokzatos erők ébredeznek és az orgyilkosoknak szembe kell nézni a ténnyel: könnyen lehet, hogy hamarosan a nemesek áskálódása lesz a legkisebb bajuk…

Szerintem: 

Még nem az a nagy epikus fantasy, amit hónapokig emlegetek, de megvolt azért

Tovább

Greenwood: Holtomiglan-holtodiglan

Fülszöveg: holtomiglan.jpg

Hogyan találjunk meg egy pasit tíz nap alatt?

Amikor az egyedüllétre berendezkedett Delphie egy hamburgerfalatka okozta fulladás miatt a túlvilágon találja magát, azt gondolja, ennél váratlanabb fordulat már nem következhet a számára. A bizarr helyszínen azonban belebotlik a legdögösebb férfiba, akit valaha is látott, és akiben minden bizonnyal megtalálta a lehetséges lelki társát.

Az idillnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor valaki beront, és végzetes hibára hivatkozva visszaküldi a férfit a földre. A kétségbeesett Delphie kap egy második esélyt: ő is visszatérhet az élők sorába, ha tíz napon belül eléri, hogy a titokzatos idegen önszántából megcsókolja. Ahhoz azonban, hogy megtalálja a férfit egy milliók lakta városban, Delphie-nek a szívére kell hallgatnia, és meg kell tanulnia segítséget kérni…

Szerintem: 

Hol is kellene kezdenem? A helyzet az, hogy ez megint egy olyan könyv, amiben volt, amit nagyon szerettem. De – utána mindig

Tovább

Pevel: Ambremer titkai

Csodák Párizsa

ambremer.jpgFülszöveg: 

Az urak kackiás bajuszt és keménykalapot viselnek; a hölgyek fűzőt, szoknyát, alsószoknyát és gombos csizmát. Mostanra már csillogó automobilok pöfögnek a fiákerek mellett a nagy körutakon a Haussmann-épületek árnyékában. Ám ez mégsem egészen az a Párizs, ahogyan mi emlékszünk rá a boldog békeidőkből: az Eiffel-tornyot bűvös fehér fából ácsolták, a Szajnában szirének lubickolnak, manók bújócskáznak a vincennes-i erdőben, szárnyas macskák diskurálnak a filozófiáról és egy metróvonal vezet egyenesen a Tündérvilágba.

Louis Denizart Hippolyte Griffont, az Azúr Mágusrend tagja egy gyilkosságsorozatba keveredik, miközben épp megbűvölt tárgyak illegális kereskedelmének ügyében nyomoz. Szinte elpusztíthatatlan, életre kelt vízköpőkkel és egy nagyhatalmú mágussal a nyomában, Griffont kénytelen Isabel de Saint-Gil, egy renegát tündér segítségéhez folyamodni, akit legnagyobb sajnálatára túlságosan is jól ismer…

Üdvözlünk A Csodák Párizsában!

Szerintem: 

Ezzel a kötettel találtam egy újabb olyan könyvet, amelynek nagyon szerettem a

Tovább

Christie: Nem csalás, nem ámítás

avagy: Tükrökkel csinálják

nem_csalas.jpgFülszöveg: 

Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nem csak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben, és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi, és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne?

Szerintem: 

Jól szórakoztam ezen a regényen. Különben és újabban Miss Marple szimpatikusabb, mint

Tovább

Péntek: Bárhová mennél

Fülszöveg: barhova.jpg

Az ​élet sosem a tervek szerint alakul, hanem ahogyan a sors elrendeli.

Habár már közelít a negyvenhez, Katie Collins nem gondolja, hogy célba ért volna. Washingtoni munkája a külügyminiszter sajtós csapatában minden energiáját felemészti, és bármennyire is küzd az elismerésért, csupán még több feladat és teher a jutalma. Ami pedig a jóformán nem létező magánéletét illeti, annak is köze van a hivatalhoz, mivel nőcsábász főnöke munkaidőn túl is szívesen keresi a társaságát.

Katie tudja, hogy élete nem a helyes irányba tart, és kezd is belefáradni. A kiutat azonban nem találja. Ám amikor egy nem várt családi eseményt követően Írországba kell utaznia, úgy érzi, a fojtogató mindennapokból kiszakadva talán sikerül levegőhöz jutnia. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy mennyire elbűvöli a sziget különleges atmoszférája, a varázslatos táj, a vidék nyugalma, a helyiek kedvessége – és nem utolsósorban egy szexi csapos.

Az aprócska óceánparti falu sorsfordító találkozások, izzó vágyak, szenvedélyes érzelmek, szívet tépő pillanatok, fájdalmas emlékek helyszíne lesz, ahonnan a kéthetes utazása végén Katie már más emberként távozik. Feltéve, ha nem marad ott örökre.

Szerintem: 

A szerző előző történeténél jobban tetszett, de

Tovább

Kondor: Az utolsó magyar akcióhős

Második Magyar Köztársaság 3.

az_utolso_magyar.jpgFülszöveg: 

1968 ​decemberében Nemes Albert bíróság elé juttat egy piti betörőt, ám igencsak meglepődik, amikor kiderül, hogy a bűnöző Afrikában volt zsoldos katona, mi több, köze lehet az évtized legjelentősebb, azóta is tisztázatlan politikai merényletéhez, Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár hét évvel korábbi meggyilkolásához. Valakik vadásznak az egykori zsoldosra, és azzal fenyegetik, hogy kilencéves lányán állnak bosszút helyette. És nagyon úgy fest, hogy Nemes az egyetlen, aki biztonságba helyezheti a kislányt.

A detektív-főfelügyelő egykori partnerével, Gostival veti bele magát az összeesküvés-elméletek és nemzetközi kapcsolatok zavaros labirintusába, hogy a szálakat követve olyan, perdöntő bizonyítékok közelébe jusson, melyek még a fondorlatos Kádár János rendőrkapitány számára is hatalmas jelentőséggel bírnak. Nemes türelmét és kitartását az európai nagyhatalmak közti játszmák teszik próbára, miközben két nő között őrlődik, ráadásul az anyja újdonsült udvarlója is különleges kéréssel fordul hozzá…

Szerintem: 

Kondor és a regény világépítése még mindig lenyűgöz. Ahogy a 'mi lett volna, ha' és a történelmi személyek másként megjelennek,

Tovább
süti beállítások módosítása