Sorozatgyilkosos, szektás, nyomozós.

Amikor Tizi kérdezni kezd, karácsonykor, a nevelő apja elmondja neki saját történetének egy részét: Jim Hopper megjárta Vietnámot, túl kellett jutnia azon, amit ott látott. A feleségének és a kislányának hála ki tudott tartani, és kezdeni valamit az életével. Nyomozó lett, New Yorkban, a gyilkossági osztályon. Új társat kapott Rosario Delgado személyében. Hamarosan egy nagy ügy közepébe csöppentek. Három holttest is előkerült, ugyanazzal a módszerrel végeztek velük, és mindegyikük testére egy sátánista jelképet festettek. Az utolsó áldozat ráadásul ügynök volt, így a szövetségi iroda is bekapcsolódott a nyomozásba. A szálak egy szektavezérhez vezettek, akinek nem lehetett a közelébe jutni. Jim bevállalt egy veszélyes küldetést, hogy még azelőtt elkapják a férfit, mielőtt a Viperák nagyobb kárt okoznak.

A Stranger Things már olyan franchise lett, hogy számon se lehet tartani, mi minden tartozik a neve alá. A könyvekkel azért még próbálkozom, és már magyarul is olvasható a második hivatalos Stranger Things regény.

A középpontban Jim Hopper áll, de egészen másképpen, mint ahogy megszokhattuk. Azt az énjét, akit a sorozatból ismerünk, csak beköszönni látjuk, a keretben. Mert az a szín, amit a sorozatból ismerünk, ahogy El (Tizi volt a könyvben, ahogy a sorozat szinkronos verziójában is, de mivel angolul néztem, nem akar ráállni az agyam) nevelőapja lett, csak azért kell, hogy valamiképpen indokolja, ez a krimi hogyan kapcsolódik a Stranger Things univerzumba. Erőltetettnek is éreztem, ahogy beszélteti a szerző a két karaktert. Rendszeresen megszakítja a krimit a kettős beszélgetésével, melyekben El annyira gyereknek és naivnak tűnik, hogy a fejem fogtam fájdalmamban. Annyira naiv, mint e párbeszédekben, El soha nem volt.

A múltból megismert Jim boldog ember, aki megtalálta a helyét. Család, hivatás, minden a helyén. Abszolút szerethető és pozitív figura, akinek szerető családot is írtak. Nagyon szép és jó, már-már bántóan. Némi árnyalás nem ártott volna, de ez nem is az a regény, amelyben mélyen próbálnák megfogni a karaktereket. Hiába vonultat fel új szereplőket, mint Delgado, nem lettek eléggé élőek.

Korrekt, de nem kiemelkedő krimi, gyilkossági nyomozással, majd bandába beépüléssel. Talán lehetett volna izgalmasabb, úgymond látványosabb, de rendben így is. A szerző szépen levezeti, hogy rakják össze a történetet és miképpen erednek a bűnösök nyomába. Mellette igyekszik belevenni a sorozat jellemzőjét, hogy valakivel orvosi kísérletek miatt történik valami, ami megváltoztatja. A címbeli sötétség fejedelme – és ezért jó a cím – ehhez kapcsolódik hozzá, és megmutatja, hogy mit tesz valakivel egy háború, és az orvosi kísérletek, amelyeket ott folytattak le. A gonosz nem magától érkezik ebben a történetben sem, kellett hozzá pár kormánytag, akik a tökéletes katonán dolgoztak.

Miért nem tetszett igazán mégsem? Nem éreztem úgy, hogy bevállalósan nekimentek volna a témának. Mi történt pontosan, milyen következmények lettek? Erőltetett is, hogy valaki ilyen okból legyen szektavezér – csak hogy legyen még egy kapaszkodó az anyasorozathoz.

Kiérezhető, hogy mai témákat is igyekeztek beletenni, ha itt egy más korszakba is tették bele a problémát. Delgado küzdhet a kettős mérce ellen: nem elég, hogy nő egy férfias szakmában, még kisebbségi is. Rárímel a korunkra, ami ad is neki, de erőltetettnek éreztem ezt is. Talán, ha több mindent ki sikerült volna hozni belőle…

De aki szereti a krimiket és a Stranger Things világát, el lesz vele. Korrekt, csak nem jó.

Christopher: A sötétség fejedelme – Mint krimi: 65% hagyományos krimi, de az alaptörténetbe bekapcsolása erőltetett lett.

Szubjektíven: 55% ha nem Stranger Things regény lenne, tetszett is volna. Többet vártam.

Szerelembe eső, esküvőt meghiúsító, családi titkos.

Három fiú, féltestvérek, akik egy napon születtek, de más anyáktól, még gyermekként fogadalmat tettek. Herceg apjuk, akinek csak ők voltak a gyermekei, egyiküket örökössé tenné – ők pedig megígérték, bárki is lesz a herceg, nem lesz családja, hogy vele apjuk családja megszakadjon. Ketten megszöktek a mostohahúgukkal, a harmadikból herceg lett. Felnőtt férfiként pedig bejelenti, hogy nősülni akar és családot alapítani. Ekkor fedik fel maguk a rejtőzők, mert Devon, akit az éjszakában Devil néven ismernek, bármire kész, hogy meggátolja fivére terveit. Kiszemel egy vénlányt, akinek megígéri, hogy segít neki, hogy Ewan feleségül vegye. Cserébe majd csak egy dolgot kér, ha már a lány lady lesz. Felicity beleegyezik, ám nagyon hamar rádöbben, hogy a titokzatos, a törvény sötét oldalán mozgó Devil sokkal jobban tetszik neki, mint a jól fésült herceg.

Sok jót erről a regényről nem fogok tudni írni. Végig volt egy olyan érzésem, hogy ezt a történetet már ismerem. Önálló ötlet nem nagyon akadt benne, és szokás szerint a történelem sem kapott szerepet benne.

Kezdjük talán ezzel. A történelem nagyon halvány díszlet. A nemesi címek, bálok miatt van jelentősége, de csak a kornak és a társadalmi szokásoknak, a tényleges korszak nem jelenik meg benne. Azt sem tudni, ki a király éppen, nincs benne történelmi személy, de még egy nevezetes esemény sem. Magát a korszak leírását sem éreztem hitelesnek: a történet végén Felicity a családja beleegyezésével lesz Devon felesége, aki nem elég, hogy alvilági figura, még fattyú is. Felicity viszont egy grófkisasszony. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármi realitása lenne a happy end történetüknek.

A romantika viszont a zsáner hagyományait követve megvan benne. A megismerkedés, szerelembe esés, ostobaság miatti szakítás, majd a békülés a nagy gesztussal és még nagyobb happy end. Vannak szópárbajok, egy ponton elindulnak a szenvedélyes pillanatok is, Devon és Felicity története ugyanazokból az elemekből épül fel, mint oly sok nyálregény páré. Akinek csak a szenvedély, meg két szép ember románca kell, itt megtalálja a számítását.

Stílusában is pont olyan negédes szerelmes, mint oly sok románc romantikus lelkületűeknek.

Ami engem zavart, hogy mennyire nem jön össze Devon motivációja a történetben. Már az is zavaros, hogy Felicity megrontása hogyan gátolná meg Ewant, hogy örököse legyen. Olyan idióta a terve eleve, és a lánynak beígért leckék is semmilyenek. Ewan csak elő akarta őket csalni, inkább az ő terve működött. Devon, annak ellenére, hogy alvilági kiskirály, olyan csak gondolkodásmódjában, mint egy sértett gyerek. Még egy hiba a tervben: ő megnősül, Felicity meg családot is akar. Akkor máris lesz az apjának unokája – így máris vége az apai vérvonal megszakításának.

De hogy mennyire vakok abban is, mit akar a másik igazán! Devon és Felicity története nem tudott lekötni, én jobban együttéreztem Ewannel, aki láthatóan a szerelmét akarja visszakapni. Miért nem látják ezt meg a többiek? Annyira egyértelmű! Fogadunk, hogy mindenre van egy jó magyarázat, csak eddig senki nem vette a fáradtságot, hogy meghallgassa őt is, csak futottak előle? Úgyhogy, a fő szál, a Felicity – Devon történet tipikus, ismerős és pár szócsatát leszámítva unalmas, de Ewan története érdekelne.

Tipikus, tucat kosztümös romantika, de trilógia lesz. A következő részt Beast/Whit párra lelése lesz. Kár, hogy pont Grace és Ewan marad a végére…

MacLean: A Lepke és a Láng - Mint történelmi romantikus: 50% a románc teljes, a történelem semmilyen, a konfliktus mű.

Szubjektíven: 30% a főszereplők története nem tudott lekötni, de a háttérszál érdekelne.

Az alábbi sorozatok (krimi mind, lehet legközelebb másféle zsáner lesz) állítsuk növekvő sorrendbe – a rendezési elv: hány kötete jött már ki magyarul?

A: Baldacci: John Puller sorozat

B: Robb: Eve Dallas sorozat

C: Child: Jack Reacher sorozat

D: Falk: Franz Eberhofer sorozat

E: Adler: Q ügyosztály sorozat

Megoldás: Tovább!

Villa titkát kutató, romantikus, barátnős, utazós.

Caroline egy ideje szervezi a római utazását. Egy villa hírét hallotta, ahol van egy szökőkút és egy szobor, ahol lakva esélyt nyersz, hogy megtaláld az igaz szerelmed. Egy helyi legenda is fűződik hozzá. De mi az igazság? A nőnek sikerül ott kibérelnie egy lakást, és nagy cikket készül írni belőle, miközben egy 20 éve nem látott, Rómában élő barátnőjével is felveheti a kapcsolatot. Még akkor sem dönt másként, amikor a továbbra is Barcelonában élő Tom nehezményezi, hogy a nő inkább Rómába megy, minthogy hozzá repüljön. Caro különben is mereng, hogy a jónak gondolt kapcsolata mennyire bírja a távolságot. Julia lelkesen vezeti közbe, és a lakásba is beköltözik vele. Caro itt felfigyel egy különös lakóra, aki az agyára megy. Julia pedig megismerkedik egy férfival, aki lehetséges jelölt letelepedéshez és családalapításhoz. Miközben szembenéznek magukkal, a vágyaikkal, a Szerelemház titkához is közelebb kerülnek.

Caroline Wood sorozata második kötetében tért vissza, de nem olyan érzésem volt, ahogy olvastam a regényt. Nem is annyira a karakter miatt, hanem mert igazából ez a nyitánya a sorozatnak, amit R. Kelényi a hősnő köré írt. Itt jön a koncepció, amire a következő regényeket fel tudja majd fűzni. Folytatás valamennyire, de egyben reboot is.

Caroline ugyanaz a nő, akit korábban megismertünk, talán kicsit stabilabbnak gondolta az életét, mint az előző kötetben. Szereti a párját, szereti a munkáját és megvannak a tervei. A kötetben azonban jönnek a konfliktusok, és a biztonságérzete elszáll. A szerelemben, a munkájában is jönnek az új kihívások.

Ő már olyan nő, aki nem akar választani. Kell neki a szerelem, de a karrier is. Ő nem rohan Barcelonába, amikor Tom hívja. Nem is vagyok biztos benne, hogy igazából családot és letelepedést akarna. Jobban együtt tudtam érezni a barátnőjével, Juliával, aki sokkal tudatosabban él és keresi az embereket, akikkel meg akarja osztani a napjait. Caro hozzá képest még a helyét keresi. Nem is tudom, talán az nem volt nekem szimpatikus, hogy Caro már 36, de most akar sok mindenbe belekezdeni? Nem egyszer inkább éreztem a dolgait egy huszonéveshez illőnek, nem egy erős harmincas nőnek.

Persze, értem, miért nem érhet biztos révbe. Akkor miről szólna a sorozat? Azért kicsit sajnálom, hogy fel kellett nyitni a korábban zárt szálakat és új konfliktusokat beletenni. Majd olvasom tovább, aztán kiderül, megérte-e.

Ez a kötet nekem még inkább volt chick-lit, mint krimi. Caro részéről folyamatos az érzelmi ingás, hogy mit kellene kezdenie a szerelmi életével. Mondjuk, gyanús, hogy van itt egy férfi, aki felé csábul – még ha azt is mondja, hogy irritálja és zavarja. Az már a vonzalom első foka. Ahogy a karrier kapcsán is vannak kérdések, főleg a végére. Többször van szó családról és barátságról. Az különösen tetszett, ahogy barátnők, akik 20 éve nem találkoztak személyesen, olyan könnyen felveszik a fonalat most. Több mindenbe bele tudtam élni magam, mai regény mai hősnővel, de Caro egyelőre nem az a hősnő, akivel könnyen azonosulnék.

A ház rejtélye, az inkább csak laza keret. A végére kapunk magyarázatot, de rossz krimi módjára az idézőjeles gonosz tart nagy előadást és magyaráz el mindent. Nincs rendes nyomozás, és az ügy maga is szerelmi téma köré épül. Mondjuk úgy, nem értettem, miért kap majd annyira rá az új tulaj, hogy sorozatot is szeretne ilyesmikből.

Roppantul érdekel, mi lesz ebből, úgyhogy folytatjuk Hollywoodból.

R. Kelényi: Róma, Róma – Mint női: 70% kis rejtély, kis románc és közben egy nő fejébe is beleláttat az írónő.

Szubjektíven: 65% szinte ez a sorozatnyitány. Nekem kicsit alapozó, még furcsa az iránya.

Cím: Jön a vadász, meglátja

Szerző: Julija Jakovleva – magyarul ezzel a kötettel kezdünk tőle. Kint különben sikeres sorozat lett, és bízom benne, ha jó és közönségére talál, magyarul is kapjuk majd a további részeket.

Műfaj: történelmi, krimi

Cselekmény: Vaszilij Zajcev nyomozó az 1930-as évek elején Leningrádban igyekszik végezni a munkáját. Egy különös gyilkost kellene elfognia: teátrális pózba állítja az áldozatait, beöltözteti őket. A helyzetet nehezíti, hogy az emberek nem szívesen működnek együtt, nem akarnak vallomást tenni, mert félnek a fekete autótól, ami bármikor jöhet értük.

(Roppantul érdekel is, hogy ez a szereplő az a Zajcev, aki mesterlövész lesz a világháborúban?)

Várható megjelenés: ősz elejére van tervben a Helikonnál. (A magyar borító jobban is sikerült, mint ami oroszul jutott a sorozatnak.)

Családos, új otthonra találó, megváltozó.

A kis Cedric Errol boldog gyermekként nő fel az Államokban. Tudja, hogy az édesapja angol és katona volt, akire már alig emlékszik – túl kicsi volt, amikor egy betegségben elvesztették. Az édesanyja neveli, akit a fiú, apját utánozva Szívemnek szólít és aki igyekszik jó emberré nevelni a gyermekét. Cedric jó szívű, élénk, mindenkinek segíteni akaró kisfiú. A világuk akkor fordul nagyot, amikor Cedric utolsó életben levő nagybátyja is meghal utód nélkül. A családban Cedric az utolsó fiú, és a nagyapja maga mellé akarja venni – megismerni, ki lesz az örököse. Bár amerikai menyére máig nem kíváncsi, miatta tagadta ki a fiát is, de a gyerek érdekli. A kis család útra kel, és Cedric megismerkedik mogorva, keményszívű nagyapjával, akit a kisfiú hamar levesz a lábáról. Az öreg lord az unokájától tanul meg szeretni és jobb embernek lenni.

Frances Hodgson Burnett három nagy gyerekklasszikusából ez a második, amiről mesélek. (A titkos kert volt az első.) Külön történet, nincs összefüggés sem, de ugyanazokat az értékeket hordozza ez a regény is.

A cím nagyon tömören megfogalmazza, miről fogunk olvasni. Egy kisfiúról, aki a semmiből hirtelen gazdag nemes lesz. Akár romantikus regény alapanyag is lehetne, könnyen tovább is lehetne gondolni a történetet, de ez nem az a sztori.

Itt egy nagy konfliktus van a középpontban: az öreg lord elvakultan kitagadta a fiát, mert az szerelemből nősült. Keményen ragaszkodik a maga igazához, és a lord messze nem egy jó ember. Zsugori, mogorva, magának való. Cedric az ő esélye arra, hogy megváltozzon – amivel nem csak a környezetének lesz jobb, de neki is. Így bár a címben Cedric van, igazság szerint neki nem kell változnia, csak alkalmazkodnia az új körülményeihez, amiket a kora miatt igazán fel sem tud fogni. Az öreg viszont teljesen más ember a történet végén, mint az elején.

Burnett jó emberekről mesél nekünk, és még a negatív szereplőkbe is kever valamit, amivel enyhíti az alakjukat. A lord megjavul. A pénzéhes amerikai asszony, egy másik fia alkalmi kapcsolata, humorosra van megírva. Cedric és az anyja, az amerikai barátaik mind jóravaló, és nemes emberek.

Burnett velük húzza alá nagyon erőteljesen az üzenetét. Az ember akkor lehet igazán boldog, ha megtanul adni is. Szinte Dickens mellé lehetne tenni, ahogy Scrooge megtanulta karácsonykor ugyanezt a leckét.

Kellemes, napfényes olvasmány, és az egyetlen feszült ponton, amikor Cedric öröksége veszélybe kerül, Burnett ott is a pozitív értékeket emeli ki. Ahogy a barátok mennek segíteni, ahogy a nagyapa ragaszkodik az unokájához és Cedric azt is kimondja, hogy ebben az egészben nem a vagyon volt a lényeg. Ha a nagyapja az élete része marad, akkor neki teljesen mindegy, hogy lord lesz vagy sem.

De nem a mese, nem is a regény emberbaráti oldala, ami a varázs titka. Részben Cedric személye, aki annyira angyali, hogy az már nem is igaz. Részben viszont az a nagy és mély szeretet, ami az anyjához, majd a nagyapjához fűzi. Ha egy másik filmet idézzek ide, akkor a titok annyi, hogy szeretni kell és szeretve lenni jó. Minden erről szól, mindennek ez a célja itt, és Burnett megmutatja, amikor tényleg szeretnek és szeretve lenni jó. De olvasni is jó róla.

Érthető, egyszerű, könnyed – talán a mai igényekhez túl egyszerű is, de megvan a hatása.

Hodgson Burnett: A kis lord - Mint gyerekkönyv: 85% pozitív üzenet, szeretnivaló szereplők, kellemes hangulat a végéig.

Szubjektíven: 90% egyszerűen csak jó olvasni, és hinni, hogy így is lehet élni, igazából is.

Kisvárosi, rendőrös, gyerekek gyilkosát kereső.

Lottie Parker körül továbbra sem ülnek el a dolgok. Bár a lakásgond megoldódni látszik: a majdnem sógora szinte ingyen biztosít a családnak egy házat. De a soha nem ismert féltestvére a nyomába ered, és Boyd is nehezen viseli, hogy a nő nem akar tőle komolyabb kapcsolatot. A fia, Sean pedig egy olyan környékbeli fiúval barátkozott össze, aki sötétséget áraszt magából, és Lottie eltiltaná tőle, ha lenne egy indoka a megérzésén túl. Pont ők ketten találnak meg egy holttestet a tóban, amikor horgászni mentek. A kisbaba ég újszülött volt, és a lehetséges anyja kiszökik a kórházból. Majd a 11 éves Mikey holtteste kerül elő: a fiút megfújtották, virágok közé fektették. Nem ő az utolsó áldozat, és a boncolás további rémségeket fed fel. Lottie a családért, a gyilkos miatt is aggódhat.

Patricia Gibney eddig sem arról volt ismert, hogy laza krimiket ír. Elég durva visszaélésekről mesélt a Lottie Parker sorozatban eddig is, és most újfent sikerült elborzasztania a történetével. Pedig nem plasztikus és realisztikus krimit ír…

Alapvetően a nyomozást követjük nyomon, és Gibney nem hozza személyes közelségbe az áldozatok kínjait. A baba, a két fiú – egyik szemszögét sem kapjuk meg, nem élteti át velünk a szerző a kínjaikat. Jobb is így, mert az is elég minden életkedvem elvételéhez, ahogy a boncnok finoman közli, mi történt. Mennyi brutalitást fejezhet ki az, hogy külső és belső lágyszöveti sérülés? A szülőknek majd nyersebben kell elmondani, hogy megértsék.

Gibney pörgeti az eseményeket, és fokozza a súlyos hangulatot, hogy a gyilkos aktív a történetben. További áldozatokra les, és az idővel kell versenyt futni. Beszélgetnek, nyomokat keresnek és értelmeznek, kutatnak. Folyamatosan jutnak egyre közelebb a gyilkoshoz, miközben már egy harmadik élet lesz a tét.

Tetszett az, hogy egy olyan gyermeke kerül közelebb Lottie-nak, aki eddig kevesebbet szerepet kapott, mint a lányok. Sean jó gyerek, segíteni akar a többieknek, csak súlyos terheket cipel már most. Minden esetre jót mosolyogtam azon, ahogy felkarolja a gyámoltan Toby-t, és ítélkezés nélkül csak segíteni akar.

A hangulata eléggé sötét és boldogtalan. A magánéleti szálon egyelőre az időhúzás megy: Lottie még csak készül magának is beismerni, hogy merre tart a kapcsolata a társával. Az anyja sokkal jobban átlátja, mit jelent neki Boyd. Van egy kis féltékenykedés, van egy kis érzelmi haladás, de Boyd már unni kezdi a várakozást. Nem szappanopera, és áthatja a fájdalom. Többen gyászolnak, szenvednek – még akkor is, ha már telt el idő.

Szedjük csak össze! A boldogtalan nyomozó pipa. Lottie és Boyd is csak keresi még a módját, hogy javítsanak – akár együtt – az életükön. Eltökéltek, pozitív szereplők, de gyengeségekkel. Lottie most is kergetőzik az alkohollal, de díjaztam, hogy Gibney most nem írt neki nagy lerészegedő jelenetet, mint korábban.

Sötét, sokkoló bűnügy. Pipa. A gyerekek ellen elkövetett visszaélések önmagukban is szörnyűek, itt meg folyamatos a fokozás. Még azok is szenvednek, akiket a gyilkos nem öl meg. A tettes maga is elég elborult elme, ha máshogyan is, mint az a személy, aki szexuálisan bántalmazta őket.

Gibney korrekten meg is írta, könnyű olvasni és jól haladnak az események. Nincsenek túlírva a leírások, elég sok a párbeszéd is benne. Bár sötét a téma, ahogy meg lett írva, van benne szórakoztató elem is.

Ahogy eddig is, most is majdnem skandináv krimi, csak éppen ír környezet.

A történet lekötött, rendben meg is van írva – egyre jobban szeretem ezt a sorozatot, csak Lottie megkedvelése nem akar összejönni.

Gibney: Titkok terhe - Mint krimi: 85% borzongat, az igazán brutális elemek nélkül is sötét történet. A nyomozás ok.

Szubjektíven: 75% a krimi, a gyerekekkel történtek eladták – Lottie szenvedését sokallom.

Ez a lényeg, Bryce! Az életé. Hogy úgy élj, úgy szeress, hogy közben tudod, holnap az egész eltűnhet. Ettől lesz minden annyival értékesebb. (Maas: Föld és vér háza)

– Használta már Nagyi az új szakácskönyvét? Kipróbált már valamit? – érdeklődik Leopold.
– Naná – válaszolom.
– És mit?
– Hogy belefér-e a szemetesbe. (Falk: Sertésfej al dente)

A természet adja a húszéves arcunkat, az élet formálja a harmincévest; az ötvenévest azonban nekünk magunknak kell kiérdemelnünk. (Gidel: Coco Chanel)

Sheldon: Tartsd magad távol a lányomtól, rendben? Itt és most tudomásul veszed, vége a kapcsolatodnak Chloéval.
Hutch: Mióta tudsz róla?
Sheldon: Lényegtelen. A magánélete az ő dolga, de most, hogy gyermekáldás várható, közbe kell avatkoznunk. Nem szeretnék olyan unokát, akit egy drogdíler nevel fel.
Hutch: Drogterjesztő. Teljesen más bevételi sáv.
Sheldon: Ha ezt viccnek szántad, egyáltalán nem értékelem a humorodat. (Millar: Jupiter hagyatéka)

Az emberi civilizáció jól ismert Achilles-ina, hogy az egyéneket jobban érdeklik az azonnali privát jutalmak, mint a hosszú távú kollektív előnyök. (Crichton & Wilson: Az Androméda evolúció)

– Mégis miért – kérdezte Bryce-tól – laksz te együtt Hunt Athalarral?
– Kirakták a 33.-ból a fura divatérzéke miatt – válaszolta Bryce a croissant-on nyammogva. – Mondtam neki, hogy engem nem zavarnak az unalmas fekete göncei, és hagytam, hogy itt maradjon. (Maas: Föld és vér háza)

Az őrület csak nézőpont kérdése, Királynő! (Valentino: Ki a legszebb?)

Az egoizmus és a közöny korunk hatalmas bűne. (Adler-Olsen: A 2117. áldozat)

– Legszívesebben Sir Galahadhez, Gandhihoz és a fehér lovon érkező herceghez ment volna feleségül, lehetőleg egy személyben. – A fejét csóválta. – Tudod, mi az ironikus?
Peter mélyet sóhajtott, majd sziszegve fújta ki a levegőt.
– Nem. Mi?
– Átkozottul közel jársz hozzá, de Melissa ezt nem fogta fel. (McIntosh: Zuhanó)

Előre örülök, hogy ezentúl nem a borsózöld-mustársárga kockákat látom a mosdó fölött, hanem a saját kellemes arcomat.
Na jó, hát az arcomat nem látom ezután sem. Amit látok, az a mellkasom. Mert hogy a Nagyi vezényelt, a Papa meg csak fúrt és emelt. A Nagyi meg persze remekül kijelölte a tükör helyét. Mármint a saját testmagasságához képest remekül. Mostantól vagy térdelek fogmosás közben, vagy a mellbimbóimat szemlélem. Még nem tudom, melyik változat lesz a befutó. (Falk: Sertésfej al dente)

A házunk a börtönünk; az a mód, ahogyan feldíszítjük, visszaadhatja szabadságunkat. (Gidel: Coco Chanel)

– Az előbb azt mondtad, a belga hercegnőt veszed feleségül.
– A belga hercegnő szerintem legalább hatvanéves. És annak ellenére, hogy jól kijövök a nálam idősebbekkel, azért valahol meg kell húznom a határt. (Halle: A féktelen trónörökös)

„Te csúf, ostoba leány!”, mondogatta mindig. A szavai pedig sokkal jobban fájtak, mint a sebek, amiket egy-egy ütésnél szereztem. Azok legalább begyógyultak. (Valentino: Ki a legszebb?)

Természetfeletti lényes, nyomozós, összeesküvést leleplező.

Bryce félig tündér, félig ember. Még az egyetemen barátkozott össze Crescent City leendő alfájával, és máig elválaszthatatlanok. Buliznak, keresik a helyüket – ám minden felborul, amikor egy buliból Bryce vérfürdőre megy haza. Danika és a falkája darabokra tépve, köztük az a Connor is, aki több lehetett volna a lánynak, mint egy egyéjszakás kaland. A tettes börtönbe kerül, de Bryce nem lel békére. Másfél évvel később újabb gyilkosság történik, a módszer megegyezik. Nem a felelőst fogták el. Bryce-t felkérik, hogy eredjen a tettes nyomába, és segítségül a hírhedt bukott angyalt, Huntot adják mellé, akinek az ügy megoldása lehet a kulcs, hogy megszabaduljon a rabszolgaságból. Ahogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, egymásnak is egyre többet jelentenek és mindketten szembe kell nézzenek a múltjukkal, a családjuk titkaival. Mert a tét már az egész világ.

Sarah J. Maas nagyon durván megkezdte a Crescent City sorozatot. Mondjuk, eddig minden sorozatának a nyitánya nagyot ütött, de ez különösen tetszett.

Egyrészt, egy nagyon színes és összetett világot talált ki. Urban fantasy, vannak modern elemek benne, de áthatja a mágia és nagyon sok mitikus lény él benne összetett és változatos hierarchia szerint. Házakba tartoznak, és mindegyiknek megvan a maga felépítési rendje. Ha csak a főszereplőket nézzük, a tündérek királyságban élnek, az angyalok meg légiókba vannak osztva, és olyan katonai szervezetnek tűnnek, hogy simán a Római Birodalom hadserege ugrott be róla. Ezen felül vannak felettük isteni lények, elnyomott emberek. A házakon belül is vannak játszmák és a nagy egészre nézve is jóslatok, összeesküvések hatják át.

Téglányi a kötet és az a végszó, hogy ez csak a kezdet. El is hiszem, mert Maas csak sejtet, de máris lenne egy csomó kérdésem. Maas remekül ért ahhoz, hogy elhintsen egy morzsát, amin aztán törhetem a fejem. Theia és a fénye, miért olyan fontos, ki volt ő? Hunt apja?

Tele van az egész regény konfliktusokkal. A fő ügy, Danika és a falka meggyilkolása, a mögötte levő összeesküvés leleplezése megtörténik, de nagyon sok más is van benne. Sok-sok problémás család van benne, egymásnak feszülő tagokkal és ezek még bőven okozhatnak meglepetést. De egy nagyobb játszma is készülődik, érdekel is, hogy mi lesz a fő csapásvonal. Az isteni lények megdöntése? Egy igazságosabb rend kialakítása?

A cselekmény változatos. Van romantikus szál, de ez nem nyálregény. Nyomoznak, krimi is. Nagyon fantasy. Akció is, a végére valóságos apokaliptikus nagy csatajelenetet is kapunk. Hullámvasút, ahol az egyik jeleneten az olvasó szíve megszakad – Danika, Connor és a falka halála, az már a nyitányban odacsap és nem az egyetlen ilyen jelenet a kötetben. Majd nevetünk a jó beszólásokon, vagy az olyan visszacsapásokon, amikor az Őszkirály szembesül Bryce erejével és 20 év után először felhívja az exét. A szerelmi részen lehet olvadozni – Maas remek szerelmi vallomásokat és jeleneteket bír írni, az erotikát egyelőre visszafogta.

Bírtam ebben a regényben, hogy nem csak a cselekmény változatos, hanem a szereplők is. Maas jó érzékkel megtölti a regényt egyéniségekkel. Természetesen Hunt és Bryce van a középpontban, de többekről simán el tudom képzelni, hogy saját kötet hőse is lehetne. Ruhn, a baljós jóslattal és az apja elleni feszültséggel. Ithan, a gyászával és a haragjával, ami miatt az egész életét megváltoztatta. A boszorkánykirálynő. Lehetne sorolgatni – ahogy a főszereplőknek, sokaknak vannak fájó pontjai, de esélyük is a megváltásra.

Nagyon szórakoztató, kellően pörög, szimpatikusak a hősök és a világa is. Várós a folytatás!

Maas: Föld és vér háza – Mint fantasy: 100% kalandos és romantikus, összetett és izgalmas. Kerek, de nyitott is.

Szubjektíven: 95% Bryce bulis énjét leszámítva nagyon bírtam, és faltam. Nevettet, sirat is.