Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv


McFadden: A tanár

2025. augusztus 03. - BBerni86

Fülszöveg:  Eve-nek jó élete van. Mindennap csókkal ébreszti a férjét, Nathanielt, és elindul matematikát tanítani a helyi középiskolába. Minden úgy van, ahogy lennie kell. Leszámítva azt, hogy…Tavaly a Caseham Gimnáziumban botrány tört ki, miután elterjedt a híre annak, hogy egy tanár és egy diák…

Tovább

Steel: Repülő angyalok

Fülszöveg:  1941-et írunk, és a felmérhetetlen embervesztességgel járó, Pearl Harbor elleni japán támadás Audrey-t és legjobb barátnőjét, Lizzie-t is megfosztja valakitől, akit teljes szívükből szerettek. Miközben próbálják feldolgozni a gyászukat, erősödik bennük az elszántság, hogy maguk is…

Tovább

N. Simon: Darabokra törtél

Fülszöveg:  A ​mi házasságunk kezdetben nem volt ilyen. Boldogok és lelkesek voltunk. Szerelmesek. Aztán jöttek a gondok, a közös otthon építése, a fáradtság, az elhidegülés. Az életünk egy szépen mázolt hazugság lett. Én nem ezt vállaltam. Nem erre mondtam igent az oltárnál. Nem a…

Tovább

Yang: A lótuszcipő

Fülszöveg:  A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért…

Tovább

Kwan: Szex és hiúság

Fülszöveg:  Lucie Churchillnek két férfi közül kell választania: adott egy tipikus fehér amerikai, protestáns férfi, a család álma, és George Zao, akibe a lány kétségebesetten próbál nem beleszeretni. Lucie unokanővérével, Charlotte-tal tölti a nyarat a mesés Capri szigetén. Itt találkozik először…

Tovább

Stuart: A berlini bába

Az auschwitzi bába 2.

Fülszöveg:  1943, ​Auschwitz. Megsimogatom gyönyörű gyermekem haját. Csoda, hogy szőkének született, mert ez túlélésének záloga. Nemsokára eljönnek érte, és kiragadják a karjaimból, messze viszik Auschwitz-Birkenauból. De amíg élek, addig él a remény, hogy rátalálok majd…1945. Esther Pasternak…

Tovább

Bíró: A kathar királynő

Fülszöveg:  A 13. század elején, a Bánk bán-ból és az Aranybulláról ismert korban, II. András uralkodásának idején járunk, amikor az idegen befolyás ellen lázadó magyar nemesek megölik Gertrudis királynét. De mi van, ha a gyilkosság oka nem az, amit a gyilkosok sikerrel próbáltak elhitetni az…

Tovább

Abel: Anyai ösztön

Fülszöveg:  Két házaspár – David és Laetitia, valamint Sylvain és Tiphaine – elválaszthatatlan barátok és szomszédok egy szép, nyugodt kertvárosban. Az egy évben született fiaik, Milo és Maxime szinte testvérekként nőnek fel. Ám amikor Maxime balesetben meghal, idilli világuk összeomlik.Amíg a fiú…

Tovább

Poston: Hét év távolság

Fülszöveg:  Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult…

Tovább

Adams: Elsuttogott szó

Titkok Könyvklubja 2.

Fülszöveg:  Nora ​Pennington, a Csodakönyvek tulajdonosa hisz abban, hogy egy jól kiválasztott könyv bármilyen bajra gyógyír lehet. De barátnőivel – a Titkok Könyvklubja tagjaival – azt is tudják, hogy van, amikor inkább némi praktikus segítségre van szükség. Például annak a nádszálvékony, kék-zöld…

Tovább
süti beállítások módosítása