Nyomozós, eltűnt személyes, titkos klubos, gyilkosos.

Nap Dumas még csak 18 volt, amikor valami kisiklott a világában. Volt egy jófej ikertestvére, egy dögös barátnője, egy kezdődő sportkarrierje. De a szép jövő helyett a gyász jött: az ikre és barátnője öngyilkosok lettek, kifeküdtek egy vonat elé. Pont ekkor eltűnt Nap szerelme, Maura is. 15 év telt el, de a férfi még most sem dolgozta fel a rejtélyt, nincsenek válaszai a mai napig. Talán ezért is lett rendőr belőle. Egyik este kollégák szállnak ki hozzá: egy rendőrgyilkosság helyszínén olyan ujjlenyomatokat találtak, melyeket még Nap töltött fel a rendszerbe. Maura nyomai. Nap ráveti magát az új nyomra. Az áldozat, Rex is az osztálytársa volt egykor. Leo baráti körébe tartozott. Kiderül, ikre és barátnője is tagja volt egy titkos klubnak – talán olyasmibe ütötték az orruk, amiért máig üldözik a még életben levőket?

Harlan Coben egyike azoknak a szerzőknek, akiket a Jaffa rendszeresen megjelentet, és ami még fontosabb, aki férfias thrillereket jegyez. Elkezdtem ezeket a fehér hollókat becsülni, mert annyira divatba jöttek a női thrillerek, hogy a változatosság már önmagában is képes gyönyörködtetni.

Ráadásul a Ne engedj el mindezen túl jó regény is lett!

A cselekmény fordulatos, okosan adagolja a rejtélyeket és a rá adott válaszokat. Alapvetően krimis jegyekre épül, de akciósabb jelenetek, összeesküvések, még a szerelmi szál sem hiányzik belőle. Coben pörgeti az eseményeket és a felismeréseket hozzá. Nem hagy unatkozni, és üres menet is alig került a kötetbe.

Az alapvető dinamikát a jelen és a múlt egymásra épülése adja. Miközben Nap a jelenben keresi a válaszokat, a múlt is megjelenik számunkra egy-egy visszaemlékezésben. A kettő adja ki, hogy mi történt igazán. Természetesen, szintén egy thriller elem: a végére lesz egy nagy csavar is. Működik is. Egyszerre logikus, de meglepő is. Nem kellett úgy éreznem, hogy előrántottak egy tettest a semmiből. (Azt nagyon tudom utálni.)

A karakterekben már könnyeden ráismerek a tipikus Coben szereplőkre. Napoleon (Nap) Dumas a jó ember, az erkölcsös nyomozó, akinek az igazság a fontos. Válaszokat akar, használja hozzá az eszét és a fizikai erejét is – egykori profi sportolóként az is van neki. Érzelmei is bőven vannak, de mégse engedi, hogy az indulatai elragadják. Van egyáltalán ennek a pasinak rossz tulajdonsága? A makacsság szerintem már inkább erény.

Maura a végzet asszonya: a nő, akit meg kell menteni, de nem teljesen elveszett. Azokban a Coben regényekben, melyek nem a Bolitar sorozat részei, ilyen nők kötnek ki végül a főszereplő mellett. Ők már esendőbbek, bűnösebbek, de hősünk ezt is szereti bennük.

Ami viszont jó, és nem lehet megunni, a történet és a karakterek mögötte, összetettsége. Nincsenek egyszerű válaszok, és a múlt történetét nem lehet megnyugtatóan lezárni. Ahogy Nap is teszi, csak túllépni lehet, lezárni nem.

Szórakoztató regény, de komoran az. Van az egészben egy szürke árnyalat, egy kis keserűség, ahogy egy tragédia beleívódik a vérbe, és nem lehet többé elfeledkezni róla. De a krimi szálak, a nyomozás, a közbeni akciók így is záporoznak és szórakoztatnak.

A jobb Coben történetek közé tartozik, tetszett! Okosabb sztori, mint elsőre tűnik…

Ne engedj el - Mint krimi: 80% fordulatos, ötletes, és karakteres szereplőket mozgat a nagy tetőpontig.

Szubjektíven: 75% jól felépített, stílusosan megírt, csak a vége keserédes egy cseppet nekem.