Okos szereplők a horrorfilmekben nem maradhatnak túl sokáig életben. Különben megoldásokkal állnának elő, és akkor nem halnának meg elegen. (Alsaid: Soha mindig néha)

Párizs – mondtam magamnak, mint egy titkot. Most mindjárt megmutatja arcát, jelentkezik… Dehogy jelentkezett. A Ben Hur jelentkezett helyette. Hát nem a Ben Hur óriási plakátja volt első párizsi élményem? (…) Egy több méter magas, vigyorgó Ben Hur köszönti az embert, aki arra van elkészülve… Mire? Mit tudom én, mire. Párizsra. Párizs, varázsszó, nincs is igazi jelentése, azok is görgetik a nevét, mint egy aranylabdát, akik sose látták. Párizs hozzátartozik az emberiség alapvető szókincséhez. (Szabó: Hullámok kergetése)

Semmi sem bizonyíthatta jobban az emberek alapvető együvé tartozását, mint a hétfő reggelekkel szembeni össznépi utálat. (Alsaid: Soha mindig néha)

A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni. (Szabó: Hullámok kergetése)

A gyönyörű nőket úgy tekintette, mint a káprázatos, francia impresszionista festményeket, amelyeket gyűjtött: pusztán azért, mert egy már van, ugyan miért ne vágyhatna többre is. (Follett: Vadmacskák)

És miért sírt Hans Miklas? Kezdte belátni talán, hogy rászedték, hogy ijesztő és soha jóvá nem tehető mértékben megcsalták? Még nem jutott el addig a pontig, hogy ezt megértse, de talán felrémlett benne ennek sejtelme. Már ez a sejtelem is úgy megrázta, hogy keze görcsbe szorult, és szeméből kicsordult a könny. (Mann: Mefisztó)