Nyomozós, traumából felépülős, rendőrös.

Thorkild Aske 44 éves, és legszívesebben meghalna. Egyszer próbálkozott is vele, felakasztotta magát a börtönben. De balszerencséjére letört a cső, amire kötötte a lepedőt. Leülte a büntetését, de kint se várja semmi. Rendőrnek nem mehet vissza, a baleset után súlyosan gyógyszerfüggő lett, és a nő is halott, aki fontos volt neki. Letargiájából egy kérés rángatja ki: meg kell találnia egy eltűnt fiút. Egy világítótornyot újított fel, gyakran búvárkodott. A rendőrség szerint megfulladt. A testét kellene visszahoznia. Thorkild leutazik, kérdezősködik, és a víz kisodor egy női holttestet. Az ügy komolyodik, és miközben a férfi kénytelen szembenézni a múltjával, egyre közelebb jut a megoldáshoz is.

A skandináv krimi nem könnyű műfaj. Tele van sötétséggel, depresszióval és olyan borús világnézettel, hogy az olvasónak néha kedve lenne pengét ragadni, és a főszereplőkkel párhuzamosan eret vágni. Nem lehet szórakoztatónak nevezni őket, de mégis van bennük valami. Nem véletlenül lettek világsikerek.

Heine Bakkeid is skandináv krimiben utazik, és ez a fajta sötétség az ő könyvében is megvan. Sőt, egyenesen többszörösen is megvan. Egyrészt, ott van Thorkild múltja. Amiben átverések vannak, tragédia és fájdalom. Másrészt, itt van a jelenje. Ami fájdalomról szól és gyógyszerekről, depresszióról. A nyomozás maga is nyomasztó: mégiscsak egy holttestet keres, és gyilkos titkok nyomában jár. Harmadrészt, amire rájön, az sem éppen egy napfényes történet. A mellékszereplők között is tragédiák gyűrűznek: például az asszonyé, aki elkeseredetten igyekszik teherbe esni, miközben pontosan tudja, hogy nem lehet gyermeke, kivették a méhét. De ezt a férjének nem mondta el. Hogy is lehetne egy ilyen történet vidám?

De e sötétségen és hangulaton túl jönnek a hiányok. Egyrészt, a történet. Ugyan a cselekményt feldobja, ahogy párhuzamosan haladunk a jelen ügyben, és megismerjük az ügyet, ami miatt Thorkild mindent elvesztett, de igazán egyik szál sem ütős. Lassan haladnak az események, és még egy skandináv krimihez képest is alig történik valami. Igen, a végkifejlett durva és kemény ügy, de hogy jön rá erre a nyomozó? Megérzés, nincs logikusan levezetve. Ezt nem szerettem. Olyan, mintha egyszer csak kiderülne a megoldás.

Majd, az igazság. Ki nem állhatom, amikor valaki nagyon nem azt kapja, ami járna neki. Thorkild is hibázott, de ahogy kiderül a múlt, nekem az jött le, hogy tulajdonképpen csapdába csalták. Akkor miért neki kellett mindenért felelősséget vállalnia? És nem lesz jobb, tehet akármit, akkor is mindenkinek ő lesz a bűnbak.

Nem csak a krimi, de maga a cselekmény is kevés. Ha belegondolok, a történet nagyja Thorkild szenvedése. Erről szól minden: az emlékezés, a gyógyszerfüggősége, ahogy a jelenben nyomoz. Nem megváltást keres, ő maga is úgy érzi, az neki nem jár. Bakkeid remekül megírta ezt a karaktert az egész pokoljárásával, de nagyon nem könnyű olvasni róla. Vagy átérezni mindazt a nyomort, amin keresztülmegy.

A stílusát se szerettem igazán. Áthatja az a sötétség és szenvedés, amit fentebb emlegettem. Lehet ezt is jól mesélni, de ez leginkább csak szenvedéstörténet.

Nekem csalódás volt, túl sok minden hiányzott. Leginkább egy jobb történet.

Holnap hiányozni fogsz - Mint skandináv krimi: 60% komor, tele drámával. A fő karakter rajza alapos. A történet lassú.

Szubjektíven: 30% sok hiányérzetem van: több cselekmény, érdekesebb nyomozás kellene.