Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Corry: Vértestvérek

2018. augusztus 19. - BBerni86

Jane Correy a jobb női thrillerszerzők között van, így kicsit jobban kivesézzük a legutóbb megjelent regényét!ver5.jpg

Következzen a Vértestvérek tartalma:

Az időrend ebben is keveredik, melyet lineárisan fogok elmesélni.

Alison és Kitty féltestvérek. Alison apja soha nem volt képben, kiskorában az anyja új párra talált, és 6 évesen lett egy kishúga. Alison volt a komoly, a jó tanuló, az átlagos külsejű. Kitty élénk volt, szép és nagyszájú.

Kitty 12 volt, amikor egy új srác jött az iskolába, Crispin. A kislánynak nagyon tetszett, de Crispin nem vette észre a gyereket. Annál jobban a nővérét, akinek a legjobb barátja az iskola legokosabb tanulója, Robin volt. Crispin őt akarta bántani, így egy buliban magával csábította Alisont, akit aztán meg is erőszakolt, majd megfenyegetett. Alison csak annak tudott örülni, hogy nem esett teherbe. Eltitkolta mindenki elől a történteket.

ver2.jpgA húga és barátnője, Vanessa azonban az ablakon át látták, hogy Crispin és Alison együtt vannak. Kitty féltékeny lett, és egy alkalommal zsarolta a nővérét, hogy elmondja, mit látott. Alison bepánikolt – az úttest mellett voltak, pont jött egy autó. Alison kilökte elé a húgát, esett Vanessa is. Vanessa belehalt, Kitty súlyosan megsérült. Az autót Crispin anyja vezette, aki szintén belehalt az ütközésbe. Az anyósülésen Crispin ült, aki mindent magára vállalt, hogy az anyja neve ne sérüljön, és Alison hagyta ezt.

Közel 15 évvel később Alison művészeti órákat ad az egyetemen. Mivel bűntudata van, egy börtön programra is jelentkezik oktatónak. Azonnal jó viszonyba kerül egy Martin nevű fegyenccel, míg egy idős férfit aggódva szemlél. Az egyetemen egyre közelebb kerül egy korabeli diákjához, akit magában Gránitembernek becéz. Clive udvarolgat neki, összejönnek, és neki mond el a nő pár titkot. Valaki a múltja titkával rá akar ijeszteni.

Kitty agysérüléssel került otthonba. Tolószékbe került, nem tud értelmesen beszélni, csak érthetetlenül dünnyög. De az elméje ép, ha gyermeki is maradt. Időnként ketten látogatják. Az idős férfi halálra ijeszti, ha nem is érti, nem emlékszik, miért. A helyes, de nagy nőcsábász Johnny elkezd körötte dongani, amit hagy is, hátha akkor Johnny megvédi az öregtől. Sokként éri, amikor kiderül a terhessége. Johnny az anyja nyomására feleségül veszi, és hozzájuk költözik az otthonból.

Alison most veszi fel velük a kapcsolatot, szívesen segítene a babával.ver3.jpg

De a börtönben tragédiába torkolnak az események: Martin a nőre támad, hiszen ő valójában Crispin, aki az anyja helyett ül. De a börtönélet nehéz, kislány gyilkosaként a többu fegyenc megkeserítette az életét. Alisont okolja mindenért, akinek ülnie kellene. Aki kilökte a lányokat, aki hagyta, hogy mindenért ő fizessen. Kényszeríti, hogy írja le az igazat.

Egy üvegdarab is előkerül, és az idős férfi, akit a nő nem tudott eddig hova tenni, közéjük ugrik. Az életét adja, hogy Alison sérülés nélkül kijusson onnan.

De a nőnek így is bíróság elé kell állnia azért, amit a húgával és Vanessával tett. Sokként éri, amikor szerelme, a Gránitember is a tanúk padjára ül. Az igazi neve James, és Crispin bérelte fel, hogy szedje ki belőle az igazat, akár azzal is, hogy a közelébe férkőzik. Újabb sok, hogy az idős férfi az apja volt, akit az anyja végig letagadott neki. Mivel börtönbe ült, nem akarta, hogy a lányának bármilyen kapcsolata legyen az apjával. Alisont elítélik, börtönbe kerül.

Itt indul meg Kitty szülése, akinek valami eszébe jut arról a napról. De mire megvan a baba, elfelejti. Johnny válni akar, Kitty anyja igyekszik gondoskodni a babáról és a lányáról. Johnny családja gazdag, ők intéznek egy kísérleti programot, mellyel számítógép közvetítené Kitty gondolatait. A teszt sikeres, és Kitty emlékeiből ez-az visszatér. ver4.jpgEmlékszik, hogy az apja elmondta neki, hogy Alison apja nem halott, hanem börtönben van. Ő elmondta a legjobb barátnőjének, Vanessának. Aki féltékeny volt Alisonra, mert ő volt Kitty testvére, pedig Vanessa akart az lenni. A baleset napján Vanessa el akarta mondani az igazat Alisonnak, amit Kitty nem hagyhatott. Ő lökte ki a lányt az autó elé.

Ez elég lesz ahhoz, hogy Alison kiszabaduljon a börtönből. Gránitember békülne, bocsánatot kér, de Alison nem képes bízni benne. Az életébe visszatér Robin, akinek a nemi erőszak miatt szintén bűntudata van. Ő vette rá Crispint, hogy hívja meg a lányt. Mindig tetszett neki, ott akarta randira hívni. Crispin tudta, bántani akarta, a lányt használta ki. Robin és Alison közt fellobban a szikra.

7 évvel később Robin és Alison együttvannak, a kislányuk, Florence most kezdi majd az iskolát. Alison aggódik, hogy a két lánya között milyen a viszony. Mert ők nevelik Kitty lányát is, mivel Kitty hangulatingadozásai miatt nem maradhatott kint, egyszer a kislányát is bántotta. Alison nyugtatja magát, hogy köztük nem olyan a viszony, mint közte és a húga között volt.

Zárásként elmereng, miért nem megy feleségül Robinhoz, aki rendszeresen feleségül is kéri. Egy titka még van, amit nem akar a házasságba vinni, és el sem akar mondani. Tudta, hogy Crispin abban a börtönben ül. Mindig is tudta, hogy ő Martin. Direkt vitt aznap üveget magával. Azt akarta, hogy Crispin rátámadjon, és jogosan ver1.jpgleszúrhassa, megölhesse. Csak nem számított az apjára, aki meg akarta menteni a lányát és közbeavatkozott.

Korrekt thriller, jól is van megírva. Ha valamit kritikázni akarok benne, az a záró csavar. Hogy Alison akart Crispin gyilkosa lenni. Az egyik divatos vége az ilyen regényeknek, hogy aki látszólag áldozat, kiderül róla, hogy igazából ő keverte a lapokat és nem olyan ártatlan, mint ahogy addig láttuk.

Máskor még talán tetszett is volna a fordulat, de itt túl sok mindent nyomott be az írónő a kötet végére. Nekem már túl sok volt.

De különben jól leírtam a benyomásaim hét közbe. Aki szereti a műfajt, annak kellemes kis olvasmány lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9014181195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása