Fülszöveg:

Irving Berlin, híres hollywoodi filmek és a Broadway ünnepelt zeneszerzője, az 1937. év decemberét a családjától távol kénytelen tölteni. A forró, napsütéses Kaliforniába utazik egy filmforgatásra, ahol hiába is várná a havas karácsony eljövetelét. A magány szenteste letaglózza, csakúgy, mint a fájdalom már hosszú évek óta. Egyetlen fiát évekkel azelőtt ekkortájt veszítette el, és azóta a szép, meghitt ünnep csupán a gyász és veszteség időszaka a számára. A szeretett felesége és a kislányai utáni vágyakozás ülteti le a zongorához, és egy olyan dalt álmodik meg a hóesés varázsolta fehér karácsonyról, amely karácsonyi csodaként vigaszul hat a bánatára. A nevét pedig világszerte híressé teszi.

Szerintem: 

Az alcím félrevezet? Most

volt egy olyan érzésem. A White Christmas a dal, ami megszületik. Ez már egy utalás arra, és ezt viszi tovább az alcím.

Csak éppen a fehér karácsony sokkal inkább az, amikor Irving és Ellin megismerkednek, egymásba szeretnek – a cselekmény nagyja ennek az ünnepnek a története –, majd küzdenek, hogy közös családdal is legyenek ilyen karácsonyok. A karácsony különben is visszatérő időszaka a cselekménynek: az összes kiemelt esemény, több a boldog, de tragédia is éri őket ekkor és ilyenkor játszódik a regény. Vagyis, sokkal több van a sima címben, mint amire az alcím szűkíti.

Ezzel már elárultam, hogy ez Irving és Ellin Berlin megismerkedésének, szerelembe esésének és a boldogító igenig való eljutásának a története. Ugyan a keretet az adja, hogy hosszú évekkel később Irving munkaügy miatt nem a nejével és a három gyerekükkel együtt karácsonyozik, magányos nélkülük, és ír is egy dalt az ünnepek alatt. Néha-néha megszakítja a múlt elmesélését, hogy egy-egy rövid jelenetre ebbe a jelenbe lépjen át, de az csak kis töredéke az egésznek, és nem sokat tesz hozzá. Ha csak a végére marad 1-2 fejezet, és megírja akkor a dalt, akkor is működött volna.

Rendben, egyetlen trükk volt ebben. Aki nem ismeri Irving Berlin élettörténetét, szerintem vagyunk páran, izgulhatott szinte a legvégéig, hogy a feleség, akinek a jelenlétét hiányolja Irving, vajon Ellin-e. Hiszen a nő családja nagyon ellenezte, hogy az örökölt vagyonos Ellin egy újgazdag és színházi emberhez menjen hozzá.

Ehhez jön hozzá, hogy be van ágyazva a történet a korszakba. Irving a saját szakmája nagyágyúja, és ami ehhez a közeghez tartozik, arról beszélgetnek is. Ha szereplőként nem is jelennek meg, de emlegetik azokat a kulturális hatásokat, zeneszerzőket, írókat, akik meghatározták ezt az időszakot. Különben egy nagyobb történelmi személy fel is bukkan: David herceg, vagyis az angol trón örököse, aki nem ezen a néven lett király, és már itt emlegetik, hogy a gyengéi az amerikai nők… Még újdonságot is kaptam a történettől: azt tudtam, hogy a Titanicon végig játszottak a zenészek. Most kiderül az is, hogy Irving Berlin dalát.

Tetszett a könyvben, hogy mennyire szépen hozza a szerelmi kapcsolatot a kezdetektől. Egy régimódi szerelmes történet, ami valóban megjeleníti, hogyan ismerkedhetett meg és juthatott el a jegyességig egy pár az 1920-as évek Amerikájában, a felsőbb rétegekből – azt akkor már a vagyon adta, és európai nemes vérrel keveredés. Azt még viccesnek is találtam, hogy Ellin nagyapja szegény ír fiú volt, aki Amerikában csinálta meg a szerencséjét. Ellin korára már ez örökölt vagyonnak számít, és magasabb státuszba érzi magát a nő apja, mint Irving, aki az újgazdag. Szegény újságosfiúból lett milliomos a dalaival. Pedig az a két generáció nem sok, Angliában simán újgazdagnak számított volna Ellin családja is.

Nem csak a két szerelmest ismerjük meg, de a világaikat és a kor társadalmát is. Őket, a szerelmüket teszi a középpontba Marly, de színeket ad a mellékszereplőknek is. Talán Ellin apja a legerősebb, a maga makacsságával és megszegett ígéreteivel. Hiszen Ellin nekiadja a fél évet, amíg távol marad a szerelmétől, és mégsem egyezik bele a frigybe.
Sokat lehetne mesélni a kétszínűségről – mitől érzi annyival jobbnak magát a színésznőt szeretőnek tartó férfi, mint a nősülni akaró zenész? De az egész korban van egy ilyen vetület – jobban aggasztja Ellin családját az, hogy Irving zeneszerző, mint hogy zsidó.

Volt cselekmény, szerettem a főszereplőket, és ülnek a párbeszédek is. Olvastam már a szerzőtől, és újfent azt a kellemes, korszakot is idéző, kellemes légkört és olvasmányos stílust kaptam. Annak még örültem is, hogy nem a dal van a középpontban, hanem ez a két, egymást nagyon szerető ember és az ő történetük.