Hazatérésért küzdő, titkos világos, küldetéses.

Richard számára a világ egyszerű és nyugodt. Londonba költözött, ahol beilleszkedett a munkahelyén, és lett egy menyasszonya is. Ám elég egyetlen döntés, hogy minden a feje tetejére álljon. Egy este sérült, fiatal nő kéri a segítségét. Mivel csövesnek néz ki, a menyasszonya, Jessica elhajtaná és sietne a találkozójukra. Richard azonban segíteni akar: magával viszi Ajtót, bekötözi a sebeit, és amikor ijesztő alakok keresik a lányt, elrejti. A tett nem marad megtorlatlanul: Richard életét elveszik. Mintha nem is létezett volna. A munkahelyén sem, de Jessica sem ismer rá. Richard kénytelen Ajtó után menni, aki egy misztikus, ijesztő világban él, Alsó Londonban, ahol egy küldetést hajt végre Carabas márki és Vadász társaságában. Richard csatlakozik, mert ő az életét akarja vissza.

Neil Gaiman, a modern fantasy történetében az egyik olyan szerző, akire rá merem mondani, hogy meghatározó. Neki sikerült egy olyan szintet hozni, ami egyrészt szórakoztató, de mélysége is van, már-már szépirodalmi. Mert hiába imádom pl. a Gemmell-regényeket vagy Sanderson köteteit, azokról nem hiszem, hogy az utókor klasszikusként fog emlékezni rájuk. Gaiman esetében azonban látok erre is esélyt.

A Sosehol is határregény, több értelemben is. Miatta tanultam egy újabb fogalmat: a Sosehol portal fantasy. Van egy átjáró, amin keresztül a hős átlép egy mágikus világba. Megismerjük magát az átjárót és az átjárást – és a két világ el van különülve. Portal fantasy még a Narnia, vagy a Csellengő gyerekek kötetei. A hőssel együtt ismerjük meg a másik világot, és annak szabályait.

Határon van zsáner tekintetében is. Ifjúsági regényként is emlegetik, de ezzel vannak fenntartásaim. Először évekkel korábban, szinte kamaszként olvastam, és akkor bizony nagyon nem tetszett nekem. Nem éreztem a sajátomnak, a konfliktusok és karakterek tekintetében sem. Most, pár évvel idősebben többet mond nekem a történet.

Most arról szólt nekem, hogy a megszokások, a biztonságos, de unalmas élet miért nem az igazi. Richard választhatná azt, ami a kaland előtt az álomélete lett volna. Egy biztos kapcsolat, házasság és két gyerek, fix állás. De nem ezt választja, inkább a bizonytalant, a halálos veszélyeket, a mágiát. A megszokások unalmasak – az is, amit szerettél volna, ha csak az van, semmi változás, beleunsz. Richard már attól megunta, hogy maga előtt látta, ez vár rá.

Talán ifjúságinak a kalandos természete miatt menne el – a csapat nehézségeket küzd le, hogy a szereplők elérjük a céljukat. Ezek a kihívások sokfélék, változatosak, és kalandregény színezetet adnak a regénynek.

Határregény azért is, mert egyszerre szórakoztató történet, és tud nyújtani valami többet is. Világában, nyelvében több. Ha valaki kikapcsolódni akar, olvashatja igényes, félig ifjúsági fantasy regényként. De ha szimbólumokat akarunk fejteni, és arról elmélkedni, hogyan kell élni, mi motivál minket, egyszerűen csak el akarunk merülni egy egyszerre ijesztő és festői más világban, azt is megtehetjük.

Cselekmény- és világ központú regény, a karakterei markánsak, de nem mélyek. Senkit nem mondanék túl összetett figurának, de nem is egysíkúak. Különcök, de szerethetőek. Jól illenek a világba, melyet Gaiman köréjük álmodott.

Kicsit nekem túl különös is ez a világ, amit azért kihívás volt befogadni. Nem adta könnyen magát, figyelmesen kellett olvasnom, nem lehet csak átszaladni az oldalakon. Plusz: a vége. Itt frappáns az, hogy egy vég is csak valaminek a kezdete.

Nem ez a kedvenc Gaiman-könyvem, de azok között van, amiket akár újra is olvasok, és van egy olyan érzésem, a következő életszakaszban egész mást mond majd, mint most.

Gaiman: Sosehol - Mint fantasy: 85% egyedi, kalandos, ráadásul mélysége is van. Lírai, miközben szórakoztat is.

Szubjektíven: 65% egy kicsit túl különös is a világa, de szívesen olvastam volna tovább is.